Elhagyva XXXV. Fejezet

Sziasztok!

Ma volt még annyi időm, hogy felrakjam a friss fejezetet, ami egy pihentető fejezet lenne. Nem lesz benne különösebb történés, azonban van benne némi utalás Esme apukájára és a Aurora sorsára is. Remélem, mindenkinek tetszeni fog, és aki nem olvasta még az előző fejezetet (ha még van ilyen) az ITT megteheti. A következő fejezetben egy nagyobb időugrás is várható.

Puszi!

Carly :)

(Carlisle szemszöge)

Hihetetlen volt, hogy milyen csodálatos kislánnyal áldott meg minket a sors. Nem bírtam betelni csilingelő kis hangjával, hatalmas kék szemeivel, amik értelmesen csillogtak a téli hajnal halovány fényében. Ha szárnyai lettek volna, Isten minden más angyalnál hamarabb tette volna meg őt őrangyalnak; ha eltűnne a nap, Ő mindennél fényesebben csillogna a kormos éjjeli tájban; Ő lenne a csillag, mely minden csillagnál szebben ragyogna. Valóban illett rá a Hajnal elnevezés.

-Szerintem most már pihenjen picit-vette ismét karjaiba szerelmem.-Kifáradhatott, hiszen annyi minden történt vele a mai napon.

-Rendben van-simítottam meg az arcát.-A pici Aurora hamarosan felpattan az álmok vonatára.

-Nincs már mit tenni. Nem lehet leszállni-indult el az emeletre.-Ne menj el, mindjárt itt leszek.

-Nem kell sietned-pillantottam rá.-Mit szólnál egy forró, friss teához? Addig megcsinálhatom, amíg elaltatod.

-Remek ötlet-bólintott rá lelkesen, de a karjaiban ficánkoló kislányunk indulásra késztette.-Most már tényleg aludnod kell, kiscsillag-simította meg piruló orcáját, majd lassan indult meg a hálószobánk felé.

Én átsétáltam a konyhába, majd miután felforraltam a vizet, a teafüvekkel a kezemben ültem le az erdőre hatalmas ablakokkal nyíló nappaliba. A telihold mindennél fényesebben világított a koromszínű égbolton, mikor meghallottam a távolban felhangzó farkasüvöltést. Hirtelen annyi minden eszembe jutott ezekről az állatokról…Tisztelet, mikor minden falkatag összefog a túlélésért; az alfa pár ereje; mintha valamilyen ismeretlen erő irányítaná őket, mikor megállíthatatlanul suhannak keresztül az éjjel sötétjén.  

-Kicsit lassan, de sikerült elaltatni-ült le mellém szerelmem.-Amíg le nem szállt az éj szinte alig bírt ébren maradni, most meg mintha valamitől teljesen felélénkült volna.

-De elaludt, és ez az, ami számít-öleltem magamhoz.-Itt a teád.

-Oh, ez most életmentő volt-nevetett fel halkan.-Kicsit kimerültem a mai napon, de semmi miatt nem mondtam volna le az örömeit.

-Én sem-pusziltam meg a homlokát.-De te nem szeretnél már lepihenni? Jobb lenne, ha követnéd a lányunk példáját.

-Amíg meg nem ittam ezt, addig nem-válaszolta.-De remélem, már nem kell hosszú időn át alvásra szorulnom.

-Erről nem szeretnék beszélni-sóhajtottam halkan, mielőtt még folytathatta volna.-Tudod, mit mondtam erről.

-De, Carlisle-pillantott fel szemeimbe-az emberi mivoltom miatt…

-Nekem nem számít-simítottam meg az arcát.- Szeretlek olyannak, amilyen mindig is voltál…szeretném, ha még hosszú időn át hallhatnám a szívverésed; minden nap felkelteni mély álmaidból…Nem tudnám elviselni, ha annyit kéne szenvedned, mint nekem. Nem szeretném, ha te is ilyen szörnnyé válnál, mint én.

-Miért lennél szörny?-bújt hozzám szorosabban.-Ha elmondanád, mit gondolsz, könnyebb lenne megérteni az álláspontodat. De ebben a pillanatban nem értelek-nézett szemeimbe komolyan.

