Novella: Örökké benned él

Sziasztok!

Bár nem terveztem előre, de elkészült a Lizter novella sorozat harmadik része, és immár egy Lizter trilógia harmadik tagját "köszönthetjük" köreinkben :) Ez a Twilight utáni években játszódik, és hogy a Twiligt sosem tűnt el nyomtalanul az életükből, és örökké bennük él. Remélem, mindenkinek tetszik majd :)

Puszi!

Carly

(Elizabeth szemszöge)

-Annie!-kiáltottam az emelet felé, miközben a frissen készített omlettből az Ő tányérjára is emeltem néhány kanállal.-Elkészült a reggeli, kicsim; és még finom meleg. Pont olyan, mint amilyennek szereted.

-Azonnal szaladok, mama!-hallottam meg pici hangját, majd pár pillanatra rá apró lábak dobogását hallatva indult el a földszint felé.

Eközben én Peter tányérjára is emeltem az éppen elkészült reggeliből, amire Ő széles mosollyal az arcán pillantott fel rám a reggeli hírek olvasásából.

-Hmmm…isteni illata van-simította meg az arcomat.-Segítsek elmosogatni?

-Megköszönném-sóhajtottam fel picit fáradtan.-Valami miatt nem vagyok valami jól ma reggel.

-Biztosan picit kimerültél-nyomott csókot a homlokomra.-Nemrég jöttünk haza egy forgatásról, ilyenkor természetes, hogy picit elfárad az ember-vette a kezébe az egyik elmosandó tányért.-Te addig reggelizz meg nyugodtan.

-Köszönöm-pillantottam rá hálásan, amivel egy időben  kislányunk is megérkezett a reggelije elfogyasztásához.

-Hű, mama, milyen finom illata van-ült le a mellettem lévő székre, majd azonnal a villájára is szúrt egy picike darab omlettet a tányérjáról.-És az íze is naaagyon finom.

-Örülök, hogy ízlik, kincsem-simítottam meg hullámos fürtjeit, miközben Ő továbbra is jóízűen falatozott a meleg reggeliből.-Annie, mit szólnál, ha ma elmennénk sétálni Nikki nénivel és Paul bácsival?

-Az annyira jó lenne-csillantak fel a szemei.-Nikki néni mindig annyira vicces dolgokat talál ki, amikor elmegyünk a játszótérre-mondta lelkesen.-Ugye elmegyünk a játszótérre is?

-Hát persze, prücsök-borzolta össze a haját játékosan Peter, miközben ismét mellénk helyezkedett-, az első utunk mindenképp oda fog vezetni.

-És majd csinálsz olyan finom szendvicseket, mint amilyet az ovis ünnepre csináltál?-emelte tekintetéd édesapjára, amire mindketten felnevettünk.

-Persze, hogy csinálok-tette le az éppen iszogatott kávéját.- Héjjal vagy héj nélkül?

-Héj nélkül-mondta hatérozottan, ám mielőtt még szerelmem nekiállhatott volna a titkos szendvicsének elkészítéséhez, meghallottuk Peter telefonjának dallamos csengését.

-Nikki az-mondta a kijelző képernyőjére pillantva.-Lehet, hogy nem jó nekik a délután-vette föl a telefont.-Szia, Nikki, miért hívtál?...Oh, értem…azonnal megmondom neki…és köszi, hogy szóltál nekünk, azonnal megnézem az email-jeimet… Rendben, szia!-tette le a telefont, majd felvillanyozott arccal fordult ismét hozzám.

-Nagy hírem van-mondta mosolyogva.-De előtte el kell mondanom, hogy Nikki azt üzeni, hogy nem vagy elérhető. Szerinte lemerült a mobilod.

-Istenem, elfelejtettem feltölteni-csaptam a homlokomra.-Milyen figyelmetlen vagyok…

-De a jó hír az, hogy ismét összeáll a Twilight Cast-csapta össze a kezeit, amire én majdnem felsikkantottam örömömben, mint egy fiatal tinilány.

-Istenem, ez nagyszerű-mondtam lelkesen.-És ez…mikor derült ki?

-Nikki azt mondta, hogy ma reggel kapott erről egy e-mailt-mutatott a nappaliban lévő laptopjára.-Én is mindjárt megnézem, hogy tudjunk a részletekről…

-Ez az a film, amiben ti megismertétek egymást?-pillantott fel Annie előbb rám, majd édesapjára.

-Igen, csillagom-simítottam meg a buksiját.-Öt éven át forgattunk együtt a papával, de mindössze csak az ötödik évben mertük kimondani egymásnak azt a bizonyos varázsszót…

-És mi volt az a varázsszó?-csillantak fel a szemei kíváncsian, mire mi Peterrel azonnal egymásra pillantottunk.

