Cullen's Anatomy XXXVII. Fejezet

Sziasztok!

Meg is hoztam a következő fejezetet :) Ebbe a fejezetbe is jóval többet terveztem, de mivel már így is meglehetősen hosszúra sikeredett, így ismét meg kellett hozzam a döntést, hogy a kis család napjának további részét majd egy harmadik fejezetben örökítsem meg. Remélem, azért így is tetszik majd nektek a fejezet, és igyekszem minél hamarabb hozni a folytatást.

Puszi!

Carly

(Carlisle szemszöge)

-Dr. Altman, hogy áll a mellkasi sérülésekkel?-pillantottam oldalra egy rövid másodpercig kolléganőmre, amint ujjaimmal nekiálltam kitapintani a beteg lépének vérző felszínét. Igyekeztem ujjaimmal tamponálni a sérülést, amíg a lép eltávolítására nem kerül a sor.

-A lobectomia kész-válaszolta, miközben tovább folytatta a páciensünk mellkasán is áthatoló faág okozta sérülések ellátását.-Kiszedtem az összes roncsolt tüdőrészletet, de van mit helyrehozni még idebenn-csóválta meg a fejét.-Ha a fickó túléli, mindenképp vennie kell egy lottószelvényt, mert akkora szerencséje volt, hogy az aortáját fél centivel elkerülte az a megtermett gally. Csak amiatt van még életben, mert az a kisebb ág okozta a sérülést az ascendensben, különben percek alatt elvérzett volna.

-És még szüksége is lesz arra a szerencsére-sóhajtottam, miközben a továbbra is vérző lépét ujjaimmal az általam ejtett bemetszés irányába pozicionáltam. -Electrocautert kérek!-álltam neki, mire Dalia sietősen a kezembe is helyezte az említett bipolár készüléket.-Köszönöm!-biccentettem, majd az eszközt a hasűrbe vezetve kezdtem neki leválasztani a vérző szervet annak függesztő szalagjairól. A kauter által keltett füst illata hamar belengte az egész aurámat.-Öblítést és szívást!-pillantottam a velem szemben álló ifjú szakorvos kollégámra, aki kérésemre előbb vízzel töltötte fel, majd leszívta a vérrel keveredett folyadékot a a beteg hasűréből.-Köszönöm, Dr. Elliot!-biccentettem, majd figyelmemet sietősen vissza is irányítottam a lép hilus szervet ellátó képleteire. Ujjaimmal finoman választottam el a két fő eret a környező képletektől, majd ezt követően a tőlem telhető legnagyobb gondossággal álltam neki finoman kipreparálni a lép vérellátását biztosító artériát és vénát a kezembe kapott szikével.-Még mindig elég sok vért veszít...-jegyeztem meg a szívó készülék tartályára pillantva, aminek tartalma több volt, mint amit látni akartam.-Dr. Brown-elemtem tekintetemet a líra mögött álló aneszteziológusra-, kérem, adjon a betegnek branülbe 2 mL Isuprelt!

-Azonnal, Dr. Cullen!-bólintott, mire én ismét visszairányíthattam figyelmemet az ujjaim közt lévő erekre.

-0-ás selymet-pillantottam Dalia-ra, aki pillanatok alatt a kezembe adta a tűbe fűzött nem felszívódó varróanyagot, így sietve neki is kezdhettem a lépkapu képleteinek lekötéséhez. Az idő meglehetősen ellenem dolgozott, mivel amíg a beteg lépe a keringés részét képezte, addig a vérzés tovább folytatódott súlyosbítva a páciensünk amúgy is vészes fizikális állapotát. Sietnem kellett.-Az arteria és vena lienalis lekötve-sóhajtottam némi megkönnyebbüléssel a hangomban.-Dr. Elliot, öblítést!-pillantottam rá, majd miután feltöltötte és leszívta a a felgyűlő folyadékot, jobban szemügyre vehettem az általam végzett munkát. Ahogy láttam a varrat stabilan tartott.-Remek, áttérek az arteriae és venae gactricae breves-ekre-folytattam, miközben rohamtempóban nekiálltam az előbbi manőverek újbóli megismétlésének. Az idő továbbra is túl gyorsan pörgött megnehezítve dolgomat, így minden kis idegsejtemmel arra koncentráltam, hogy minél gyorsabban és pontosabban kössem el a még megmaradt ereket.-Öblítést!-ismételtem meg kérésemet az utolsó öltés behelyezése után, így a folyadék leszívását követően láthattam, maradt-e vissza még esetleges vérzés. Szerencsére minden tiszta volt.-A hasűri vérzést elállítottam-pillantottam Dr. Altmanra, miközben kiemeltem a betegből annak roncsolódott lépét.-Zárom a hasfalat.

-Itt is nemsokára készen vagyunk-jegyezte meg Dr. Altman, miközben újabb öltést ejtett a páciens mellkasában.

-Nagyszerű-nyugtáztam elégedetten, amint a drain hasűrbe helyezése után sorra elkezdtem összevarrni a páciens hasfalának minden egyes rétegét.-1-es polyprophylen varróanyagot kérnék!

-Parancsoljon, Dr. Cullen!-helyezte a kezembe Dalia a tűfogóba fogott eszközt-És...hogy van a kislánya?-pillantott rám kíváncsian, mire nem bírtam megállni, hogy el ne mosolyodjam a maszkom mögött pici lányom említésének hallatán. Az ő gondolata még egy ilyen helyzetben is képes volt mosolyt csalni az arcomra.

-Nagyon jól-válaszoltam továbbra is mosolyogva.-Egy igazi kis örökmozgó, állandóan mocorog. Rendesen képes lefárasztani minket-kuncogtam, amint áttértem a hasfal következő rétegének zárására.-És nagyon kis ügyes is-jegyeztem meg apai büszkeséggel a hangomban.-Már magától képes feltámaszkodni, és átfordulni a hasáról a hátára.

