Cullen's Anatomy XXXVI. Fejezet (+ információk)

Sziasztok!

Először is hatalmas bocsánatkéréssel tartozom, amiért ennyire eltűntem. Nem terveztem ekkora kihagyást, de elég sok minden összejött az elmúlt időszakban, ami miatt időm és energiám sem volt az írásra. 

Többen is kérdeztétek, hogy lesz-e folytatás, illetve hogy befejezem-e majd ezt a történetet. Biztosíthatlak titeket afelől, hogy nem vagyok az a típus, aki csak úgy félbehagy valamit, így mindenképp végigviszem a történetet. Még, ha kevesebb időm van rá, de továbbra is imádok írni, így nem sok minden tántoríthat el attól, hogy végigvigyem ezt a sztorit azon az úton, amit elterveztem. Remélem, hogy a fejezet elég kárpótlás lesz az elmúlt időszakért, és ígérem, amint tudom hozom a következő részt, ámbár megint vizsgaidőszakom lesz néhány hét múlva, így megint várható egy kis kimaradás. 

Puszi!

Carly

[március 17.]

(Carlisle szemszöge)

-Jól van, Lilly-mosolyogtam kissé álmosan, amint belehelyeztem Őt a megfelelő szögbe beállított etetőszékébe.-A mai program-pillantottam tettetett komolysággal mosolygós kis arcára, amint élénk kis pillantásával folyamatosan nyomon követte minden apró mozdulatomat. -Először eszünk valami finomat - cirógattam meg a pocakját, amire azonnal nevetgélni kezdett picike angyali hangján-, utána pedig gyorsan megfürdünk, mielőtt bemegyünk anyához a kórházba, jó?- simogattam meg vörös tincsek borította kis buksiját, amire azonnal gőgicsélni kezdett ellenálatatlan kis mosolya mögött.

Még mindig alig hittem el, hogy Ő van nekünk, pedig már több, mint három hónapja, hogy először lélegzetett vett ebben a kissé őrült, mégis csodás világban. Legalább is…általa mindenképp csodásabbá vált a világ; mindössze már azzal, hogy Ő van.-Akkor most kapsz egy kis tápszert, de anya azt mondta, hogy próbáljak meg neked adni egy kis banánpürét is-pillantottam a pulton lévő friss sárga banánokra. Miután Addison azt tanácsolta, hogy kezdjük meg Lilly hozzátáplálását a megfelelő súlygyarapodás érdekében, eljött az ideje, hogy megismertessük őt a különböző ízű szilárd ételek változatos világával. -Tudod-e, hogy a banán nagyon finom?-pillantottam rá egy meggyőző pillantással, amint elkezdtem kikeverni a reggeli egyik felét képzdő tápszert. -És sok benne a vitamin, a vas, a jód, a mangán, a foszfor, valamint nagyon tápláló is-folytattam tettetett komolysággal, miközben a tápszert a mikróba helyeztem. -Éppen ezért jó az ilyen pici babának, mint te-mosolyogtam, amint meghámoztam egyet a három gyümölcsközül, majd gondosan elkezdtem felkarikázni, mielőtt botmixerrel püré állagúvá alakítanám. -Akkor mutassuk meg anyának, milyen ügyesek vagyunk-sóhajtottam kissé bizonytalanul, amint a feldarabolt gyümölcskarikákat a pürésítéshez használható tálba helyeztem. Kissé elveszett voltam Esme nélkül.-Szerinted jó gombot nyomok majd meg?-pillantottam rá halkan kuncogva, amire Ő ismét mosolyogva nevetni kezdett. -Élvezed, hogy apa ügyetlenkedik, mi?-csóváltam meg a fejemet.-Hát ilyet, még a saját lányom is kinevet-kuncogtam fel ismét, miközben az általam helyesnek vélt gombra tettem az ujjamat, majd megnyomtam.-Hál’ Istennek-sóhajtottam megkönnyebbülten, mikor felhangzott a botmixer duruzsoló hangja. -És még maszatos se lettem-jegyeztem meg tettetett komolysággal Lilly-re pillantva, aki izgatottan kalimpálni kezdett, amint a mikró csipogó hangon jelezni kezdett a beállított melegítési idő leteltével.-Úgy látom, valaki nagyon éhes-tettem le a mixert, majd a mikró elé léptem, hogy kivegyem belőle a reggeli egyik felét képező kellemesen felmelegedett tápszert. -Akkor töltsük meg azt a pici pocakot-ültem le az etetőszék előtt lévő székre, majd amint pici szájához emeltem a cumisüveget, Ő mohón kezdte el inni annak tápláló tartalmát. Öröm volt látni, milyen jó étvágya van, hiszen ez azt jelenti, hogy egészséges. Egy babánál nincs is annál rosszabb jel, mintha elveszti az étvágyát.-Remélem, azért még maradt hely annak a banánpürének is-mosolyogtam, amint elvettem tőle a kiürült üveget, majd egy kis kendővel letörölgettem a szája szélére csöppent kis maradékot. -Apa csinálta teljesen egyedül-tettem hozzá büszkén, amint a püré után nyúltam -Úgyhogy muszáj lesz megkóstolnod-mosolyogtam, amint egy kis kanalat az elkészült pürébe merítettem, majd Lilly szájához emeltem annak édeskés tartalmát. Pici szájával óvatosan kezdte kóstolgatni az eddig még sosem ízlelt gyümölcsöt, ámbár inkább jutott belőle az egész arcára, mint valójában a szájába, amitől tiszta banán lett szinte mindenhol.-Na, ízlik, te kis maszat?-nyújtottam oda egy újabb kanállal belőle, amit azonnal jóízűen el is fogadott nyilvánvalóvá téve válaszát.-Azt hiszem, ez igent jelent-nevettem, miközben ismét törölgetni kezdtem banánpürével borított arcocskáját. -Akkor egy újabb gyümölcsöt jegyezhetünk fel az alma mellé, amit hajlandó leszel megenni-mosolyogtam, majd néhány újabb kanálnyi maszatos falatozást követően - többnyire a kendőre a gyomra helyett - de az összes banán eltűnt a tányérból.

-Most, hogy ezzel megvagyunk -emeltem ki őt az etetőszékből-, mit szólsz egy fürdéshez?-csiklandoztam meg a talpacsáját amint elindultam vele a fürdőszoba felé, amire Ő ismét felkuncogott sugárzó hangocskáján. -Mondjuk rád is fér, kisasszony-jegyeztem meg.-Úgy ragadsz, mint a lépesméz-kuncogtam, amint folyamatosan összeragadó ujjaimra pillantottam.-És apának is szüksége lesz egy alapos kézmosásra, ahogy elnézem-helyeztem Őt óvatosan a fürdőben álló a pelenkázó asztalra, majd pillantásomat egy pillanatra le nem véve róla álltam neki lemosni magamról pici lányom reggelijének maradékát. -Jó sok banán jutott rám is, hallod-e -öblítettem le a szappant, majd miután alaposan megtöröltem a kezemet, ismét Lilly-hez léptem, hogy kibujtassam Őt kényelmes kis alvós rugdalózójából. Egyre nyugtalanabb lett amint kigomboltam pici rókás kezeslábasának gombjait, majd amint óvatosan kisegítettem belőle minden kis végtagját, azonnal nyilvánvalóvá vált, mi is az oka kisebb morcosságának.-Úgy látom, valakinek teli van a pelusa-állapítottam meg, ami még inkább nyilvánvalóvá vált, amint a pelenkáját óvatosan szétnyitva, megláttam benne a kis barna csomagot. -Ez…jó sok kaki-sóhajtottam, amint a koszos pelenkát a kukába dobva a szekrényen lévő babatörlőkendőkért nyúltam.-De mindjárt megszabadulunk tőle-mosolyogtam rá, amint néhány törlőkendő elfogyasztása közben tisztára törölgettem pici kis fenekét.-Így már minden más-mosolyogtam elégedetten, majd miután egy kis vizet engedtem a kád mélyére, óvatosan merítettem bele Őt a kellemesen langyos habzó fürdőbe.