-Tudod-sóhajtottam ismét-, mikor elindulok táplálkozni, minden emberi viselkedés eltűnik belőlem. Köd telepedik az elmémre, ami nem hagy teret másnak, mint az ösztöneimnek. Emiatt bárkit megölhetek.

-De nem tetted-simította meg az arcomat-Soha sem.

-Hihetetlen, mennyi szeretet van benned-pusziltam meg a homlokát.-Nélküled talán nem lennék ilyen sikeres.

-Minden a te érdemed-ásította halkan.-Minden…

-Ideje lenne aludnod-vittem fel az emeletre pillanatok alatt.-Pihenned kell, hiszen holnap is nap lesz, amin ismét részt kell venned.

-Nem tudom visszautasítani, Dr. Cullen-hajtotta fejét a párnára.-Sajnos nem mondhatom, hogy aludj jól.

-Nem-nevettem halkan.-De itt leszek melletted.

-Köszönöm-pillantott rám hálásan, majd percekkel később már el is nyomta őt a késő esti álom…

(Esme szemszöge)

A széles mezőn hat hatalmas farkas állt. Mindenhol látszott a leheletük, miközben a téli hó hatalmas pelyhekben olvadt rá sűrű bundájukra. Furcsa volt, mintha már találkoztam volna ezekkel az állatokkal valamikor.

-James, James, James-hallottam meg egy ismétlődő hangot. Ebben a pillanatban megjelent egy hatalmas fekete állat a tisztás szélén, mire a hat közül mind meghajlott felsőbbrendűsége láttán.

-Lucien-mordult felhirtelen.-Jól hallottam a hírt?

-Uram, a kislánynál már látható jelei vannak a váltásnak-válaszolta.-Három hónaposan rendkívüli fejlettségről tett tanúbizonyságot. Nem vitás, amint elérkezik az idő, váltani fog.

-Emiatt volt ez a felhajtás?-háborodott fel.

-Nem-szólt közbe a csokoládé színű farkas.-Vámpírok vannak a területünkön. Érezni lehet az illatukat az erdőben.

-Ezzel kezdenünk kell valamit-mordult fel ismét.-Milyen idős a lány?

-Három hónapos-mondta a Lucien nevű farkas.-Még túl fiatal, nem lehet elhozni.

-Várunk-bólintott a vezér.-Meg kell tennünk a lépést, de nem most. A lányom ennél fontosabb, és nem szakíthatom el tőle az unokámat…

-Aurora-kiáltottam ziháltan, mire hirtelen találtam szemben magam Carlisle arcával.-Mi történt?

-Rosszat álmodtál-simította meg az arcomat.-Minden rendben, nincs semmi baj.

-Csak annyira-töröltem le az arcomat-hihetetlen volt. Mintha nem csak álom lett volna, hanem a valódi élet.

-De mint látod, nem vált valóra-puszilta meg a homlokomat.-Inkább pihenj vissza. Alig múlt el hajnali kettő.

-Rendben van-sóhajtottam.-De normális ez? Mármint majdnem mindig ugyanarról álmodni teliholdkor.

-Van, akikre ilyen hatással van a csillagállás-válaszolta.-Hidd el, minden normális benned.

-Akkor jó-nevettem halkan.-Nézz rá a lányunkra, jó?

-Azonnal-takart be ismét.-Aludj jól, szívem…

Breaking Dawn II. Kibeszélö

Sziasztok! Miután elkezdtek megjelenni a második filmről a különböző információk és internetes anyagok, gondoltam ne mindent az első rész kibeszélőjébe írjunk, hanem ennek is nyitok külön egy kibeszélőt. Szerintem megérdemel ennyit a második film is, és innentől kezdve mindent mindent ide tudtok írni a filmről legyen az kép, videó, előzetes, illetve bármi más, ami eszetekbe jut. Remélem, mindenki annyira várja már most, mint én, és abban is reménykedem, hogy ismét nem kell csalódnom a filmben. Puszi! 

Carly

"I grew up without...you" De miért is?

Sziasztok!