-Tényleg ügyes kislány-mosolyodott el egyetértően Ő is.-És a másik Dr. Cullen? Ha jól emlékszem holnap különleges napjuk lesz.

-Jól emlékszik-nevettem fel halkan, amint nekiálltam, hogy utolsó lépésként a bőrvarratokkal is egyesítsem az általam ejtet metszések vonalát.-Elég sok mindent terveztem az évfordulónkra, de hogy miket, az maradjon egyelőre az én titkom-jegyeztem meg sejtelmesen.-Olyan sokat dolgozott az elmúlt időszakban a családunkért és ezen felül még a munkában is meg kellett állja a helyét. Megérdemel egy különleges estét-mosolyogtam komolyabb hangnemre váltva, amire Dalia is egyetértően bólintott egyet. Rengeteget gondolkodtam azon, mivel hálálhatnám meg Esme-nek azt a rengeteg munkát és törődést, amit majdhogynem egyedül kellett viselnie, amíg talpra nem álltam. De egy valamiben biztos voltam már a kezdetektől fogva...hogy bármi is lesz az, még az sem fogja talán kifejezni, mennyi mindent köszönhetek neki azóta, hogy az életembe lépett.-Készen is vagyok-ragasztottam le a metszés vonalát egy nagyobb steril tapasszal.-Dr. Altman, gondolom most már nincs rám szükség-pillantottam a még mindig buzgón varró kolléganőmre, amint a véres kesztyűmet és köpenyemet a szemetes ledobóba ejtettem.

-Menjen csak nyugodtan!-erősítette meg előbbi mondatomat.-Most már nem kell sok és én is zárom a mellkast.

-Nagyszerű-jegyeztem meg, amint az előtérbe léptem egy gyors kimosakodása, majd miután visszatértem, sietve vettem kezembe az aneszteziológus asztalán pihenő telefonomat és csipogómat.-Ha keresne valaki az irodámban leszek-folytattam.-Ha megérkezik a páciens fia Los Angelesből, küldjék be hozzám-adtam ki az instrukciókat, miközben megcsipogtattam Esme csipogóját pár apró gombnyomással.- És Dalia, megtenné, hogy lekér 3 egység vért az osztályra a páciensünk számára?

-Természetesen Dr. Cullen!-biccentett egyet kérésemre.-Másvalami?

-Nem, köszönöm!-mosolyogtam elégedetten.-Szép munka volt emberek, öröm volt ismét önökkel együtt dolgozni-intettem egyet búcsúzásul, majd egy viszonzott „viszlát”-ot követően sietve iramodtam útnak a folyosón a traumás sebészeti osztály felé.

(Esme szemszöge)

-Á, üdv Dr. Cullen!-pillantott rám Dr. Shepherd maszkja mögött mosolyogva, amint a bemosakodás után én is beléptem a műtő légterébe a fotocellás ajtón át.-Hogy bírja a mai napot ezután a mozgalmas esti műszak után?

-A kávé óta sokkal jobban-nevettem fel mosolyogva, amint az egyik kedves műtősnőnk, Joyce rám adta a a steril műtősköpenyt.-És elnézést a késésért, csak meg kellett oldjam Lilly elhelyezését erre az időszakra.

-Nincs miért elnézést kérjen, hiszen nem késett-folytatta nyugtatóan, miután a steril kesztyűket a kezemre véve elfoglaltam mellette az asszisztensi helyet a műtőasztalnál.-Még csak most fertőtlenítettem a bőrfelszínt, úgyhogy épp időben jött-dobott a mellette lévő ledobóba egy Betadintól sárgára színeződött gömb alakú törlőt.-Meg is vagyunk. Megtenné, hogy felrajzolja a bemetszés vonalát a steril filccel?-biccentett az említett tárgy irányába.

-Hogyne-bólintottam, amint a kezeimbe vettem az említett steril rajzeszközt.-Lineáris vagy fordított kérdőjel bemetszést tervez, Dr. Shepherd?-pillantottam rá kérdően.

-Mondja meg maga, Dr. Cullen-csillant fel pillantása megmérettetésre invitálóan.-Hol helyezkedik el a tumor a páciensünk agyában, és az adott esetben esetben milyen bemetszés előnyösebb a tumor elhelyezkedése szempontjából?

-A temporális lebeny posterior részében-válaszoltam.-Ez esetben valószínűleg a fordított kérdőjel célravezetőbb, mivel jobb hozzáférést biztosít a tumor eltávolításához, mint a lineáris. Emiatt előnyt élvez az utóbbival szemben még akkor is, ha sebgyógyulás szempontjából a lineáris kedvezőbb lenne.

-Pontosan-mosolyodott el maszkja mögött elégedetten válaszom hallatán.-Látom odafigyelt arra, amit az elmúlt alkalommal mondtam.

-Igyekeztem-nevettem fel alig hallhatóan, miközben nekiálltam, hogy gondosan felrajzoljam az előbb említett vonalat. A sterilitás szabályait betartva kezdtem neki az apró vonások sorozatának a fül tragusa előtt, majd a fülkagyló tetejét elérve hátrafelé kanyarítottam a bemetszés tervezett vonalát egészen a linea temporalis superiorig, amit elérve annak mentén folytattam tovább a szaggatott vonal ívét egészen a hajvonalig.-Meg is van-pillantottam fel Dr. Shepherd-re, amint az utolsó vonást követően visszahelyeztem a tollat a mellettem lévő steril kendővel leterített műszerasztalra.