-Hé, ne kalimpálj-tartottam magam elé nevetve az egyik ezemet, amint Lilly halkan gügyögve ficánkolni kezdett pici végtagjaival hatalmas hullámokat keltve ezzel. Mindig imádta a fürdéseket.-Tiszta víz lesz apa, ha így folytatod-mosdattam meg pici lábait.-Mindjárt szép tiszta is leszel-tértem át utoljára pici mancsait is, majd amint mindenét tisztának ítéltem, egy törölközőbe gondosan bebugyolálva sétáltam vissza vele a pelenkázó asztalhoz, hogy alaposan szárazra törölgessem Őt, mielőtt ismét felöltöztetném. -Így ni-simítottam végig még egyszer a törölköző pici pocaján-, és meg is vagyunk! Mindjárt kapsz tiszta pelust is-mosolyogtam rá, majd miután kivettem egy tiszta pelenkát a pelenkázóasztal alatti kis szekrényből, neki is álltam, hogy bepelenkázzam az én törékeny kis virágszálamat.

Mindig, amikor hozzáértem, attól féltem, nehogy összetörjem Őt. Hiszen olyan picike volt még és olyan törékeny. Rettegtem, hogy esetleg túl erősen fogom meg Őt, vagy megszorítom valamilyét és fájdalmat okozok ezzel neki. – Óvatosan az egyik láb- ragasztottam össze a pelenka két végét az egyik oldalon- és a másik láb -illesztettem össze a két felet a másik oldalon is. -Íme, készen is van a tiszta pelus. Ideje felöltözni-vettem Őt ismét a karjaimba, majd a szobájába átsétálva nekiálltam kitalálni, milyen ruhácslát is adjak rá a mai napra.-Az időjárás jelentés szerint ma jó idő lesz, úgyhogy…mit szólnál ehhez?-vettem elő egy lila kis felsőből és egy bézs árnyalatú kisnadrágból álló összeállítást. -Szerintem ebben nagyon csinos leszel-pillantottam rá egy apró mosollyal az arcomon, majd óvatosan elkezdtem átbujtatni picike kis karjait felsőjének ujjain. -Mindenkit elbűvölsz majd -vettem a kezembe kicsiny nadrágját is, majd miután ez is a helyére került, minden készen állt arra, hogy útnak induljunk a kórház felé.

(Esme szemszöge)

-Na, ki van itt?-hallottam meg szerelmem hangját, amire felpillantva azonnal megpillantottam a hordozóban mosolygó picike kislányomat.

-Lilly!-ugrottam fel a kantinban fogyasztott kávém mellő, mire azonnal odaszaladtam a tőlem már csak alig pár méterre lévő apróságomhoz. Elmondhatatlanul hiányzott nekem, hiszen…mióta megszületett egyetlen estét sem töltöttem külön tőle. De miután Addison elutazott, muszáj volt magamra vállalnom ezt az ügyeletet.-Nagyon hiányoztál, ugye tudod?-csiklandoztam meg pici pocakját, amire azonnal nevetgélni kezdett.

-Szerintem Ő is hiányolt téged-tette hozzá Carlisle, amint ismét szemmagasságba emelkedtem hozzá.-És én is-pillantott rám kissé megszeppenten, mire nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak azonnal egy apró puszit nevetésbe forduló ajkaira.

-Te is nagyon hiányoztál-simítottam meg Lilly-t a hordozóban tartó karját.-Milyen volt az estétek?-pillantottam előbb rá, majd Lilly-re kíváncsian.

-Remekül mulattunk-emelte szemeit Ő is kislányunkra.-Bár meg kell jegyezzem-tette hozzá-minden elismerésem, hogy mindezt egyedül végigcsináltad az első két hétben, amíg nem voltam otthon-sóhajtott fel halkan.-Imádom a lányunkat-folytatta halkan nevetve-,de nem a legnyugodtabb baba, ami az alvást illeti.

-És te még nem is tudod, mit művelt az első héten-nevettem fel én is, amint ismét visszapillantottam Lilly örömtől izgatott pici arcára. Hát igen, amíg Lilly a kórházban átaludta az egész éjszakát az első nap, addig egészen két hetes koráig olyannyira nem jött álom a szemeire éjszaka, hogy majdnem átsírta annak minden percét. Az első hetekben kimerültebb voltam, mint magán a születésének a napján.-Evett rendesen?

-Megevett este 50 gramm tápszert, valamint félalmányi almapürét lefekvés előtt- állt neki, amint lassan visszaindultunk az általam birtokolt étkezőasztalhoz.-Utána nagyjából hajnali kettőkor kapott megint 50 gramm tápszert -folytatta-, majd reggel is megevett 50 grammot, hozzá pedig egy banánnyi banánpürét.

-Ó, hát ez remek-mosolyodtam el ismét, amint pillantásomat előbb rá majd vissza Lilly-re irányítottam.-Akkor minden bizonnyal jól telivan az a pici pocak-cirógattam meg Lilly pici hasát, amire Ő ismét mosolygós hangon gügyögni kezdett. Imádtam ezt a pici hangot. Ez volt a mi közös nyelvünk, amiből tudtam, éhes-e, vagy éppen a pocakja fáj; ez volt az a nyelv, amin tudatta, ha boldog, vagy éppen ha morcos, vagy mindössze a közelségemre vágyik. Ez az az a nyelv, amit nem lehet könyvből tanluni, hanem tapasztalatok réván, átvirrasztott éjszakák árán lehet elsajátítani.

-És hogy telt az ügyeleted?-pillantott rám kíváncsian, amint Lilly-t magunk közé helyezve, immár hárman foglaltunk helyet reggeli forró kávém mellett.

-Még vissza kell szoknom hozzá-kuncogtam, amint ismét belekortyoltam az engem ébren tartó folyadékba.-De minden rendben ment. Volt három appendectomiám Dr. Bailey-vel, valamint egy craniotomiám Derekkel.

-Mozgalmas estéd volt, mit ne mondjak-simított ki egy kósza tincset arcomból, amint egy apró csókot hullajtott kissé fáradt homlokomra, mire nem bírtam megállni, hogy kimerültségtől kissé meggyötört pillantásomat lehunyva vállára ne hajtsam arcomat.-Nem csoda, hogy kimerültél.

-Volt már rosszabb is-nevettem fel ismét, amint újból szemeibe pillantottam.-De minden esetre jó lesz, ha minél hamarabb hat ez a kávé – ittam meg még koffein forrásom zaccos maradékát.-Egy óra múlva műtétem lesz Derekkel.