-Az a varázsszó nem más volt, mint a „Szeretlek!”-nyomott Peter apró csókot ajkaimra.-Ez egy mindennél hatalmasabb szó, és ha nem jöttünk volna erre rá, akkor most te sem lehetnél itt-simította meg lányunk arcocskáját.

-Én is megnézhetem végre azt a filmet?-tette fel a következő kérdést nekem.-Amelyik után a papa azt mondta neked, hogy szeret…

-Hány éves is vagy?-pillantott rá Peter felvont szemöldökkel.

-Már majdnem hat-válaszolta büszkén, amire én és szerelmem is halkan felkuncogtunk.

-Majd ha elmúltál tizenkettő, megnézheted-mondta komolyan.-Te még túl pici lány vagy ahhoz, hogy bekerülj ebbe a világba-ült le a laptopja elé, mire én és Annie is helyet foglaltunk mellette a kanapén.

-Na lássuk csak-kattintott az email-jeire, mire azonnal be is villant Bill Condon neve a képernyőn.

-Azt írja, rajongói kérésre ismét Twilight Press Junket lesz Los Angeles-ben, és a stáb minden tagjának megjelenésére számítanak-pillantott rám.-És ami még fontosabb…Annie Mae Facinelli neve is a meghívottak között van.

-Micsoda?-ugrott fel az ölemből kislányom izgatottan.-Én is veletek mehetek?

-Nem is tudom, Peter-sóhajtottam-, mi lesz, ha valami baja esik a hatalmas tömegben? Te is tudod, milyen zsúfolt ott minden.

-Liz, semmi baja nem eshet Annie-nek-simította meg az arcomat.-Majd én felveszem a karomban, amikor tömegbe érünk; de anélkül sem hinném, hogy bármelyik ott lévő is ártani akarna a lányunknak. A rajongók mind szeretnek minket és szerintem Annie-t is....

-Rendben van-bólintottam.-Picit talán túlzottan is féltem Őt, hiszen Ő az én kicsi lányom, a mi pici lányunk. Nem szeretném, ha a hírnév bármi rosszat tenne vele, mert mind a ketten tudjuk, mivel járhat a munkánk.

-De Annie-t nem fenyegeti semmi ilyesmi-pillantott szemeimbe megnyugtatóan.-Mi mindketten tudjuk kezelni, és meg tudjuk óvni Őt.

-És én is annyira szeretnék menni-nézett rám kislányom kérlelően.-Anyuuuuuuuu…

-Jól van, jól van-tettem fel a kezeimet megadóan.-Kettő egy ellen nem fair-nevettem fel halkan.-De ha ennyire szeretné az én kincsem, akkor nem mondhatok nemet.

-Hé, és az én véleményem már nem is számít?-biggyesztette le Peter az alsó ajkát, amire nem tudtam ismét nem felkacagni. Ilyenkor teljesen olyan volt, mint egy kisfiú.

-Dehogynem-simítottam meg az arcát.-A te véleményednél nincs is fontosabb számomra.

-Akkor most azt mondom, hogy ideje lenne elkezdeni készülődni a városba, mert eggyel több tennivalónk van, mint gondoltuk-állt fel mellőlem.-A kisasszonynak ma vennünk kell egy nagyon szép ruhát.

-Éljen!-kiáltott fel Annie, mire mindannyian lelkesen kezdtünk el készülődni a mi kis városi kiruccanásunkra.

Nemsokára Nikki-ékkel is találkoztunk az egyik közeli parkban, majd Annie kérését azonnal a játszótér felé vettük az irányt. Mindannyian remekül éreztük magunkat, hiszen már régen találkoztunk a Peterrel eltöltött legutóbbi forgatásunk miatt, és most végre ismét kibeszélhettük magunkat Nikki-vel, amire már jó ideje nem volt alkalmunk. Azonban legjobb barátnőm figyelmét sem kerülte el, mennyire kimerült vagyok a mai napon.

-Liz, netán van valami baj?-tette fel a kérdést, ami az arca láttán már régóta kikívánkozott belőle.-Annyira sápadt vagy, mintha napok óta nem ettél volna, vagy mintha vérszegény lennél.

-Kicsit kimerültem a forgatás alatt-sóhajtottam.-De semmi bajom, hamar rendbe jövök majd.

-Biztosan nem vagy rosszul?-tette a kezét a homlokomra.-Nem meleg a homlokod, de mégis picit gyengének tűnsz.