-Akkor kezdhetjük is-helyezkedett el a műtéti terület felett.-Egy újabb gyönyörű nap az életmentésre, nem igaz, emberek?-pillantott körbe mosolyogva, amire mi is mindannyian elmosolyodtunk maszkunk mögött előbbi ismerős mondata hallatán. Amióta csak beléptem az első műtétjére, egyetlen alkalommal sem mulasztotta el az első metszés előtt ezen lelkesítő szavakat.-Jól van, 10-es szikét kérek!-pillantott Joyce-ra, aki pillanatok alatt tenyerébe is helyezte a bőr bemetszésére szolgáló eszközt.-Köszönöm!-biccentett, amint nekiállt, hogy finom mozdulatokkal átvágja a bőrt és a felszínes fasciákat az általam felrajzolt vonal mentén, gondosan ügyelve arra, hogy minél kevesebb vérveszteséget okozzon az említett bemetszéssel.-Remek-emelte el a szikét a megmetszett bőr felszínétől-, Dr. Cullen, kérem emelje el a skalpot!

-Igen is, Dr. Shepherd-biccentettem, amit pillantásomat most én is műtősnőnk arcára irányítottam.-Joyce, adna egy horgas csipeszt?

-Parancsoljon, Dr. Cullen!-helyezte a tenyerembe, mire egy óvatos mozdulattal csippentettem közre a vékony bőrt a két kis kampó közé. Amint arrébb húztam a szövetet, csak akkor lettem figyelmes a metszések mentén minden gondosság ellenére is a kívántnál valamivel jobban szivárgó pirosló vérre.

-Dr. Shepherd, felteszek néhány Raney klippet-pillantottam fel arcára, amint Ő épp letesztelte a lékeléshez használatos elektromos fúróeszközt.-Eléggé szivárog a vér…

-Jó meglátás, csinálja!-biccentett egyetértően, miközben nekiállt, hogy finom, de biztos mozdulatokkal felitassa a szabaddá vált koponyacsont felszínét borító vért.-Én közben megkaphatnám a fúrót?

-Itt van, Dr. Shepherd-nyújtotta oda Joyce.-Azt pedig elvenném...-vette át a fogóba befogott használt bucit is.

-Köszönöm, Joyce!-idézett hozzá egy hálás pillantást.-Dr. Cullen, a klippek a helyükön vannak?

-Igen, most tettem fel az utolsót-válaszoltam.-Úgy látom már csökkent is a vérzés-állapítottam meg, amint egy gyors törlést követően ismét szemügyre vettem a sebszéleket.

-Nagyszerű-nyugtázta elégedetten, miközben kezében az elektromos fúróval ismételten visszairányította figyelmét a műtéti területre.-Nos, mit szólna egy újabb találós kérdéshez az ifjú kolléga?-csillant fel hangja ismét, amire nem bírtam megállni, hogy halkan fel ne nevessek.

-Ne kíméljen-mosolyogtam még mindig kuncogva, amint egy újabb törlést követően a ledobóba ejtettem a vértől pirosra színeződött törlőt.

-Tetszik a lelkesedése-jegyezte meg elégedetten, amint előbb rám, majd vissza a műtéti területre irányította tekintetét.-Akkor...mondja meg, hová fúrjam azokat a bizonyos lyukakat a koponyacsont felszínébe?

-Temporális craniotomiánál három vagy négy lyukat szoktak fúrni a koponya megnyitásához-álltam neki-, bár az eddig látottak alapján, Dr. Shepherd minden ilyen esetben négyet fúrt, mivel ez megkönnyíti a fűrésszel való munkát az ezt követő lépésekben-tettem hozzá, amire ő egy helyeslő bólintással válaszolt.-Egy lyuk kerül az arcus zygomaticus mögé-mutattam a járomív mögötti területre-, egy az oss zygomaticus felső elülső részére-irányítottam ujjamat a csont ezen részére-, a hátramaradó kettő pedig a bemetszés hátsó és felső részeihez kell kerüljön.

-Remek válasz-biccentett elismerően, miközben a fúrót a páciens koponyájához helyezte.-Jól van, akkor fúrjuk meg azokat a lyukakat-mosolyogta, majd a fúró duruzsoló hangja közepette állt neki, hogy kialakítsa a koponya megnyitásához szükséges jelző pontokat. Ez egy rendkívül kényes folyamat, mivel nagyon kell ügyelni arra, nehogy megsértsük a fúróval az agy felszínét borító agyhártyát, így minden alkalommal lenyűgözött, hogy Dr. Shepherd milyen magabiztos és pontos mozdulatokkal hajtotta végre az előbbi folyamatot. Megtiszteltetés volt őt munka közben figyelni.-Készen is vagyunk-adta át a fúrót Joyce-nak.-Dr. Cullen, megtenné, hogy kiszélesíti a nyílásokat? Mutassa meg, mekkora erő rejtőzik azokban a karokban-mosolyogta, mire nem bírtam megállni, hogy fel ne nevessek előbbi mondatán.

-Dr. Shepherd, egész nap hurcolok egy 4 kiló 20 dekás gyereket magammal babahordozóstul-jegyeztem meg továbbra is halkan kuncogva.-Szerintem sosem volt még olyan erős a karom, mint amilyen most-tettem hozzá mosolyogva, majd egy újabb törlést követően a velem szemben álló Joyce-ra pillantottam.-Kerrison csontcsípőt kérnék!