-Oh – pillantott hangosan jelző csipogójára.-Amint látom, nekem meg most-pattant fel mellőlem.-Baleset.

-Menj csak! - simítottam meg kézfejét.-Üdv ismét az arénában, Dr. Cullen - mosolyogtam, amint apró csókot hullajtottam arcára, amire Ő is azonnal elmosolyodott.

-Amint végeztem, azonnal megcsipogtatlak – emelte rám, majd Lilly-re pillantását.-Szeretlek!-nyomott apró csókot ajkaimra.-És téged is, Liliomszál– puszilta meg Lilly pici buksiját, amire kicsi lányunk ismét mosolygós kacajba kezdett.

-Én is szeretlek – mosolyogtam, mire Ő bár még mindig kissé döcögős, de sietős léptekkel iramodott útnak a traumás osztály felé.

(Carlisle szemszöge)

Amint a trauma felé siettem, ismét éreztem, amint a vér sebesen száguld az ereimben, amint a szívem hevesen ver, mintha valami után futna, amint a pulzusom minden pillanattal magasabbra száll, amit az adrenalin hajt. Ismét éreztem azt, ami miatt orvos lettem. Az életmentés vágya.

-Harmincas férfi, favágó baleset-nyílt meg a sürgősségi ajtaja.-Súlyos mellkasi- és hasi trauma, valamint medencesérülés.

-Te jó ég-pillantottam a férfira, amint mellé értem, mire alig hittem el, hogy az illető még mindig él, mikor megláttam a hasából hegyesszögben kiálló faágat.-Mi a heteroanamnézis?-pillatottam mentős kollégámra, amint megvizsgáltam a bemeneti nyílást a beteg hátán. A seb rettenetesen szennyezett volt.

-Rengeteg vért vesztett-állt neki, amint nekiálltam kitapintani a betegünk pulzusát. Alig volt valami-, és még mindig vérzik. A faág nagy eséllyel megsértette a lépet-pillantott rám ismét, amint fonendoszkópommal meghallgattam a beteg mellkasát. A szíve ritmustalanul vert, erőtlen volt, mintha fuldokolna.

-Szívtamponád-állapítottam meg azonnal.-ECHO-t kérek!-pillantottam a mellettem álló Dalia nővérre, mire Ő pillanatok alatt vissza is tért a hordozható szívultrahanggal.-Köszönöm, Dalia!

-Öröm ismét Önnel dolgozni-mosolyogta, mire nem bírtam megállni, hogy én is el ne mosolyodjam. Dalia volt mindig is a jobbkezem, jobb nővért nem is kívánhattam volna kollégának.

-Aorta ruptura-emeltem pillantásomat a monitorra, amin jól látszott a vérrel teli szívburok. A nyomás miatt a beteg szíve alig vert, mintha lebénult volna. Tudtam, ha nem teszek azonnal valamit, meghal.- Pericardiocentesist végzek-pillantottam ismét Daliára, mire Ő azonnal nekiállt, hogy előkészítse a beteget, amíg én kesztyűt cserélek.
Amint mindennel megvoltam, azonnal a kezembe vettem a steril tűt.

-Dr. Cullen, zuhan a vérnyomás!-hangzott fel ismét kolléganőm hangja, mire amilyen pontosan és óvatosan csak lehet, megejtettem a szúrást. Éreztem, amint a tű a mellkasfalon át a szívburokba jutott.

-Remek-sóhajtottam elégedetten, amint a katéteren át ürülni kezdett a vér, amely eddig a szívet nyomta.-Riassza Dr. Altamnt-emeltem pillantásomat Dalia-ra.- Thoracotomiára lesz szükség. Valamint Dr. Torrest is-folytattam.-El kellhet némi segítség a medence helyreállításánál.

-Azonnal, Dr. Cullen-bólintott, mire így már többi kollégámmal együtt sietve iramodhadtunk útnak páciensünkkel a hármas műtő fele.

(Esme szemszöge)

-Nézd csak, Lilly!-mosolyogtam, amint kezeimmel eltakartam az arcomat.-Hol van anyu?-kuncogtam a tenyereim mögül. Hallottam, amint gügyögni kezd azon a pici hangon, mint amikor tényleg hiányol.-Itt van anyu!-vettem el ujjaimat arcom elől, amire Lilly azonnal nevetgélni kezdett.-Hol van anyu?-rejtettem magam ismét ujjaim mögé.-Itt van anyu!-leptem meg újból. Amint örömteli pici mosolyát figyeltem, amint pici szemeibe pillantottam, mindent fölülírt az a szeretet, amit iránta éreztem. Nem számított a kimerültség, sem a közelgő rezidensi viszga miatti aggodalmam…mindössze az számított, hogy ezt a pici mosolyt újból előcsaljam.

-Hát hogy van ma reggel ez a mosolygós kisasszony?-hallottam meg Izzie hangját, amint George-dzal együtt mellém huppantak a folyosó falánál álló egyik rég nem használt beteghordó ágyon.-Szia, Lilly baba!-cirógatta meg picike pocakját, amire Lilly csillogó kis hangján ismét felragyogott.-Hogy te milyen nagylány lettél!

-Egy nagylány imádnivaló mosollyal-simogatta meg pici arcát George is, miközben pillantását ismét rám irányította.-És te, Esme? Hogy bírtad újdonsült anyukaként az első külön töltött éjszakát?

-Nem volt valami könnyű-nevettem fel halkan.-Furcsa volt, hogy nem hallottam a hangját álmomból felébredve – kuncogtam -, hogy reggel nem készíthettem neki almapürét…épp olyan furcsa volt mindezt nélkülözni, mint az elején beletanulni-nevettem ismét, amint szemeimet kicsi lányom csillámló arcára emeltem.-Jó sok fejtörést okoztál anyának az első napokban tudod-e?

-Emlékszem arra az estére, amikor hazavitted Lilly-t a kórházból-jegyezte meg Izzie, amint kuncogva Lilly-re pillantott.-Nem volt valami könnyű éjszakád ennek a kis aranyosnak a jóvoltából.

-Azt hittem nem tudom majd egyedül végigcsinálni-sóhajtottam, amint megsimítottam Lilly karamellás tincsek borította buksiját.-Az ember mindaddig úgy hiszi, az anyaság természetesen jön, amíg egyedül szembe nem találja magát a megmérettetéssel…

[…]

-Üdv itthon, Lilly!-simítottam meg pici arcát, amint ezzel a picike csomaggal a karjaimban ismét átléptem otthonunk meghitt küszöbét. Alig hittem el, hogy máris itthon vagyunk, hiszen…mindössze alig két napja van a világon; mindössze két napja pillanthattam meg először gyönyörű, csillogó kis szemeit; mindössze…két napja vehettem őt először a karjaim közé.

-Remélem, nem viselte meg nagyon az utazás -lépett be mögöttem az ajtón Henry kezében holmijaimmal, miközben némi aggodalommal pillantott rá Lilly most már békés arcocskájára.- Bár szerintem viszonylag jól viselte, mindössze pár alkalommal tört el az a mécses-simogatta meg Lilly pici buksiját, mire Ő azonnal ráemelte hatalmas palaszín szemeit.-De édes vagy - mosolyogta, amint egy játékos mozdulattal rákoppintott unokája picike orrára, mire nem bírtam megállni, hogy ezen el ne mosolyodjam. Ám mielőtt bármit is mondhattam volna, apró sietős léptek hangjára lettünk figyelmesek az emelet felől.