Ez a cím nem hiszem, hogy mindenki számára érthető, de mindjárt minden kiderül. Miután mindannyian sokat találgattatok Aurora sorsáról, elkészítettem (már kicsivel hamarabb) ezt a képet, amint ez a szöveg áll: "I grew up without...You". Ezzel kicsit utaltam a jövőre, de inkább a ti találgatásotokra lennék kíváncsi. Szerintetek mit takarhat ez a mondat? Bármit is gondoltuk, nyugodtan írjátok le kommentben! Oh, és aki nem olvasta a múltkori fejezetet, az ITT megteheti.

Puszi! Carly

u.i.: Itt lenne a kép (a felnőtt Aurorával)^^

Elhagyva XXXIV. Fejezet

Sziasztok! 

Meg is érkeztem a következő fejezettel, ami minden tekintetben kicsit különleges. Fény derül arra, mi is történt az éjszaka után, és Aurora farkasgénjei miatti mássága is kicsit megmutatkozik majd a hirtelen fejlődésével (mint tudjuk). Ezen kívül itt lenne egy kis zene, ami a Ha eljön Joe Black zenéje. Én szeretem, nem is kicsit, és ajánlom, mert szép. És a fejezet alján található majd egy kis meglepi (nem nagy, nem várjatok semmi komolyat). 

Puszi!

Carly :)

(Esme szemszöge)

Másnap a hajnal halovány fényeire tértem magamhoz, miközben arcomat hatalmas tollpihék borították be a tegnap éjjel után. A mellkasom még mindig ziháltan emelkedett fel és le, ujjaim pedig még mindig remegtek, miközben lassan simogattam velük Carlisle engem ölelő karját. A bőre minden kis négyzetcentimétere úgy csillogott, mintha gyémántból lenne kirakva, miközben még is annyira sima volt, mintha a legtökéletesebbre csiszolt márvány lett volna. Nem is beszélve csillámló aranyszín szemeiről, amik mélyen merültek el az én tekintetemben, miközben aggódva meredtek rám szerelmem angyali arcáról.

Talán még semmi nem volt annyira tökéletes, mint a mostani éjszakánk. Carlisle érintései minden tekintetben a lehető leggyengédebbek voltak; ajkai mint a selyem, úgy siklottak végig ajkaimon; kezei pedig magabiztosan tartották meg kicsivel nehezebb testsúlyát, nehogy túlzottan rám nehezedjen. Nem is hittem volna, hogy embernek bármi is ennél jobb lehet.

-Minden rendben?-emelt ki egy tollpihét karamellaszín hajamból.

-Minden-sóhajtottam halkan.-Jobban nem is lehetnék.

-Nem ijedtél meg?-simította meg az arcomat.-Kicsit másabb voltam az éjjel, mint annak idején.

-Elezar nem örül majd ennek hallatán-pillantottam körbe a pihékkel telített, törött támlájú ágyon.-És ennek láttán sem.

-Vennem kell neki újat-szisszent fel halkan.-De én inkább miattad tettem, amit tettem. Féltettelek.

-De nem lett semmi bajom-mutattam meg minden porcikámat.-Nem lilult meg a bőröm, és nem tört el semmim. Hihetetlenül figyelmes voltál.

-Sosem bírnálak bántani-simította meg ismét arcom vonalát.-Bár vámpírként némileg erősebb reakciókat vált ki belőlem minden érintés. Emiatt aggódtam.

-Nincs miért aggódnod-simítottam ki arcából egy némileg hosszabb hajtincset. Ebben a pillanatban azonban a kicsiny lányunk sírni kezdett az emeleten.

-Aurora-nevettem fel halkan.

-Fel kéne mennünk hozzá-mondta szerelmem.-Mit mondasz?

-Mennünk kell-bólintottam én is.-De nem maradhat ilyen állapotban a szoba-mutattam körbe.-Tennünk kell valamit.

-Először inkább Aurora kényelmét intézzük el-koppintott az orromra.-A barátom már felnőtt ember, el tudja látni magát.

-De kicsit kínos, amit itt csináltunk-pirultam el, mire halkan felkuncogott.

-Aranyos, amikor elpirulsz-futtatta végig ujjait vörös hajamban.-De mint te is mondtad, mennünk kell. A kislányunk hiányol.