-Parancsoljon, doktornő!-helyezte a kezembe a csípőfogó elegánsabb unokatestvérére emlékeztető eszközt, mire így nekiállhattam, hogy szélesebbre formáljam a fúróval már kialakított kerek nyílásokat. Óvatosnak kellett lennem, legalább olyan óvatosnak, mint amikor a lyukak elkészültek. A beteg biztonsága érdekében egy pillanatra sem volt szabad, hogy meginogjon a kezem, miközben elég határozottan kellett cselekedjek ahhoz, hogy képes legyek kicsippenteni újra és újra a megfelelő mennyiségű csontállományt az optimális eredmény eléréséhez. A sebészek izgalmakkal teli kötéltáncát jártam.

-Nagyon szép munka-nyugtázta elismerően, amint munkámra pillantott.-Talán az a lyuk lehetne pár milliméterrel nagyobb-mutatott a hátsó felső nyílásra-, de a célnak ez is tökéletesen megfelel. A többi pedig teljesen hibátlan. Le a kalappal, kollegina!

-Köszönöm, Dr. Shepherd!-mosolyogtam, miközben visszaadtam a csontcsípő eszközt Joyce kezébe.

-Van hozzá érzéke-pillantott rám komolysággal a hangjában, amint a kezébe vette a csontfűrészt-És...hogy van a kis Lilly?-emelte rám vissza tekintetét, amint én a Penfield dissectorral óvatosan elkezdtem leválasztani a kemény agyhártyát a koponyacsont belfelszínéről.-Addison mondta, hogy múlthéten kapta meg a DTPa-IPV-Hib védőoltást…

-Remekül-mosolyodtam el ismét, amint eszembe jutott pici lányom csillogó kis pillantása.-Az oltás után volt egy kis hőemelkedése, de nem lázasodott be és azóta sincs vele semmi gond-válaszoltam kissé megkönnyebbülten.-Egészséges, mint a makk...és napról napra egyre aktívabb, mint egy igazi kis örökmozgó-kuncogtam.-Sosem unatkozunk mellette.

-És ahogy látom, más se...-tette hozzá pillantását a távolba emelve, majd egy újabb iránymutató fejbiccentését követően, én is hátrafordítottam a tekintetem az által mutatott irányba. Meglepetésemre Izzie és George álltak fenn a galérián Izzie karjában síró kislányommal.

-Joyce, lenne olyan kedves, hogy kihangosítja nekem a galériát?-pillantottam rá kérlelően. Volt egy sejtésem, mi állhat a háttérben.

-Azonnal, Dr. Cullen!-bólintott, amint a nem messze mögötte található gombhoz lépett, mire az apró mozdulatot követően, azonnal betöltötte a műtő légterét Lilly éles, erőteljes kis sírásra.

-Szia, Esme!-hallottam ki pici lányom mindent bezengő hangja mögül George kissé bátortalan szavait.-Bocs, hogy zavarunk, de...Lilly már majdnem háromnegyed órája sír. Egyszerűen már nem bírunk vele tovább-vallotta be kínos megbánással.

-Újra pelenkáztuk, próbáltuk megetetni, de egyik sem használt-vette át tőle a szót Izzie, miközben tovább ringatva próbálta csillapítani kicsiny lányom heves kitöréseit.-Egyszerűen már nincs több ötletünk...

Tudtam, mi a baj; tudtam, hogy Lilly-nek most rám lenne szüksége, hiszen azonnal felismertem mit jelent ez a sírás...de félig vagyok egy páciens agyában, nem mehetek ki a műtőből csak úgy. Ki kell találnom valamit.

-Izzie, vidd Lilly-t közel a kihangosítóhoz, amennyire csak tudod-ötlött eszembe ekkor a megoldás, amint karomat biztosan megtámasztottam a koponyát egy helyben tartó kereten, nehogy kárt okozzak a beteg agyában.-Amint ott vagy, szólj!

-Itt vagyunk-válaszolta, mire egy mély lélegzetet követően, nekiálltam annak, ami minden ilyen helyzetben nyugalmat hozott Lilly pici kis szívének; annak, amit csak tőlem és édesapámtól fogadott el valamilyen ismeretlen okból kifolyóan…egy bizonyos kis dalnak.

Twinkle, twinkle, little star

How I wonder what you are

Up above the world so high

Like a diamond in the sky

[…]

Éles kis hangra riadtam az engem éppen csak elérő álomból. Amint fáradt szemhéjaim lassan felnyíltak, kezeimmel a hang forrásaként szolgáló babafigyelő után kutattam az éjjeliszekrényemen, miközben sietve igyekeztem összerendezni minden gondolatom és mozdulatom, hogy kissé álmatag tudatomból felébredve minél hamarabb pici lányomhoz siethessek.

-Semmi baj, Lilly-nyitottam be még mindig kissé álmos mosollyal arcomon szobájába, amint a kezemben lévő kellemesre melegített tápszert a nem messze a kiságy mellett lévő asztalra helyeztem.-Itt van anya, nincs semmi baj...-vettem őt karomba, miközben finoman megsimítottam könnyes pici arcát, majd finoman ringatva őt indultam el vele a kisasztal melletti kényelmes kis fotelhoz.

Amint azokba a sírástól csillogó pici szemeibe néztem, megannyi gondolat cikázott egyszerre a fejemben. Vajon mi lehet az oka ezeknek a könnyeknek?

Talán éhes? Esetleg megint a pocakja fáj? Fogalmam sem volt arról, mi lehet a válasz a magamban feltett kérdésekre, és jelen pillanatban szinte hihetetlen volt számomra, hogy számos anyuka már egyetlen kis nyöszörgés alapján tudja, mi a kisbabájának az óhaja, miközben én ennyire bizonytalan és elveszett vagyok.