-Esme!-hallottam meg Jasper mosolygós kis hangját, amint egy örömteli mosollyal az arcán sietett ide hozzánk a lépcső tetejéről.-Úgy örülök neked, annyira féltem, hogy nem jössz haza-ölelt meg szorosan, amire akaratlanul is alig hallhatóan felszisszentem. Úgy tűnt, múlni kezdett a Zaldiar hatása.

-Jasper, kicsit óvatosabban!-pillantott rá némi fegyelmezéssel a hangjában Henry.-Esme-nek balesete volt.

-Semmi baj, Henry, nem tudhatta-simítottam meg fél kézzel Jasper szőke kis buksiját, amint megláttam bűnbánó, kissé rémült hatalmas kék szemeit.-Kicsim, nem tettél semmi rosszat, csak múlik a gyógyszer hatása, amit szednem kell néhány hétig-mosolyogtam rá nyugtatóan.-Kicsit most még vigyáznom kell magamra egy ideig.

-De meg fogsz gyógyulni, igaz?-pillantott rám némi aggodalommal a hangjában, amint csillogó szemeit ismét arcomra emelte.

-Efelől biztos lehetsz-mosolyogtam biztatóan, mire láttam, hogy Jasper szemei ismét felvidulnak. Öröm volt ismét látni azt a csillogást a pillantásában.-Egyébként…ti még nem is ismeritek egymást-hámoztam ki Lilly-t a kis takarójából, amibe még egy kis védelmet remélve csavartam be őt a nagy hideg miatt.-Jasper, Ő itt Lilly Grace Cullen-simítottam meg a vállát, amint óvatosan mellé guggolva bemutattam neki legújabb családtagunkat-, az unokatestvéred.

-De pici-lépett hozzá közelebb ámultan, amint pici kezeit hol közelítette, hol visszahúzta tőle, nem tudván, megérintheti-e Őt.

-Nyugodtan hozzáérhetsz, nem lesz semmi baja-pillantottam rá bátorítóan.-Majd én tartom Őt.-biztattam, mire némi bizonytalan mozdulatot követően ujjaival óvatosan megsimította Lilly picike kis karját.

-Milyen puha a bőre-ámult el ismét, amint óvatosan ujjai közé fokta Lilly kicsiny markát.-Érti vajon, amit mondunk neki?-pillantott rám kérdően, mire egy pillanara nem is tudtam, pontosan mit válaszoljak erre.

-Tudod, amikor a kisbabák az anyukájuk hasában vannak, mint ahogy Lilly is az én hasamban volt-álltam neki-, és már képesek hallani a kis fülecskéjükkel, elkezdik felismerni az anyukájuk és más emberek hangját, amire a születésük után is emlékeznek-simítotam meg Jasper kis kobakját.-Emlékszel, hogy minden alkalommal, amikor eljöttél hozzánk, felolvastál neki a kedvenc mesekönyvedből?

-Igen, a Toy Story-ból!-helyeselt mosolyogva, amint ismét megsimogatta Lilly pici kis mancsát.

-Valószínű, hogy emiatt most is megismeri a hangodat-folytattam.-Sőt egyes tanulmányok szerint a kisbabák már bizonyos szavakat illetve szótöredékeket is elsajátítanak az anyukájuk hasában növekedve, amikre szintén emlékezhetnek életüknek ennek a korai szakaszában.

-Akkor mondhatnék neki valamit?-pillantott rám kíváncsian némi bátortalansággal a hangjában, amire alig hallhatóan felnevettem.

-Jasper, nyugodtan beszélhetsz hozzá, és nyugodtan megsimogathatod, amikor csak akarod-emeltem pillantásomat még mindig kuncogva előbb Lilly-re majd vissza Jasper arcára.-Egyedül arra kérlek, hogy ne emeld meg egyedül őt, mert ha elejted, megsérülhet. Megbeszéltük?-vontam fel szemöldökömet, mire Jasper mosollyal az arcán bólintva nyugtázta előbbi mondataimat.-Akkor csak bátran-simogattam meg a vállát.-Mondd el neki, amit szeretnél…

-Szia, Lilly!-sóhajtott fel néhány pillanatnyi bizonytalan csendet követően.-Én Jasper vagyok, az unokatestvéred. Lehet megismersz-mosolyogta.-Csak azt szeretném mondani neked, hogy sajnálom ha untattalak a mesével, amit olvastam neked, és…remélem, hogy jóban leszünk majd. Igyekszem olyan jó unokatesód lenni, amilyen jó egy unokatesó csak lehet-húzódott apró mosoly ismét arcára, majd pár pillanat múlva pillantását újból rám emelte.-Adhatok neki egy puszit?

-Nyugodtan-nevettem fel én is mosolyogva, mire Jasper Lilly homlokához hajolva apró puszit nyomott annak piciny kobakjára.-Nagyon aranyos vagy, hogy így üdvözölted Őt-pillantottam vissza Lilly-re.-Viszont most azt hiszem, ideje lenne felvinni Lilly-t a szobájába, hogy pihenhessen kicsit ezután a hosszú út után-egyenesedtem fel újból, ám a kissé hirtelen kivitelezett mozdulat hatására ismét felszisszentem az izmaimba és csontjaimba nyilalló sajgó fájdalom miatt.-Áu!

-És neked is ideje lenne picit pihenned-lépett mellém Henry.-Egész nap talpon voltál, pedig még igencsak pihenned kéne-simította meg a vállamat, amint átvette tőlem az alkaromra hajtott, korábban Lilly-t melegen tartó kis takarót.-Segítsek felmenni a lépcsőn?-pillantott rám aggódva, amint elindultam az emelet felé.

-Nem szükséges, de azért köszönöm, Henry!-pillantottam rá hálásan, amint mindannyian folytattuk az utunkat a lépcsőn felfelé. – Muszáj, önállóan boldoguljak, hiszen Carlisle-t még két hétig biztosan nem engedik haza, és még utána sem tud jó ideig lábra állni…és azt sem várhatom el, hogy folyamatosan körülöttem forgjatok; sem szüleimtől, sem pedig tőletek-pillantottam a mellettem sétáló Henry-re.-Nektek ráadásul ott van még Jasper is, és…

-Ugyan, drágám, mi mindig szívesen segítünk majd, amikor csak szükséged van rá-emelte rám tekintetét egy biztató mosollyal az arcán.-És ne félj segítséget kérni! A szüleid is végigcsinálták ezt az időszakot veled, ahogy mi is kétszer átéltük ugyan ezt a kezdeti nehézkesebb időszakot annak idején Lilly-vel és Carlisle-lal-folytatta nyugtatóan, amint az utolsó lépcsőfokot is megtéve az emeletre értünk.-A korral csak bölcsebbek lettünk, de nem felejtettünk-nevetett fel, mire én sem bírtam megállni, hogy fel ne kuncogjak előbbi mondatán.

-Köszönöm, Henry!-pillantottam rá egy hálás mosollyal az arcomon.-Köszönök mindent, amit értem tesztek Liliannel.