-Hát…ma reggel tényleg nem volt étvágyam-vallottam be őszintén.-Picit hányingerem volt, és nem akartam terhelni a gyomromat, mert talán összeszedtem valamit, mikor Peterrel a forgatás alatt elmentünk egy étterembe.

-Nem inkább Peter-ből szedtél valamit össze?-vonta fel a szemöldökét, mire én picit értetlenül emeltem rá a tekintetem.

-Te miről beszélsz?-kérdeztem vissza.

-Mielőtt megtudtad volna, hogy a kis Annie úton van a mi világunk felé, hasonlóan elnyúzott voltál az azelőtti találkánkon-pillantott a hasamra célzóan.-Szerintem terhes vagy.

-Nem hiszem-ráztam meg a fejemet, majd alig hallhatóan tovább suttogtam neki.-Peterrel minden alkalommal…khm…védekezünk valamilyen módon, mikor együtt vagyunk. És én is szedem a fogamzásgátlót.

-De vannak az életben véletlenek-szállt velem ismét szembe.

-Szerintem meg csak valami vírus-álltam ellen.-Peter és én is mindennél jobban örülnénk egy újabb kisbabának, de amíg ennyire sűrű a forgatási rendünk…nem tudom, mikor lesz alkalmas egy újabb kicsinek az időpontja.

-Mindenesetre…én megmondtam-kacsintott rám.-Csinálj egy tesztet minél hamarabb…

Nem mondtam ki hangosan, de talál barátnőmnek igaza volt.  Számolgattam a napokat, a heteket, és rájöttem, hogy Peterrel utoljára három hete voltunk kettesben, még a nemrég befejeződött filmforgatás előtt. Ha akkor történt valami, akkor annak már lehetnek tünetei, ha még nem is túlzottan feltűnőek.

-Anyu, ehetek apuval egy fagyit?-nézett rám csillogó szemeivel kislányom, kiszakítva ezzel elmélkedésemből.

-Persze, tündérkém-simítottam meg a buksiját.-Szaladj, mert ha jól látom, a papa már meg is vette a fagyidat!-mosolyogtam, mire ő pici lábait gyorsan szedve futott oda édesapja karjaiba; Peter pedig örömmel kapta fel kislányunkat a földről.

Annyira aranyosak voltak együtt. El sem hittem, hogy ők vannak nekem, és amint Peter a karjában tartotta a lányunkat, nem bírtam nem elkalandozni a lehetséges jövőnk felé.

Talán születik még egy kislányunk, és akkor már két csodaszép angyalkával lenne gazdagabb a mi kis családunk; Peter pedig továbbra is lányos apuka maradna, hiszen Ő már az ötödik lánya lenne. Még akkor is elmosolyodtam, ha csak a gondolataimban mondtam ki ezt a számot, hiszen a másik három lányát is imádtam, akik vér szerint nem a közös gyermekeink voltak. Ha pedig kisfiunk születne…minden bizonnyal annyira szép lenne, mint az apukája, és annyira tökéletes is.

Néhány nap múlva elérkezett a Twilight Press Junket időpontja, én azonban még mindig nem mertem megcsinálni a tesztet. Még akkor megvettem, mikor Nikki utalt a terhességemre, de mindeddig nem igazán mertem nekivágni a dolognak. Mostanra azonban már nem bírtam tovább a kíváncsiságommal.

-Liz, mit csinálsz?-nyitott be Peter a fürdőbe, mire én azonnal a mosdókagyló szélére tett teszt elé ugrottam.-Az az, amire gondolok?-mutatott felém meghatottan.

-Még nem tudom-nyeltem nagyot.-Még kell néhány perc, de nem bírtam tovább várni. Főleg nem a Press Junket utánig.

-Miből gondoltad, hogy terhes vagy?-simította meg az arcomat.-Történt valami, amiről nem tudok?

-Hát…Nikki mondta, hogy utoljára akkor voltam ennyire kimerült, mikor Annie-t vártam-válaszoltam.-Azt mondta, mindenképp csináljak egy tesztet.

-Okosan tetted-ült le mellém a kád szélére.-Mindenesetre…én örülnék, ha pozitív lenne az az eredmény-pillantott rám célzóan.-Nem gondolod?

-De-nevettem fel halkan, majd pillantásomat ismét a tesztre emeltem, ami immár eredményt is mutatott… pozitív lett.

-Peter, hamarosan ismét babánk lesz-öleltem meg boldogan, mire Ő puhán ölelt viszont erős karjaival.

-Ennek annyira örülök-simította meg a hátamat.-Nincs is ennél szebb pillanat egy ember életében.