Csak egy valamiben voltam biztos...mindent meg kell tennem érte, ami csak tőlem telik.-Jól van, kicsim-támasztottam meg egyik karommal apró kis testét, hogy kényelmes pozícióba emeljem őt az evéshez-, mit szólnál egy kis tápszerhez, hm?-emeltem ajkaihoz a cumisüveg száját, ám bárhogy is igyekeztem tartani pici fejét, hogy minél könnyedebben befogadhassa a cumisüveg tartalmát, pici szájával újra és újra elutasította az általam kínált táplálékot.-Látom, nem vagy éhes…-sóhajtottam némi csalódottsággal a hangomban, amint visszahelyeztem az üveget a mellettem lévő asztalra. Ha nem ez a probléma, akkor vajon mi állhat a sírása mögött?-Sssshhh, nincs semmi baj-ringattam őt tovább nyugtatóan, amint felálltam, hogy fürdőben álló a pelenkázó asztalhoz induljak vele. Nem éreztem ugyan piszkos pelus szagát, mikor a karjaimba vettem őt, de számításba kellett vennem, hogy esetleg az én orrom téved, és mégis csak van egy kis csomag abban a pelenkában. Ezt az eshetőséget semmiképp sem hagyhattam figyelmen kívül.-Semmi baj, Lilly-álltam neki kihámozni őt pici kezeslábasából-, anya meg fogja oldani, jó?-simítottam meg pici pocakját nyugtatóan, ámbár én se hittem el a saját szavaimat, amint a pelus kibontva tisztán találtam annak belsejét. Ha ez sem lehet a gond, akkor mégis mi lehet elhullatott könnyeinek oka? A lehetőségeim egyre csak fogytak, én pedig újra és újra falakba ütköztem.-Meg fogom oldani-ismételtem el előbbi szavaimat saját magam megerősítésére is, amint pici lányomat óvatosan vállamra fektetve indultam vele vissza a kényelmet nyújtó kis szobájába.

Miközben finoman ringatva simogattam pici hátát, igyekeztem számba venni minden lehetőséget...mindhiába. Percek múltak, órák teltek el…de akármivel próbálkoztam, akármivel próbáltam pici sírását enyhíteni, mintha az egyre csak intenzívebbé vált volna. Már úgy éreztem, belőlem is sírás tör fel pillanatokon belül, amint a kétségbeesés lassan felülkerekedett minden logikusnak mondható gondolatomon. Mindössze annyit tudtam tenni, hogy tovább ringattam őt nyugtatgatva, miközben kitörni készülő könnyeimmel küzdöttem.

-Szia, kicsim-hallottam meg apa hangját az ajtó felől, mire azonnal ráemeltem gyűlő könnyekkel teli pillantásomat-,minden rendben?

-Jaj, apa, nem akartalak felébreszteni-csuklott el a hangom, miközben tovább csitítgattam Lilly ismét felerősödő kis sírását.

-Úgy látom, nincs-csukta be maga mögött az ajtót, amint lassan elindult irányomba.-Ha elmondod, talán tudok segíteni…

-Semmi, csak…-álltam neki-, csak már mindent megpróbáltam-csuklott el hangom ismét.-Megpróbáltam megetetni, de...de nem éhes. Tisztába tettem, de az sem...az sem oldotta meg a sírást-nyeltem aprót, hogy visszafogjam kitörni készülő könnyeimet.-Óvatosan megmasszíroztam a pocakját, hátha csak...hátha csak a hasa fáj, de az sem segített-simogattam meg újból pici lányom hátát reménykedve, hátha ezúttal használ a nyugtató simítás, ám hiába ismételtem már meg sokadjára a mozdulatot az eredmény ugyan az volt.-Már nincs semmi ötletem és...nem tudom mit csináljak-vékonyodott el a hangom, amint megpróbáltam visszafojtani a megint csak előtörni készülő sírást. Teljesen elvesztem.

-Átvehetem Lilly-t?-pillantott rám engedélyt kérőn, mire egy apró bólintást követően óvatosan karjaiba helyeztem a még mindig síró kicsi lányom. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Ő tudja mi a teendő.-Tudod...amikor még olyan pici voltál, mint most Ő-simította le Lilly könnyes kis arcát-,volt egy kiváló módszerem arra, ha megrémültél valamitől. Ez volt az én titkom, amiről még édesanyád se tudott-folytatta sejtelmesen, mire én kissé értetlenül emeltem rá megfáradt szemeimet. Sejtelmem se volt, mi járhat a fejében.-Talán...talán ez nála is működni fog.

Twinkle, twinkle, little star
How I wonder what you are
Up above the world so high
Like a diamond in the sky
Twinkle, twinkle little star
How I wonder what you are

When the blazing sun is gone
When he nothing shines upon
Then you show your little light
Twinkle, twinkle, all the night
Twinkle, twinkle, little star
How I wonder what you are 

Hihetetlen volt. Minden egyes eldalolt sorral csitulni látszott Lilly eddig heves sírása, és mire az utolsó dallamos hangjegy is felcsendült, pici lányom erős kis hangja is alig hallható kis hüppögéssé halkult. Alig hittem a saját fülemnek, amint ismét betöltötte a szobát a már órák óta nem hallott békés csend.

-Jóóóóól van, nagylány-kuncogott fel apa, amint finoman letörölgette unokája pici arcocskáját.-Nincs semmi gond, látod-e?

-Hihetetlen vagy-húzódott arcomra apró mosoly, amint fáradtságtól nehézkes fejem apa vállára hajtottam. Pár pillanattal később azonban a hosszú órákon át visszatartott könnyek megállíthatatlanul utat törtek maguknak arcom vonalán, engem kényszerítve végtelennek tűnő sírásba.