-Ugyan, Esme, hiszen a családunk tagja vagy-simította ujjait ismét vállamra.-Erre vannak a családtagok…

-Ahogy mondja-hallottam meg Lilian izgatottságtól csillogó hangját, amint a nappaliba érve egy örömteli mosollyal az arcán sietett ide hozzánk.-Üdv újra itthon, Esme!-ölelt magához óvatosan.-És Isten hozott, Lilly!-simította meg unokája buksiját, amint Lilly pici ajkait egy apró ásítás hagyta el. - Ó, úgy látom elálmosodott ez a kis angyalka-cirógatta meg pocakját.

-Valóban-álltam neki finoman ringatni, amint meghallottam az álmosság okozta nyűgösségét jelző halk nyöszörgést.-Ideje lefeküdni, Lilly-simítottam meg ujjaimmal pici arcocskáját, mire ismét egy apró ásítással jelezte számomra, hogy az álommanó milyen közel jár.

-A szüleid épp most fejezik be az utolsó simításokat a szobán-pillantott rám izgatottan, amint mindannyian lassan elindultunk az egy emelettel feljebb lévő babaszoba felé.-Édesapád és Henry összeszerelték a bútorokat, amik még nem voltak összerakva; mi meg édesanyáddal beszereztünk néhány kis apróságot a mai nap folyamán, hogy teljes legyen az összkép-folytatta lelkes csillogással a hangjában.-Szerettük volna, ha semmi dolgod nem lenne már a szobával kapcsolatban, mire hazajöttök.

-Jaj, Lilian-emeltem rá pillantásomat egy újabb hálás mosollyal az arcomon-, nem is tudod milyen nagy segítség ez-sóhajtottam kissé megkönnyebbülten.-Tudod, nem számítottunk még arra, hogy Lilly megérkezik, így a festésen és a babaágyon kívül nem sok minden volt még tettre kész-nevettem fel kuncogva, amint ismét visszapillantottam kislányom álmos arcocskájára, aki már alig bírt ellenállni álmai hívószavának.

-Ahogy Henry is mondta-vette vissza a szót-, családtag vagy. Örömmel segítettünk, és örömmel segítünk, amikor csak szükséged van rá-simította meg a vállamat mosolyogva, mire éreztem, amint a szemeimbe apró könnycseppek szöknek szavai nyomában. Alig bírtam visszatartani ezeket a meghatottságtól csillogó cseppeket attól, hogy arcom vonalán tovagördülve alább ne hulljanak.

-Köszönöm!-mosolyogtam könnyeimmel küszködve, miközben lassan Lilly szobája elé értünk a folyosón.-Nagyon hálás vagyok nektek, amiért ilyen sokat tesztek értem… 

-Kedvesem, nincs mit megköszönnöd-simított le az arcomról Lilian egy elszabadult könnycseppet.-Gyere, nézzük meg, milyen lett a végeredmény!-dörzsölgette meg a vállamat izgatottan.-Remélem olyan, mint amilyennek ti is szerettétek volna – mosolyogta, majd miután lesimítottam egy újabb kósza cseppet arcomról, Lilly-t lágyan ringatva léptem be elsőnek pici lányom kicsiny birodalmába. Azonnal elámultam. A szoba minden kis centimétere tökéletes volt. A sötétkék és bézs színek dominanciáját finoman törte meg a narancsos árnyalatú apró elemek sokasága, míg az állat motívumok megadták azt a gyermeki játékosságot, amitől a szoba alkalmassá vált mindarra, amire teremtetett. Pont olyan lett, mint amilyennek elképzeltem.

-Na hogy tetszik, kicsim?-hallottam meg anya hangját, mire felpillantva azonnal szembe is találtam magam lelkesedéstől csillogó pillantásával.

-Anya, ez meseszép-ámultam még mindig, amint Lilly-vel a karjaimban lassan beljebb sétáltam a szobába.

-Reméltük, hogy tetszeni fog – támaszkodott fel apa a kisszekrény mellől, miután az utolsó csavart is a helyére tette. - El se hinnéd, mennyi emléket hozott elő minden csavar, amit becsavartam-emelte rám szemeit egy meghatott mosollyal az arcán, amint lassan elindultak irányomba.-Még mindig alig hiszem el, hogy immáron huszunhét év milyen rövid idő, amikor a gyerekedről van szó-ölelt magához óvatosan, majd miután hátrébb húzódott büszke csillogással a szemeiben pillantott le Lilly álmosságtól egyre inkább nyűgös kis arcára. -Ó, ma milyen kis morcosak vagyunk-simította meg arcocskáját, mire Lilly vékonyka kis hangján azonnal álmatag sírásba kezdett.-Azt hiszem megsértettem ezt a kis angyalkát-kuncogott fel apa, amire én is halkan felkacagtam.

-Szegény már elég álmos-simítottam le pici lányom arcáról néhány néhány köncseppet ujjaimmal.-Hosszú nap volt ez a számára is.

-Mi kimegyünk a nappaliba, addig fektesd le nyugodtan – simogatta meg a vállamat anya, amint a babaágy mellé léptem.-Állítsd be a babafigyelőt-mutatott a kis készülékre-, utána pedig majd te is gyere ki, és hagyd, hogy kicsit levegyük a válladról a terheket- nyomott puszit az arcomra, majd miután ajkaimat elhagyta egy halk köszönöm, mindannyian magunkra hagytak, hogy a meghitt csend elhozhassa az álmot Lilly álmos kis buksijára.

-Sssshhh, nincs semmi baj-álltam neki ringatni, miközben ujjaimmal finoman letörölgettem könnyáztatta pici arcát. Kicsiny sírása először nem igazán akart csillapodni, hiába igyekeztem csitítani minden módszerrel pityergését, ám jó néhány perc múlva a megannyi nyugalmat hozó simogatás és ringatás hatására szép lassan álomba szenderült karjaim biztonságában.-Aludj csak, kicsim!-suttogtam alig hallhatóan, amint finoman kiságyába helyeztem őt, majd miután gondosan betakargattam, a babafigyelő számomra fontos részét magamhoz véve sétáltam ki a többiekhez a nappaliba.-Ez kicsit sokáig tartott, sajnálom-emeltem rájuk pillantásomat elnézést kérően, amint a lépcsőn lelépdelve a nappali felé pillantottam.

-Esme, kicsim, ezért tényleg nem kell bocsánatot kérned-lépett hozzám anyu.-Inkább mondd, mit tehetünk érted-ültetett le a kanapéra.-Főztünk Liliannel egy kis tyúkhúslevest, és a kedvencedet-állt meg egy pillanatra-natúr csirkemellet paradicsommal.

-Igazából…eléggé megéheztem-vallottam be mosolyogva.-Jól esne most mindkettő.

-Én meg csináltam neked finom karamellás pudingot-huppant át mellém Jasper a kanapén egy hatalmas lelkes mosollyal az arcán.-Emlékszem, hogy karácsonykor mondtad, hogy szereted a karamellát-emelte rám izgatottan csillogó szemeit.-Ezért választottam ezt.

-Nagyon figyelmes vagy, köszönöm!-simítottam meg mosolyogós kis pofiját.-Biztosan olyan finom, hogy mindet megesszük majd.

-Sokat csináltam-folytatta büszkén.-Kér belőle mindenki, igaz?-pillantott körbe, amire mindannyian alig hallhatóan felnevettünk.

-Persze, hogy kérünk-helyesetle Lilian.-Csak előbb hagyjuk, hogy Esme nyugodtan megvacsorázzon, mielőtt a desszertre kerül a sor.