-És mikor áruljuk el majd Annie-nek? És mi lesz a barátainkkal meg a rajongókkal?-tettem fel néhány kérdést.-Nem szeretném annyi ideig eltitkolni, mint a múltkor, mert az kicsit megviselt.

-Szerintem, ha benne lennél, ma este is elmondhatnánk-javasolta.- Ennél alkalmasabb időpont nem is lehetne a bejelentésre.

-Ebben egyet értünk-bólintottam-, de Annie-nek még előtte el kell mondanunk. Nem ott kellene megtudnia.

-Akkor-vett mély levegőt-, álljunk neki-mondta kezeimet megfogva, majd lassan mind a ketten lesétáltunk a földszintre, ahol kislányunk már izgatottan várt az indulásra.

-Na, indulhatunk?-csillantak fel a szemei.

-Azonnal csillagom-bólintott Peter-, de előtte még beszélnünk kell valami fontosról-ültette le őt a kanapára, mire Ő azonnal apukája ölébe kucorodott.

-Tudod, Annie-kezdtem hozzá nehezen-, néha eljön két ember életében egy olyan időszak, amikor családot alapítanak. Ez nálunk először a te születésedkor jött el, és annál szebb pillanat sosem volt még az életemben, mikor te megszülettél.

-És most jött el erre a második alkalom-vette át a szót tőlem Peter.-Hamarosan a mamának megnő majd a hasa, és ott alszik majd bent a te kistesód-mutatott a hasamra.-Te is ott aludtál néhány hónapon át, és majd ha ismét letelik az az idő, Ő is itt lesz velünk.

-De jó!-kiáltott fel lelkesen.-És ott aludhat majd a szobámban?

-Ha majd nagyobb lesz-bólintottam-, de néhány hónapi még mellettünk alszik majd. De utána, amint néhány év eltelik, majd ott aludhat veled.

-Köszönöm!-ölelt meg azonnal.-De most már induljunk! Gyerünk már!-lelkesített minket, majd lassan mindannyian elindultunk a rég nem látott rendezvény színhelyére.

Még mindig alig hittem el, hogy a rajongók ennyi év után is mellettünk álltak, és összehozták mindezt. Ha nem lett volna a Twilight, talán soha nem ismerem meg Peter-t, és talán soha nem születik meg Annie sem…A Twilight mindent megváltoztatott, amit csak meg lehet változtatni egy ember életében.

-És most köszöntsük a színpadon a Twilight mama és papa Cullen-jét…Peter Facinellit, Elizabeth Reasert; és lányukat, Annie Mae Facinellit!-hallottuk meg a hangosbemondó hanját, mire mind a hárman kiléptünk a hatalmas reflektorfénybe, amiben már majdnem hat éve nem volt részünk. A rajongók semmit nem változtak, hatalmas tapssal és ovációval köszöntöttek bennünket, mire Annie egy pillanatra megszeppent, de pillanatok múlva lelkesen kezdte el figyelni a minket éljenző tömeget

-Jó estét, mindenkinek!-szólt bele Peter az asztalon elé helyezett mikrofonba, miközben én is helyet foglaltam, és Annie-t is az ölembe vettem.-El sem hiszitek, mennyire jó érzés megint itt lenni.

-Mi is örülünk nektek-szólt bele a mikrofonba Kellan.-Régen találkotunk már így mindannyian.

-Azt meghiszem-nevetett fel Jackson, miközben a már hihetetlenül megnőtt ifjú Jackson fiához fordult.-Peter, te még mindig lányos apuka vagy-pillantott Annie-re.

-Mindenki ezzel jön-nevetett fel halkan.-És ha már itt tartunk, megragadnánk az alkalmat Elizabeth-tel, hogy bejelentsünk valami fontosat-emelte rám a tekintetét, mire én is a mikrofonhoz hajoltam.

-Ismét babát várunk Peterrel-mondtam büszkén, mire a hatalmas seregnyi rajongó éljenezve bolydult fel szinte egyszerre.

-Gratulálunk, srácok!-nézett ránk Nikki őszintén, ám a szemeiben láttam felcsillanni az „én megmontam” csillogást, amire nem bírtam nem felnevetni. Ő előre megmondta.

-Jöhetneeeek a kérdéseeeek-mondta Kellan játékosan, mire a rajongók azonnal sorba álltak, és már el is kezdődött ennek a fantasztikus eseménynek a legfontosabb része.

-Nekem Annie Mae-hez lenne egy kérdésem-nevetett fel egy fiatalabb lány, mire kislányom azonnaf felkapta a tekintetét.-Láttad már a filmet, amiben a szüleid megismerkedtek?