-Add ki magadból, kicsim-simogatta meg vállamat felém eső karjával nyugtatóan, miközben másik kezével továbbra is biztosan tartotta aprócska kislányomat.-Sírj csak nyugodtan, hadd könnyebbüljön meg a lelked…

-Hiányzik-sóhajtottam fel záporozó könnyeim közt ezzel kimondva a lelkemben megbúvó keserédes érzelmeim okát.-Elterveztük, milyen lesz Lilly-t hazahozni...hogy hogyan osztjuk meg a szülői teendőket-simítottam le az arcomról néhány könnycseppet.-A lehető legjobban akartuk csinálni.

-Jól is csináljátok-pillantott rám biztatóan, mire én is ráemeltem még mindig könnyes pillantásomat.-Tudom, hogy most egyedül érzed magad...úgy érzed, összecsapnak a fejed fölött a hullámok-simított ki egy, az arcomba lógó hajtincset.-De hidd el, jól csináljátok. Talán nem így terveztétek az első napotokat itthon családként-emelte pillantását előbb Lilly-re, majd vissza rám-, de tudnod kell...nem maradsz egyedül ebben a helyzetben.

-Tudom-pillantottam rá hálás mosollyal az arcomon, amint ismét lesimítottam róla egy újabb kósza könnycseppet.-Csak tudod, úgy érzem, tudnom kéne mire van szüksége Lilly-nek, hiszen...én vagyok az anyja-hagyta el ajkaimat a másik engem gyötrő kétely.-De össze vagyok zavarodva, mert...semmi sem megy olyan könnyen, mint ahogy gondoltam, és tudom...tudom, hogy ebbe is bele kell tanulni, de mi van, ha én még se fogok? Mi van, ha sosem leszek olyan anya, mint amilyen lenni szeretnék?

-Kicsim, már most jó anya vagy-nyomott apró puszit a homlokomra, amitől ismét apró mosoly húzódott kissé kimerült arcomra.-Szívedet-lelkedet kiteszed ezért a kis liliomszálért-kuncogta, amint ismét visszahelyezte karjaimba most már békésen pihenő pici lányomat.-Egy nap nagyon büszke lesz arra, hogy ilyen anyukája van.

-Köszönöm, apa!-jelent meg arcomon egy fárad, ám annál őszintébb mosoly, miközben lassan megcsillantak az ablakon a megannyi tűlevél között halványan átszűrődő lágy téli nap sugarai egy következő nap hajnalán.

[…]

Twinkle, twinkle little star

How I wonder what you are

-Lenyűgöző-pillantott rám őszinte ámulattal Dr. Shepherd, ahogy a pici dalocska hatására ismét csend hullott a műtő levegőjére.

-Köszönöm, Dr. Shepherd!-mosolyogtam, miközben ismét nekiálltam, hogy leválasszam az agyhártyát annak anatómiai pozíciójából.-Izzie, George-emeltem vissza pillantásom a galériára-, most már meglesztek?

-Azt hiszem-válaszolta George némi bizonytalansággal a hangjában, ám ekkor egy csipogó ütemes hangja űzte el ismét a műtőből a mindössze pillanatokkal ezelőtt visszatért csendet.

-Dr. Witman-fordult Dr. Shepherd a nem messze tőlünk a páciens monitoron megjelenő értékeit jegyzetelő aneszteziológus kollégánkhoz-, megnézné kérem, hogy kinek a csipogója jelez?

-Dr. Cullené-válaszolta felém pillantva, amint kezébe vette még mindig követelőző csipogómat.-A kód: 5-972-143-342*

-Köszönöm, Dr. Witman!- mosolyogtam, amint lefordítottam magamban a kódolt üzenet jelentését, miközben ismét barátaim felé fordultam.-Carlisle most végzett-folytattam, mire azonnal látszott a megkönnyebbülés arcukon ezen hír hallatára.-Ha úgy gondoljátok hozzá is nyugodtan vihetitek Lilly-t.

-Azt hiszem...élünk a lehetőséggel-jegyezte meg kuncogva Izzie, amin én sem bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felnevessek. Volt egy olyan érzésem, hogy egy ideig nem vállalkoznak majd önként erre a feladatra.

-Köszönöm, hogy eddig vigyáztatok rá, srácok!-pillantottam rájuk mérhetetlen hálával szavaimban.-Nagyon sokat segítettetek ezzel.

-Igazán nincs mit-mosolyogta Izzie, amint az immár csendes pici lányommal a karjában lassan elindultak vissza a sürgősségi osztály felé.-Majd beszélünk!

-Sziasztok!-köszöntem el én is még mindig mosollyal az arcomon, majd miután elhagyták a galériát, ismét visszafordultam az előttem álló teendők hosszú listájához.-Már készen is van a dura leválasztása, Dr. Shepherd!

-Ismét nagyszerű munka, Dr. Cullen!-vette szemügyre az általam végzett procedúra eredményét, amint én visszahelyeztem a használt Penfield dissectort Joyce felém nyújtott kezébe.-Ha gondolja...szívesen tanítanám önt, mint leendő idegsebészt.

-Engem?-pillantottam rá meglepetten szavai hallatán. Dr. Derek Shepherd, az ország egyik legjobb idegsebésze. Valóban engem akarna tanítani? Alig hittem a fülemnek.