-Már hozom is a levest!-ugrott fel mellőlem anyu, mire azonnal utána szóltam.

-Jaj, anya, odamegyek én az asztalhoz-álltam fel óvatosan, ügyelve arra, nehogy túlzottan hirtelen mozdulatot tegyek-, nehogy baleset érje a kanapét.

-Rendben van, szívem-mosolyogta, amint az asztalhoz érve kényelmese helyet foglaltam annak egyik oldalánál.-Egyél csak-tette elém a gőzölgő levest.-Ettől majd több energiád lesz, és még a lelked is megmelengeti-simogatta meg arcomat, majd a kanalat a kezembe véve álltam neki ennek a mennyei illatú fogásnak.

-Ez nagyon finom-mosolyogtam anyára és Lilianre, amint egy újabb kanállal emeltem belőle ajkaimhoz.-Már nem is tudom, mikor ettem utoljára húslevest-kuncogtam két falat közt.

-Ennek örülök, szívem-nevetett fel anyu is, amint egy másik tányérra egy adagnyit szedett számomra a paradicsomos natúr húsból.-Ebben az időszakban különösen fontos, hogy minél táplálóbb ételeket fogyassz.

-Igyekszem majd-biccentettem helyeslően, miután az utolsó kanálnyi levest is számhoz emeltem.

-És mennyi ideig leszel szabadságon?-emelte rám pillantását Lilian kíváncsian.-Remélem, hogy hagysz elég időt arra, hogy felépülhess…

-Egy hónapig itthon leszek Lilly-vel, mielőtt visszamennék dolgozni-válaszoltam, amint az eközben elém tett istenien kinéző főfogásból is falatozni kezdtem.-Utána muszáj lesz visszamennem, mert közeleg a rezidensi vizsga, és nem tenne jót, ha túlságosan kiszakadnék a rutinból előtte.

-Azért csak óvatosan, kedvesem!-pillantott rám némi aggodalommal a hangjában.-Semmi sem fontosabb az egészségednél, ezt ne feledd!

-Tudom-bólintottam.-De te is tudod, milyen vagyok-nevettem fel mosolyogva, amire Ők is mindannyian halkan nevetni kezdtek.

-Tudjuk, kicsim-simította meg a hátamat anya még mindig kuncogva.-Nem tudsz megülni a fenekeden, mindig is ilyen voltál. Már akkor is folyton mocorogtál, amikor olyan pici voltál, mint most Lilly.

-És van egy olyan megérzésem, hogy ezt Lilly is örökölte-kuncogtam, amint eszembe jutott, milyen kis aktív volt attól a pillanattól kezdve, hogy először megmozdult a pocakomban. Szinte mindig jelezte valamilyen mozdulattal a jelenlétét néha álmatlan éjszakákat hozva ezzel a mindennapjaimban, de ennek egyetlen pillanatát sem bántam. Sose felejtem el, amikor először megéreztem ujjaimmal pici talpacskáinak nyomát a pocakomon át, amint minden nappal egyre többször és többször ismételt meg.

-Te valóban jó éhes lehettél-simogatta meg a hátamat anyu, amint meglátta üres tányéromat.-Csak nem éheztettek, amíg benn voltál? - nevetett fel ismét, mire nem bírtam megállni, hogy újból én is nevetni kezdjek.

-Nem -mosolyogtam -, mindent megkaptam, amit csak szükséges-biztosítottam efelől a viccelődést mellőzve.-Persze az otthon ízeihez közel sem volt hasonlítható a kórházi étel, de…tápláló volt mind a számomra, mind Lilly számára.

-És most ez a legfontosabb-simította végig ujjait arcomon, majd pár pillanat később a nem messze a kanapén ülő Jasper felé intett.-Gyere, Jasper, itt az ideje a desszertnek!

-Jaj, de jó!-ugrott fel azonnal.-Máris hozom – iramodott meg a hűtő felé, majd miután pipiskedve leemelte a hatalmas tányérnyi karamellás pudingot a polcról, büszke csillogással a szemeiben sietett ide vele hozzám az asztal széléhez.-Jó nehéz-tette le az asztalra a méretes édességet.-Ugye még fér belőle a hasadba?-emelte rám szemeit némi aggodalommal a hangjába.

-Természetesen-válaszoltam nyugtatóan.-Egy kis édességnek mindig marad hely, hála a desszertpocaknak-kuncogtam, mire láttam, amint pici arca ismét felragyog szavaimnak hatására.

-Jó nagy szeletet vágtam neked-emelt át a tányéromra anya segítségével egy jókora részletet.-Ettől biztos hamar meggyógyulsz majd.

-Minden bizonnyal, kicsim-simogattam meg szőke kis buksiját, majd miután mindannyian részhez jutottunk belőle, jóízűen álltunk neki elfogyasztani ezt az édes finomságot.-Ez nagyon finom, Jasper-emeltem rá pillantásomat elismerően, amint egy újabb falatot emeltem belőle villámmal ajkaimhoz.

-Valóban az-biccentett apa egy jóízű mosollyal az arcán-Én imádom a karamellát, úgyhogy fiatalember-emelte pillantását Jasperre-, elismerésem.

-Ezek szerint Esme apja lánya-kuncogott fel Lilian, mire én és apa is mosolyogva egymásra pillantottunk. Apa és én mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz. Amikor kicsi voltam, mindig olyan akartam lenni, mint ő, ezért szinte mindenben utánoztam. Ugyan azt akartam csinálni, ugyan azt akartam enni és inni, mint Ő, még akkor is, ha számomra valaminek rémes íze volt, mint…a tonic, amit Ő előszeretettel fogyasztott, én pedig alig bírtam lenyelni a keserű íze miatt, ám mégis…egy hónapon át iszogattam ezt a keserű italt mindössze azért, hogy olyan lehessek, mint Ő. Gyermekfejjel azt hittem, mindössze ezek miatt mondták az emberek, hogy hasonlítunk, de ahogy lassan felnőttem rájöttem…nem attól leszek olyan, mint Ő hogy utánzom minden mozdulatát. Attól leszek olyan, amit anélkül tettem vagy teszek, hogy bármiben is utánoznám. Attól leszek olyan, mint Ő, hogy önmagam vagyok.

-Ez tagadhatatlan-nevettem fel én is mosolyogva, ám mielőtt újabb falatot emelhettem volna a számhoz, Lilly pici sírása állított meg engem a további falatozásban.-Oh, Lilly felébredt-álltam fel az asztaltól.-Azonnal jövök, csak visszafektetem-indultam el sietősen, amit azonnal megbántam, amint a fájdalom ismét végigszaladt minden kis izmomon.-Áu!

-Jaj, kincsem-lépett mellém kissé rémülten anya, amint megálltam, hogy a fájdalom csillapodjon.-Tudok tenni valamit, hogy jobban viseld ezt az egészet?-pillantott rám aggódva.

-Nincs semmi gond-legyintettem, miután összeszedtem magam.-Felmegyek Lilly-hez, utána pedig majd beveszem a gyógyszerem, és nem lesz semmi baj-mosolyogtam nyugtatóan.

-Addig előkészítem neked-ajánlotta, amint a táskámhoz sétált-, mit keressek?

-Zaldiar filmtablettát-válaszoltam, amint lassan elindultam felfelé a lépcsőn.-Egy darab elég lesz belőle.