-De mi is őt-csusszantam ki a takaró alól, majd miután felöltöztünk, mind a ketten elindultunk picike lányunk szobája felé.

Mikor kinyitottuk az ajtót, Aurora hatalmas kék szemeivel pillantott fel mindkettőnk arcára, miközben arcára hatalmas mosoly húzódott. Pici haját, ami mostanra már nem is volt annyira pici, kicsi masnikkal kötöttem össze; amit most, hogy felébredt kibontottam; amire szőke loknijai azonnal rózsás arcába hullottak. Mintha egy kis angyalka lett volna.

-Szerintem sokkal fejlettebb, mint egy három hónapos baba-szólalt meg szerelmem.-A haja is sokkal hosszabb, és hihetetlenül értelmes. Fel sem tűnne, hogy korábban született a kelleténél.

-Van benne valami-pillantottam vissza Aurorára.-Nem is akármi.

-Mi lenne, ha megmutatnánk neki a karácsonyfát?-karolt át hátulról.-Szerintem tetszene neki.

-Remek ötlet-lelkesedtem.-Szeretnéd, picur?

Erre kislányunk hangosan nevetni kezdett, ami egyértelműen kifejezte mennyire eltaláltuk a kis kíváncsi természetének ízlését. Bár beszélni még nem tudott, könnyen képes volt velünk megértetni mit is szeretne tőlünk, így semmilyen kommunikációs hiány nem alakult ki köztünk.

-Akkor menjünk-simítottam meg kicsi arcát, mire mind a hárman elindultunk a nappalinkban álló kisebb fa mellé.

Aurora azonnal elképedt a hatalmas díszek láttán, de leginkább a fa alatt álló kicsiny plüssállat kötötte le a figyelmét.

Mikor felolvastunk neki, azonnal felfigyeltünk arra, mennyire elmosolyodik a farkaslány története alatt. Imádta nézegetni a könyvbe rajzolt fehér farkast, és nem is csalódtunk abban, hogy teljesen odalesz a picike plüssfarkasért, amit Elezar hozott nekünk az egyik helyi játékboltból. Ez volt a mi közös ajándékunk.

-Tetszik az ajándékod, Hajnalka?-lépett be az előbb emlegetett személy az ajtón.-Mindjárt én is visszajövök, csak le kell raknom a maradék díszeket a szobámba.

-Nem hiszem, hogy…-szólt utána Carlisle, de már nem elég hamar. Azonnal vörös lett az arcom, amint barátunk belépett az alaposan szétrombolt szobába, és mikor kicsit furcsa arccal visszatért hozzánk, szívem szerint elmenekültem volna a világ elől.

-Mi…mi történt a szobámmal?-mutatott az ajtaja felé.

-Hát, ahm…-sütötte le a szemeit szerelmem.

-Inkább nem akarom tudni-állította le hirtelen.-Az eredmény mindent elárult.

-Bocsáss meg-fordultam hozzá.-Rendbe hozom, amint tudom; nem szeretném, ha haragudnál ránk emiatt.

-Esme, nincs miért-pillantott rám halkan kuncogva.-Inkább ünnepeljünk! A mai a család ünnepének napja.

-Rendben van-pironkodtam.-Üljünk le!-mutattam a kanapé felé, mire mindannyian leültünk a puha párnák közé.

Aurora azonnal tapintani kezdte a kis állatka selymes bundáját, mintha saját állataként szerette volna a kezeimben lévő plüssjátékot. Pici arca tiszta örömöt sugárzott, nem is láttam talán még ennyire vidámnak. Szinte beleszeretett az ajándékába.

-Szívem-fordult hozzám Carlisle.-Ez a tiéd-adott a kezembe valamilyen titokzatos kis csomagot.

-Mi van benne?-pillantottam rá kíváncsian.

-Titok-kacsintott rám, mire azonnal elkezdtem bontogatni az igényesen becsomagolt dobozt. Azonnal láttam rajta, mennyi munkája ment rá mindössze a külalak elkészítésére, és tiszteltem mindezért, hiszen nem minden férfi fecsérli el az idejét ilyesmire. De amit benne találtam, arra nem bírtam nem elhullajtani kitörni készülő örömkönnyeimet.