-Mint mondtam, van hozzá érzéke-folytatta meglepett arcom láttán.-Ügyes keze van, ami egyszerre képes finom eljárásokra és akár csonttörésre. Ezt nem lehet tanulni, ezzel születni kell. Gondolkodjon el azon, hogy esetleg ezt a szakterületet választja…

-Mindenképp…-válaszoltam még mindig kissé zavarban, amint újból visszairányítottam figyelmem az előttem lévő műtéti területre. Amióta csak erre a pályára készültem, gyereksebész akartam lenni. Egészen eddig a pillanatig egyszer sem inogtam meg az általam választott szakirány helyességében, ám most még is elgondolkodtam azon, mi lenne ha…

(Carlisle szemszöge)

-Jaj, de nagyon ügyes itt valaki-mosolyogtam mérhetetlen büszkeséggel hangomban, amint az irodám padlójára terített kis babatakarón feküdve igyekeztem buzdítani picike lányom apró kis szárnypróbálgatásait. Ahogy azokon a pici kis mancsocskáin támaszkodva egy más szemszögből tekintett körbe a világra, láttam rajta a meglepettség és boldogság kalandra hívó elegyének csillogását. Csak remélni tudtam, hogy ez csillogás soha sem huny majd ki a szemeiből.-Hát milyen erős kislány vagy-cirógattam meg mosolygós kis arcocskáját.-Apa se tudná ügyesebben csinálni, nézd!-utánoztam le én is az általa kivitelezett támasztó mozdulatot, amire pici ajkait mosolygós kis gőgicsélés hagyta el. Azonnal melegség árasztotta el a szívemet erre a kis hangra.-Jaaaj, apa nem bírja tovább tartani magát-imitáltam tettetett összecsuklást, mire ő ismét vidáman kacarászni kezdett engem is kuncogásra késztetve. Nem is tudom, mi lenne velem enélkül a csöppke kis angyal nélkül.-Nem tudok versenyre kell ezzel a kitartással és erővel…

-Elnézést a zavarásért, Dr. Cull…-akadt el mondandójával egy pillanatra Dalia, amint a szobába lépve meglepetten tapasztalta hiányomat az íróasztalom előtt.

-Dalia!-intettem oda neki, miközben feltápászkodtam a padlóról, mire azonnal hangom irányába kapta a tekintetét.

-Oh, nem láttam, hogy ott van-nevetett fel halkan, amint Lilly-t óvatosan a karomba véve indultam el visszafele az asztalom irányába.-A fizioterapeuta felszólt az osztályra, hogy felszabadult egy hely, és mehet korábban a mai terápiára, ha úgy gondolja. Az időpont 10 perc múlva esedékes.

-Mondja meg neki, hogy élek a lehetőséggel-válaszoltam, amint Lilly-t az ölembe ültetve ismét helyet foglaltam a megszokott helyemen.-Még elintézek valamit, de időre ott leszek.

-Rendben, Dr. Cullen!-biccentett, miközben pillantását mosolyogva Lilly-re majd vissza rám irányította.-További jó mulatást.

-Köszönjük!-köszöntem el mosolyogva, majd miután becsukta maga mögött az ajtót, ismét ráfókuszálhattam minden figyelmem az ölemben ücsörgő picike lányomra.-Jól, van, Lilly-támasztottam meg őt elölről egyik kezemmel, hogy kényelmesen ülő helyzetben maradhasson az elkövetkezendő pár percben-, mi lenne, ha most megnéznénk azt az állatos mesét, amit annyira szeretsz, mielőtt apának fizioterápiára kéne mennie? Mit szólsz?-nyitottam meg a kis animált történetet tartalmazó mappát a laptopomon, mire azonnal vidám kis mosoly húzódott rózsás arcocskájára, amint meghallotta a már számtalanszor lejátszott kis animációs történet bevezető dallamát. Mindig, amikor ezt az öt kiskacsáról szóló dalos kis mesét néztük, az arca egyszerűen kivirult. Lenyűgözték őt az élénk színek, a fülbemászó kis dalocska, így bármikor amikor csak alkalom adódott rá, szakítottam öt percet arra, hogy láthassam ezt az örömteli kis mosolyt az arcán.

-Helló, haver!-hallottam meg ekkor Mark hangját az ajtó felől, mire egy köszönés erejéig én is feltekintettem arcára az előttem lévő képernyőről.-Hát ti meg mit csináltok?

-Az Öt kicsi kacsát nézzük-válaszoltam, miközben megsimogattam Lilly ujjaim közé vett pici kis markát.-Utána meg mennem kell fizioterápiára.

-Imádom Lilly-t- vett egy mély lélegzetet, miután néhány pillanatig némán hallgatta a mese alatt szóló dallamot-, de ez valami borzadály-kuncogta, miközben fájlalóan megdörzsölte a homlokának.-Hogy bírod ki ezt füldugó nélkül?

-Hidd el, mikor már sokadjára hallod, egészen fülbemászó-nevettem fel én is előbbi mondatán.-Lilly pedig nagyon szereti.

-Hát kisasszony...nincs valami jó ízlésed-rázta meg a fejét tettetett csalódottsággal, amire ismételten felnevettem.-De majd ha nagyobb leszel, mutatok neked néhány valódi zenét-hajolt hozzá, amint a videó végeztével felálltam, hogy belehelyezzem kicsi lányomat a kényelmes kis hordozójába.- Egy kis Imagine Dragons, The Lumineers, Green Day...meg persze a klasszikusok, mint a Rolling Stones.

-Ezt az ötletedet most kivételesen támogatom-veregettem meg a vállát egyetértően, amint kezembe véve a hordozóban fekvő kislányomat, vállamon pedig a váltóöltözetet tartalmazó táskával indultam el az irodám ajtaja irányába.-Viszont most le kell mennem a fizikoterápiára…

-Megyek veletek-indult el ő is az általam meghatározott irányba.-Derek még műt, úgyhogy úgy is csak unatkoznék egyedül, amíg üresjárat van.

-Remek-örültem meg ennek hallatán, miközben a liftbe belépve megnyomtam a földszintet jelző gombot.-Legalább lesz egy kis segítségem Lilly-vel amíg folyik a terápia.