-Jól van, szívem-sóhajtott fel valamivel nyugodtabb hangon, amint nekiállt, hogy megkeresse az említett gyógyszert.-Ideteszem majd az asztalra.

-Köszi, anya!-pillantottam rá hálásan, majd néhány lépcsőfok múlva ismét beléptem Lilly szobájába, hogy pici lányom nyugalmát biztosíthassam.

Amint a kiságyához léptem, azonnal karjaimba vettem Őt, miközben Ő továbbra is könnyeit hullajtotta sírástól pirosló pici arcára.-Jaj, kicsim, nincsen semmi baj-dörzsölgettem meg pici hátát, amint vállamra fektettem Őt, hogy érezhesse a jelenlétem.-Ssshhh, nincs semmi baj-simogattam tovább nyugtatóan, ám mintha mit sem ért volna. Hiába ringattam őt tovább, sírása nem hogy csillapodott az idő múlásával, inkább mintha egyre intenzívebbé vált volna. Kezdtem kétségbe esni.

-Kopp-kopp-hallottam meg anya hangját az ajtóból, mire aggódó pillantásomat azonnal rá emeltem.-Felhoztam a gyógyszered-emelte meg a kezében lévő tablettát, amint egy pohár víz mellé helyezte a szobában lévő kis fotel melletti szekrényre.-Látom alaposan megküzdesz Lilly-vel-lépett hozzám ujjait vállamra simítva.-Hadd segítsek!-nyújtotta felém kezeit-Átvehetem Lilly-t?-pillantott rám kérően.

-Persze-bólintottam aggodalomtól terhes hangon, majd óvatosan anya karjaiba helyeztem a még mindig síró pici lányomat. Úgy éreztem teljesen tehetetlen vagyok.

- Ha egy pici ilyen hosszan és ilyen hangon sír, szóba jöhet a kólika-állapította meg anya.-Amikor te is ilyen pici voltál, mint most Lilly, nálad is eljött egy-két alkalommal, amikor túl gyorsan ettél-mosolyogta, amint a még mindig síró Lilly-t a pelenkázó asztalra helyezte.-Büfiztetted már?

-Igen-biccentettem még mindig kissé rémülten.

-Akkor, ha ez nem vált be-vette vissza a szót-, akkor finoman meg kell masszírozni a pocakját, ami segít elmúlasztani a benyelt levegő miatti fájdalmat-állt neki finoman, mire néhány pillanat múlva csillapodni is kezdett Lilly már lassan másfél órája tartó pityergés.-Látod? Nálad is ez vált be annak idején.

-Köszönöm!-pillantottam rá mérhetetlen megkönnyebbüléssel a hangomban.-Úgy megijedtem, hogy esetleg valami komolyabb baja van-sóhajtottam megkönnyebbülten, amint még mindig aggódva simítottam végig ujjaimmal kicsiny lányom pici arcát.

-Nincs semmi baj-emelte rám pillantását anya nyugtatóan, amint a most már elcsendesedett Lilly-t visszavette karjaiba.-Visszafektetem őt, addig nyugodtan ülj le és vedd be a fájdalomcsillapítót-pillantott rám, amint Lilly-vel a karjaiban a babaágyhoz lépett.-Tudom, hogy ijesztő hirtelen ez a nagy felelősség-folytatta hozzám sétálva, miután Lilly-t gondosan betakargatta.-De a babák úgy vannak megtervezve, hogy a kezdő szülők tapasztalatlanságából adódóan is ellenállók-simította meg a vállamat, miután a gyógyszer bevételét követően a kiszekrényre helyeztem az üres vizespoharam.-Lilly-nek nem lesz baja-nyomott puszit a homlokomra-, és te is egykettőre beletanulsz majd az anyaságba- pillantott rám biztatóan, mire végre az én arcomra is mosoly húzódott.-Hidd el, hogy minden rendben lesz!

-Köszönöm!-emeltem rá aggodalomtól még mindig kissé csillogó pillantásomat.-Köszönöm, amit értem tettél attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettem-csuklott el hangom a meghatottságtól-, és hogy mindezt végigcsináltad velem…Köszönöm, hogy az anyukám vagy!

-Inkább én köszönöm, hogy az lehetek-simította ujjait az arcomra-Gyere, mi lenne, ha befejeznénk a desszertet-biccentett az ajtó felé.-Erre a nagy aggódásra minden bizonnyal jól esne még egy kis édesség-kuncogott, amire én is alig hallhatóan felnevettem vigyázva, nehogy felébresszem Lilly-t.

-Erre semmi esetre sem mondhatok nemet-mosolyogtam ismét, majd lassan mind a ketten visszaindultunk az egy emelettel lejjebb lévő konyha irányába.

[…]

-Visszagondolva…nem is hittem volna, hogy annál is lehet nehezebb, mint amilyennek az elején indult-kuncogtam, amint ismét visszapillantottam Lilly pici arcára.-Akkor még azt hittem, hogy másfél óra sírás hosszúnak számít. De ez minden, csak nem hosszú ahhoz képest, amit az éjjel összehozott…

[…]

-Ideje megfürdeni, Lilly-mosolyogtam, amint óvatosan kiemeltem őt kiságyának biztonságából.-Anya, a víz készen áll?-pillantottam az ajtó irányába, amint Lilly-vel karjaimban elindultam a fürdőszoba felé.

-Minden kész-hangzott fel hangja a fürdőből, ahová pár pillanat múlva én is megérkeztem pici lányommal kezeim közt.-A hőmérő szerint a vízhő 37.5°C, ahogy a nagykönyvben meg van írva-mosolyogta, amint egy törülközővel gondosan letörölte a cseppeket a hőmérő érzékelőjéről.

-Tökéletes-pillantottam rá hálás mosollyal az arcomon, majd miután Lilly-t a pelenkázó asztalra fektettem, óvatos mozdulatokkal álltam neki kibujtatni őt lila kis kezeslábasából.-Idehoznád a babaolajat, ha megkérlek?-fordultam hozzá ismét, amint a pelenkázó szélére akasztott kis zsákból elővettem néhány vattapamacsot.

-Itt van, drágám!-simította meg a vállamat, miközben a kis üveget a kupacban álló fehér gombócok mellé helyezte.-Tudod, nagyon ügyesen csinálod-pillantott rám egy büszke mosollyal az arcán.-Nem sok fiatal anyuka tudja, hogy milyen fontos a babaolaj a fürdetés előtt.

-Köszi, anya!-mosolyodtam el ismét én is.-Azt hiszem…ez az előnye annak, ha az ember egyszerre orvos és anya is-folytattam, amint nekiálltam, hogy lehámozzam Lilly-ről az érezhetően teli pelusát.-Sok mindenről tudom, hogy kell, amiről egy laikus nem biztos, hogy magától tudna, de …épp emiatt van az is, hogy túlzottan aggódom minden kis apróság miatt-sóhajtottam.

-Nincs ezzel semmi gond, édesem-emelte rám pillantását nyugtatóan.-Minden fiatal anyuka aggódik. Lehet, hogy a munkádból adódóan te picit jobban is, mint mások, de mindez az idővel valamelyest enyhülni fog, és el tudod majd különíteni, mikor kell valóban aggódni-kuncogott fel mosolyogva, miközben egy apró puszit nyomott mosolyba forduló arcomra.-Hidd el, ha Lilly olyan izgága kislány lesz, mint amilyen te is voltál, össze fog majd szedni néhány horzsolást a gyerekkora alatt.