Az ezüst láncon díszelgő kis medálba bele volt vésve a nevem minden kis betűje, a kipattintott kis fedél alatt pedig az én arcom volt látható, amit valaki szinte megszólalásig hasonló módon rajzolt le, mellé pedig ez volt írva: Lelkem kristályának, aki minden nappal szebbé teszi az életemet, minden pillantásával. Carlisle

-Istenem!-töröltem le az arcomat. Nem tudtam mit mondani ezen szavaira. Annyira szép volt minden kis tollvonás, mintha hosszú időn át alakította volna valaki minden kis részletét. Azt hittem ennél már nem is lehetnék boldogabb, amikor…

-Mama-hallottam meg kicsiny lányom hangját az ölemben. Hirtelen, nem is tudtam mit kezdeni a hallottakkal.

-Aurora megszólalt-mondtam remegő ajkakkal-Ez nem lehet!

-De még is-vette karjaiba Carlisle.-Mondd ki, aranyom! Papa

-Papa-ismételte utána.

-Milyen ügyes kislány itt valaki-borította be az arcát puszikkal.-Aurora Lena Cullen kimondta az első szavait.

-De hiszen három hónapos-mondtam elképedten.-Miként tanult meg ilyen hamar beszélni?

-Fejlettebb a többi babánál-simtotta meg pici arcát.-Mondd, mama!

-Mama-nevetett fel halkan.

Hihetetlen volt. Az én picike lányom kimondta, hogy mama és papa, amit nem is hittem volna ennyi idősen róla. De mint kiderült, hihetetlen intelligenciával áldotta meg őt a sors, amit nem is örökölhetett volna mástól, mint az én Carlisle-omtól…

És íme Aurora kis farkasa :)

Díjak! :)

Sziasztok!
Először is szeretném megköszönni mindenkinek a díjakat :)

Szabályok:

1. Tedd ki a képet/képeket a blogodra!

2. Köszönd meg annak, akitől kaptad a díjat!

3. Írj le 6 dolgot magadról!

4. Küldd tovább 5 blogírónak linkkel együtt!

5. Hagyj megjegyzést a blogjukon!

Az elsőt Julietnek, Winnie-nek, Alicebrandonnak, LaMesnek és Minie95-nek köszönném, a másodikért pedig Minie95-nek mondhatok köszönetet. Mindenki annyira rendes velem, már nincs is kinek továbbküldenem a díjat, de majd megpróbálom. Hat információ rólam? Nem is tudom, mit írhatnék ide, de talán lesz a hat belőle.

-Mikor először láttam a Twilightot, még nem tudtam semmit róla, és mindig kérdezgetnem kellett, hogy ki kinek a kicsodája :)

-Imádom a romantikus filmeket, amiken sajnos mindig elsírom magam.

-A Twilight-on kívül a kedvenceim közé tartozik a Ha eljön Joe Black, az Armageddon, a Titanic és a Lassie c. filmek

-Nem barátkozom túlzottan, beérem pár baráttal is, akik mind elfogadnak engem.

-Carlisle és Esme örök kedvenceim maradnak, ha elmúlna a Twilight láz, akkor is :)

-Tanulás, tanulás, tanulás. Másból sem áll az életem mostanában.

Akiknek továbbküldeném:
Froeira
Juliet
Winnie
Alicebrandon
Vanília

Elhagyva XXXIII. Fejezet

Sziasztok!

Mostanában aktív lettem ismét, de remélem ezt nem bánjátok. A mostani fejezet teli lesz romantikával, minden benne lesz, amit már terveztem. Szerintem mondhatnánk azt, hogy itt már révbe értek, de nem, mivel még ott van az Esme és Aurora halandósága. Remélem, mindenkinek tetszeni fog!

Puszi!

Carly

~*~

(Esme szemszöge)

Az életünk lassan rendeződni kezdett az átéltek után. Hamarosan eltávolították a varrataimat, ismét elkezdtem járkálni, és nemsokára lehullott az első hó. Aurora rendkívül élvezte a lehulló hatalmas hópihék látványát, és amikor ráadtam a kis ruháját, örömmel kapkodott utánuk a házunk előtti verandán. Carlisle továbbra is hihetetlenül odavolt a kicsiny lányunk tündéri jelleméért, mintha mind a ketten egymásnak éltek volna. Amikor csak tehette mindig velünk volt, és hamarosan teljesen beilleszkedtünk az itteni világba.