-Hát…-hajolt a mikrofonhoz bátortalanul, mire én bátorítóan ezdtem el simogatni a pici vállát, ami azonnal megnyugtatta-, még sajnos nem, mert…még nem láthattam ami miatt ilyen pici vagyok-mondta kicsi kis hangján.-De már szeretném látni.

-És mi szeretnél lenni, ha majd ha nagy leszel?-hallottunk meg egy újabb kérdést.

-Még nem tudom-nevetett fel halkan.-De szerintem azt szeretném csinálni, mint a mama és a papa-pillantott Peterre, aki büszkén pillantott vissza lányára, és rám is. És szerintem ugyanaz a gondolat jár mindkettőnk fejében. Hogy bár ennek a szakmának vannak hátrányai, ha Annie csak ezt a pozitív oldalt látja, nem lehet baja ebben az életben. Ilyenkor mindig úgy éreztem, mintha fénylő gyémántok lennénk az égbolton, amiknek a fénye soha nem huny majd ki…

§

 Hamarosan el is érkezett a kiírt időpont, amikor ismét beszállított Peter a kórházba, hogy hamarosan világra hozzam a mi ifjú kis családtagunkat. Mintha most nem féltem volna annyira, és nem is voltam annyira ideges, mint Annie születésekor, ami sokkal könnyebbé tette a rám váró fájdalmak elviselését. Peter mindvégig mellettem volt, és amikor ismét felhangzott az a picike hang, a szívem mintha újabb félbe osztódott volna, és már is odaadtam egy rész a mi újabb…kislányunknak.

-Hát…ismét kislány lett-nevettem halkan, mire Peter is nevetni kezdett, mikor kicsit hangsúlyosabban ejtettem ki a kislány szót.-A mi ici-pici leánykánk.

-El sem hiszem-simította meg az apró kis arcocskáját.-Nem dőlt meg rólam a hír, miszerint nekem csak lányaim születnek. De nem is bánom…-csuklott el a hangja meghatottan, mikor újonnan született kislányunk rá emelte pici szemeit.-Annyira szép.

-Szerintem is-nyomtam puszit pici homlokára.-Szerintem pont olyan, mint amilyen Annie volt.-ringattam tovább.-Tényleg, Őt mikor hozod be?

-Már szóltam Nikki-nek, hogy hamarosan indulok érte-válaszolta.-Állítólag nagyon izgatott, és már alig bír a fenekén maradni.

-Ennek örülök-mosolyogtam.-Annie-től nem is várhatnék mást. Ő mindig is annyira izgatott volt a mi kis…

-Mit szólnál, ha Lucy lenne a neve-vetette fel az ötletet.-Lucy Ann Facinelli.

-Nekem tetszik-simítottam meg Lu arcát.-Tehát Annie mindig is izgatott volt a mi kis Lucy-nk hallatán. Imádta hallgatni, amikor néha rugdosott a pocakomban.

-Most már nem lesz annyira magányos, ha nekünk el kell utaznunk hosszabb időre-simította meg a hajamat.-Eddig mindig annyira rossz érzés volt itthon hagyni őt tudván, hogy nincs igazán olyan vele itthon, akit amúgy is minden nap lát…

-Mama, mama!-szaladt be ebben a pillanatban Annie az ajtón, amire hirtelen mind a ketten meglepődtünk.

-Annie, te mit csinálsz itt?-öleltem magamhoz egyik kezemmel, miközben a másik kezemmel Lucy-t tartottam.-Ki hozott be?

-Nikki és Paul-válaszolta izgatottan, miközben tekintetét le sem bírta venni a karomban pihenő kishúgáról.-Milyen édes.

-Te is ilyen voltál-sétált mellé Peter.-Pont ilyen pici baba, mint most Lucy.

-Lucy?-pillantott rám kíváncsian, mire én bólintottam.-Szia, Lucy, én Annie vagyok-simíttotta meg tesója pici kezét, mire alig bírtam visszatartani kikívánkozó könnyeimet. Ennél meghatóbb pillanatot talán még soha nem láttam az életemben, mint amikor az idősebb lányunk az újszülött húga pici kezeit az Ő kezeibe vette.

-Ha be tudna mutatkozni, biztosan megtenné-simítottam meg Annie arcát.-Jó tesó leszel, nem igaz?

-Mind közül a legjobb-állította büszkén, amire ismét mindannyian felnevettünk.

Immár biztosra mondhattam, hogy az életem teljes volt. Itt volt nekem Peter, Annie és most már Lucy is. Kell ennél több az életben? Nem hinném. Nekem mindössze rájuk volt szükségem, az én három tündöklő drágakövemre; az én földi csillagaimra…