-Jaj, ne is mondd-nevettem fel én is, majd néhány mozdulattal meg is szabadítottam pici lányomat koszos kis pelenkájától .-Ó, hogy itt milyen sok kaki van-cirógattam meg Lilly pici pocakját, amire ő alig hallhatóan felnyösszent.-Úgy tűnik, minden jól működik odabenn-mosolyogtam kuncogva ismét, majd miután a használt pelenkát a kukába dobtam, finoman álltam neki egy nedves törlőkendővel megtisztítani picike popsiját. - No, már meg is vagyunk-dobtam azt is a szemetesbe a pelenka után.-Most pedig anya áttörölget téged egy kis babaolajjal, nehogy kiszáradjon a bőröd a fürdéstől-mosolyogtam rá újból, miközben a babaolajat tartalmazó flakonból egy kis adag olajjal benedvesítettem a bucik egyikét.-Anya, addig tudnál hozni pár fülpiszkálót, amíg ezt megcsinálom?

-Persze, kicsim-válaszolta, miközben sietősen nekiállt keresni az említett kis pálcákat.-Direkt vettem ma egy jó nagy csomaggal, hogy biztos legyen itthon belőle-folytatta, amint a fürdőszobaszekrényhez lépve keresgélni kezdett az egyik fiókban. Én eközben a babaolajjal benedvesített kis pamaccsal gondosan elkezdtem áttörölgetni Lilly könyök és térdhajlatait majd miután ezzel megvoltam, picike kezeit megemelve hónalját is megtisztítottam a kis pamaccsal, hogy a nemsokára rutinná váló fürdetések ki ne kezdjék ezeket az érzékeny területeket.-Meg is vannak-lépett vissza hozzám, majd a fültisztító pálcákat a kis vattakupac mellé helyezte.

-Köszönöm!-pillantottam rá hálásan, miközben egy újabb bucit is átitattam babaolajjal.-Mindjárt végzek is az áttörölgetéssel, már csak a fejecskéje van hátra-folytattam, amint finoman dörzsölgetni kezdtem a vattapamaccsal Lilly vörös hajacskával borított kis kobakját.-Nem szeretném, ha koszmó vagy bármilyen más bőrprobléma alakulna ki nála az én hibám miatt, így…szeretnék minél alaposabb lenni-sóhajtottam, miközben egy száraz bucival nekiálltam, hogy mindenhonnan letörölgessem a felesleges olajat.

-Ilyen anya mellett, mint te, minden bizonnyal olyan egészséges lesz, mint a makk-mosolyogta büszkén, mire az én ajkaimra egy kissé bizonytalan mosoly húzódott. Amióta Lilly az életembe lépett, amióta csak tudom, hogy Ő lesz...minden egyes pillanatban megfordult a fejemben, vajon elég leszek-e. Elég leszek-e, mint anya? Elég leszek-e, mint példakép? Nem tudtam, képes leszek-e minderre.-Kicsim, valami baj van?-pillantott rám aggodalommal a hangjában, amint meglátta kissé suta mosolyomat.

-Semmi, csak…mi van, ha nem leszek elég jó anya?-emeltem rá bizonytalan pillantásomat, amint pár cseppet juttattam a babaolajból az egyik fültisztító pálcára.-Mi lesz ha a feladat, ami rám vár...túl nagy a számomra?

-Ugyan, Esme – simította ujjait vállamra egy nyugtató pillantással az arcán.-A lányom vagy-váltott komolyabb hangra.-Láttam, amint felnőttél. Láttam, mi mindenre képes vagy, és...és hogy semmi sincs földön és égen, ami megállíthat-mosolyogta, mire éreztem amint az én ajkaim is mosolyra húzódnak.-Anyának lenni nem könnyű-folytatta, amint fülem mögé hajtott egy, az arcomba lógó kósza hajtincset-, és sose lesz könnyűnek mondható…nekem elhiheted-kuncogta, mire én sem bírtam megállni, hogy mosolyom mögül elő ne bukkanjon egy apró kacaj.-De megéri-nyomott puszit az arcomra.-Ezt az egyet garantálhatom…

[…]

-Ó, mennem kell-pillantottam a gondolataim közül kiszakító csipogómra, amint félbeszakítottam annak ritmusos jelzését egy apró gombnyomással. -Dr. Shepherd-del lesz craniotomiám -ugrottam le a beteghordó ágyról.

-Daganat, ciszta vagy aneurizma?-pillantott rám kíváncsian George.

-Daganat, Grade II. Astrocytoma- válaszoltam, miközben sietősen nekiálltam visszahelyezni Lilly-t a hordozójába.-De előtte még gyors el kell vinnem Lilly-t Carlisle-hoz-folytattam, miközben rögzítettem Őt, nehogy kiessen út közben.-Utána meg rohanok bemosakodni, amilyen gyorsan csak tudok, és…Jaj, ne-sóhajtottam fel, amint a mobilom bejövő üzenetei közt megláttam Carlisle sms-ét.-Carlisle még nem végzett a műtőben, fel kell hívnom Liliant, hogy be tudna-e ugrani vigyázni kicsit Lilly-re-álltam neki tárcsázni sietősen a számát.-Azt mondta, hogy ma itt lesznek Jasperrel a városban, hátha a közelben vannak.

-És ha itt hagynád velünk Lilly-t?-ajánlotta fel Izzie, amint mosolyogva előbb kislányomra, majd George-ra pillantott.-Szerintem jól ellennénk, szívesen vigyázunk rá.

-Tényleg megtennétek?-pillantottam rájuk hálás csillogással a hangomban.

-Hogyne-vágta rá azonnal George.- Hiszen… Lilly a mi életünknek is fontos részét képezi általad-fordította maga felé a hordozót, miközben megsimogatta Lilly pici mancsocskáját.-Menj csak!

-El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok nektek-mosolyogtam, miközben kapkodva álltam neki keresgélni kulcsaimat a nadrágom zsebében.-Tessék, itt vannak a szekrénykulcsaim-adtam Izzie kezébe.-Ha sírna, a pelenkától kezdve a játékaiig mindent megtaláltok ott-hadartam.-A tápszer a harmadik emeleti ügyeleti szoba hűtőjében van bekészítve, csak meg kell melegíteni.

-Nyugi, nem lesz baj-emelte rám pillantását nyugtatóan, amint az általam rábízott kulcsokat a köpenyzsebébe helyezte.-Megoldunk mindent.

-Ahogy mondja-mosolygott rám biztatóan George is.-Te pedig siess, nehogy elkéss a műtétről! A Grade II. Astrocytoma nem távolítja el magát.

-Köszönöm, srácok! Nagyszerűek vagytok-sóhajtottam valamivel nyugodtabb hangon, miközben sietve Lilly-hez léptem, hogy gyorsan egy búcsúpuszit nyomhassak rózsás kis arcára.-Légy jó kislány!

-Köszönj szépen anyának!-emelte meg George Lilly kis kezecskéjét, hogy felém fordítva őt pici integetést imitáljon vele nekem búcsúzásképp-Szia, anya! Szia!-mosolyogta, mire én egy halk kuncogás kíséretében sietve iramodtam futásnak a négyes műtő felé.