-Nos, kincsem-vettem kezembe Aurorát.-Indulunk a templomba.

-Remélem, bírni fogja a kis angyalkám-simította meg pici arcát szerelmem, amire kislányunk azonnal elmosolyodott.

-Hihetetlen, mekkorát nőtt, nem?-pillantottam fel szemeibe.

-Elképesztő-csodálta tovább, majd pár pillanattal később Ő is rám emelte a tekintetét.-Készen állsz?

-Soha jobban-válaszoltam.-Induljunk!-mondtam, mire lassan indultunk el a kicsiny városi templom felé.

A ruhám hihetetlenül fehér volt, még a lehullott hó mellett is. A pihék lassan körbevettek minket, miközben elértünk a templom elé, de a hideg ellenére nem fáztam. Annyira örültem, ha nem is lett volna rajtam kabát, akkor is felmelegített volna az ereimben hevesen lüktető vér áramlása. Odabent levettem az említett ruhadarabot, mire Carlisle szeme elé tárult az eddig titokban tartott ruhakölteményem.

A szabása nem volt túlzottan bonyolult; tiszta, vonalas volt minden téren, ami szorosan simult rá a pici születése után kicsit kerekebb csípőmre; a vállát apró fodorminta díszítette, amit én varrtam rá teljes titokban, a hajamba pedig fehér rózsát tűztem, amit szerelmem hozott nekem erre a célra.

-Annyira gyönyörű vagy-simította meg a kezemet. Nem bírtam nem elpirulni erre a mondatára. Mikor rám villantotta hihetetlenül fehér mosolyát, a szívem sebes iramban kezdett verni, és ő pontosan tudta mindezt. Az ő ünneplője fekete volt, ami alá hófehér inget vett erre az alkalomra, ezzel is kiemelte aranyszín szemeit és hasonló színű haját is.

-Gondolom, már senkire nem várunk-pillantott a pap a mögöttünk ácsorgó Elezarra karjaiban a kicsiny Aurorával.-Elkezdhetjük?

-Természetesen, atyám-bólintotta szerelmem.

-Rendben van-fordult szerelmemhez.-Carlisle Cullen. Hű férje leszel az itt megjelent Esme Anne Platt-nek? Szeretni, tisztelni és óvni fogod, míg a halál el nem választ titeket? Kiáll majd mellette jóban, rosszban? Gondját viseli majd minden bajban?

-Mindhalálig-válaszolta.-De még utána is.

-Esme Anne Platt-emelte rám a tekintetét.-Hű felesége leszel az itt megjelent Carlisle Cullennek? Szeretni és tisztelni fogod, míg a halál el nem választ titeket? Kiáll majd  mellette jóban, rosszban? Gondját viseli majd minden bajban?

-Mindörökké-pillantottam szerelmemre, amire ő is elmosolyodott.

-Mindörökké-ismételte utánam.

-Ezennel házastársakká nyilvánítom Önöket-húzódott a pap arcára halovány mosoly.-Csókolja meg a menyasszonyt!

Azzal Carlisle nem is késlekedett, puhán kezdte el simogatni ajkaimat, amit én is örömmel viszonoztam, immár Mrs. Esme Cullenként. Hihetetlen érzés volt.

Ebből a pillanatból csupán Aurora halk nevetése szakíthatott ki, mikor kislányunk széles mosollyal az arcán meredt frissen házasodott szüleire.

-Tündéri kislány-fűzte hozzá a pap.-Isten áldja Önöket!

-Köszönjük, Uram-bólintottam.-Isten áldja!-köszöntünk el mi is, majd miután átvettem a ruhámat, Aurorával a karomban indultunk el hazafelé.

Láthatóan kislányunk már eléggé kimerült a szertartás alatt, ami miatt azonnal lefektettük, amint hazaértünk. Pici arca hamar ellazult, ami azonnal megmutatta, mennyire mélyen is alszik, majd miután betakargattam, én is lesétáltam Carlisle-hoz a nappaliba.

-Elaludt?-pillantott rám kíváncsian.

-Semmi nem ébresztheti fel-bújtam hozzá.-Rettenetesen elfáradt.

-Hosszú nap volt a mai-simította meg az arcomat.-Nem kéne neked is lepihenned?

-Nem fogom átaludni a nászéjszakámat-nevettem halkan.-Inkább csináljunk valami mást.

-Mire gondoltál?-nézett mélyen szemeimbe. Erre én nem válaszoltam, inkább ajkaimmal óvatos csókot hullajtottam ajkaira, majd újabbat és újabbat, mígnem valamilyen úton, módon a földszinti hálószobában találtam magam. Már annyira hiányzott az érintése, mintha nem lettem volna teljes nélküle. Ismét vele akartam lenni, mint azon a téli éjjelen.

-Esme-szakította meg a csókunkat.-Nem…nem tehetem.

-Miért nem?-karoltam át a nyakát.-Már nincs semmi, ami közénk állhat.

-Nem akarlak bántani-sóhajtotta.-Könnyen bánthatlak, és én nem akarom…

-Nem bántanál-simítottam meg az arcát.-Bízom benned.

-Eltörhetem a csontjaidat-csuklott el a hangja.-Megölhetlek bármilyen rossz mozdulattal, és én nem bírnám elviselni, ha bajod esne.

-Minden rendben lesz-húztam végig ujjaimat arca vonalán.-Ha fájna valami, azonnal szólnék, de már nem bírom tovább nélküled. Akarlak.

-Én is akarlak-simította meg az arcom apró pírját, majd ajkaival ismét birtokba vette az én ajkaimat. Én kezemmel óvatosan az inge gombjai után nyúltam, majd remegő mozdulatokkal kezdtem el kioldani az útban lévő gombokat. Ő továbbra is a derekamon pihentette karjait, majd miután már minden gombot kigomboltam, a földre ejtettem a selyemből készült anyagot. Nem bírtam megállni, hogy ujjaimmal meg ne érintsem márványszerű bőrét, majd kezeim megállapodtak azon a ponton, ahol verdeső szívének kellene lennie. Kicsit megborzongtam, mikor nem éreztem a lüktető dobbanásokat, de emiatt volt mindez annyira csodálatos.

-Kimaradt a szívverésed-kuncogott fel halkan.

-Csak elmerengtem-rázódtam vissza.-Nem érzem, amit itt kéne éreznem.

-A te szíved helyettem is ver-tette kezét a mellkasomra, amiben az én szívem annyira gyorsan vert, mintha menekült volna valami elől.

Carlisle ajkai lassan indultak meg a nyakamon, ahol szinte éreztem, amint a vér lüktet ajkai nyomán; majd áttért az állam vonalára, kisvártatva pedig ajkaimra is, amire halkan felsóhajtottam. Már nem is tudom mikor volt, mikor a mostanihoz hasonlóan vonhattam őt magamhoz. Annyira hiányzott, mintha számomra életfeltétel lenne az, amikor hozzám ér. Ő  kicsit határozottabban állt neki a ruhám gombjainak kigombolásának, miközben óvatosan hanyatt döntött a hatalmas ágyon, kezeivel pedig megtámaszkodott mellettem, hogy még véletlenül se nehezedjen rám, amivel egy időben lábaimmal szorosan körbe fontam izmos derekát. Bár minden érintése hűvös volt, egyáltalán nem zavart, mikor fedetlen mellkasa az enyémhez ért. Mintha a testem is elfogadta volna mindazt, amit az eszem és nem érdekelte semmi más, csak Carlisle.

Hamarosan minden ruhadarab lekerült rólunk, és kicsit ziláltan pillantottunk fel egymás szemébe.

-Annyira óvatos leszek, amennyire csak tudok-simította meg az arcomat.-Minden rendben lesz.

-Mondtam már-ziháltam halkan-bízom benned.

Szerelmem ajkai ekkor ismét simogatni kezdték az enyémet, miközben ujjaival megmarkolta a fából készült támlát, és pillanatokkal később hivatalosan is együtt lehettünk, mint Dr. és Mrs. Cullen…