-Ó, ezer örömmel-pillantott előbb rám, majd vissza Lilly-re.-De ugye...nem kell többet meghallgatnom azt a borzasztó dalt, amit az előbb?-kapta vissza egy pillanatra rám a tekintetét aggódva, mire alig bírtam megállni, hogy előtörjön belőlem egy újabb nevetés.-Csak mert nem bírnám ki még egyszer…

-Nem kell-biztosítottam efelől, miközben a liftből mindketten ráfordultunk a fizikoterápia folyosójára.-Csak figyelni fogsz rá, hogy nehogy kiessen a hordozóból és megüsse magát. Semmi több.
-Ez szerintem még nekem is menni fog-jegyezte meg magabiztossággal a hangjában, majd néhány pillanat múlva továbbra is nevetve érkeztünk meg a terápia helyszínére.

Miután átöltöztem, neki is álltam a már jól ismert gyakorlatok hosszú sorának. A zsámolyról fel le lépkedve felidéződtek bennem az emlékek, milyen nehéz is volt megtennem ezeket a lépéseket az első foglalkozáson. Emlékeztem arra mély, idegi fájdalomra, ami akkortájt kínzott minden mozdulatom során, és arra a tehetetlenségre, amit akkor éreztem, mikor a testem nem cselekedte azt, amit az agyam elrendelt. Úgy éreztem magam mint egy kisgyerek, aki járni tanul, de újra és újra elesik.

-Remek, most nyújtsunk kicsit-adta ki a következő feladatot Dr. Parks, néhány percnyi lépegetős gyakorlat után.-Tudja, csak úgy, ahogy szoktuk-folytatta.-Álljon szépen a szélére, hogy a sarkai ne érintsék a zsámoly tetejét!

-Igenis-bólintottam, amint érintett lábamat a zsámoly széléhez toltam, majd másik lábammal teljesen a zsámolyon támaszkodva álltam neki sérült lábam sarkát a föld felé feszíteni.-Még nem is volt alkalmam megköszönni Önnek, amit értem tett-ragadtam meg a pillanatot.-Önnek hála immár teljes része lehetek a kislányom életének-pillantottam Lilly-re, majd vissza kolléganőmre.- És nem mellékes az sem, hogy ma visszatérhettem a műtőbe is.

-Ehhez az eredményhez mindketten kelletünk-jegyezte meg elismerően.-Lelkiismeretes beteggel könnyű a munka.

-Köszönöm!-mosolyogtam, amint tovább végeztem az általa elrendelt gyakorlatot. Éreztem, ahogy minden egyes rost és izom megfeszül a lábamban.

-Jól van, ennyi elég lesz-intett megállásra, mire leszálltam a dobogóról.-Most végezzünk pár dinamikus feladatot a következő nyújtás előtt.-javasolta, amint átvezetett az egyensúly párnákhoz.-Nézzük meg, hogy mennyi ideig bír megállni a sérült lábán.

-Rendben van-válaszoltam, majd pár pillanatnyi hezitálást követően némi bizonytalansággal a mozdulataimban álltam rá fél lábbal az említett eszközre. Számtalan sikertelen élmény kötődött emlékezetemben ehhez a látszólag egyszerűnek tűnő tárgyhoz, mivel a sérült lábam gyengeségéből adódóan nem mindig bírta el magában a teljes súlyomat. Ezzel a feladattal gyűlt meg a legjobban a bajom az eddigi foglalkozások során.

-Remek, nagyon ügyesen csinálja-nyugtázta elégedetten, miután több, mint egy perce végeztem kitartóan a feladatot. Az izmaim némiképp megremegnek a terhelés hatására, de nem hagytam, hogy ismét eluralkodjon felettem átvéve az irányítást. Folytatnom kellett.-Egyértelmű javulás látszik a terhelhetőségében-állapította meg, amint lejegyzett néhány apróságot a kezében lévő aktámba.-Befejezheti.

-Nos, Becka...-hallottam meg Mark hangját a hátam mögül, amint az egyensúlypárnáról lelépve ismét két lábbal állhattam a földön-, látom nagyon ért a férfiak testéhez. Mit szólna egy randihoz?-villantotta rá ilyenkor jól bevált mosolyát, mire kolléganőm szemöldök felvonva fordult oda hozzá az előbbi szavai hallatán.

-Dr. Sloan-állt neki néhány pillanatnyi hideg hallgatás után.-Először is, magának csak Dr. Parks-jegyezte meg, mire alig bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam a Mark arcáról lefagyó mosoly láttán.-Másodszor pedig...férjnél vagyok-mutatta fel a bal kezének gyűrűsujján díszelgő gyűrűt.-Úgyhogy ha megtenné, a jövőben tartózkodjon az ilyen megjegyzésektől. Nem hiszem, hogy szeretné megismerni a férjemet... aki nem mellesleg nyomozó.

-Elnézést, Dr. Parks-emelte rá pillantását némi megbánással a hangjában, amit aztán sietve át is irányította a mellette élénken figyelő pici lányomra. Mark-nak sem volt még része hasonló visszautasításban, ebben biztos voltam.

-Jól van, menjünk át a futógépre-fordult ismét hozzám kolléganőm ezzel megtörve az előbb kialakult kínos helyzetet.-5 km/h-val kezdjük, aztán fokozatosan emeljük majd most már 15 km/h-ig. Menni fog?

-Remélem-mosolyogtam bizakodva, majd egy gombnyomást követően neki is álltam ennek az erőnlétet erősítő dinamikus gyakorlatnak. A kellemes tempójú sétát fokozatosan váltotta fel először a lassú tempójú kocogás, majd ahogy a km/h mutató felfelé mászott, szép lassan el is értem a 15 km/h futósebességet. Meglepett, hogy a múlt alkalommal elért 10 km/h-t ennyivel túlszárnyaltam.

-Kiváló-jegyezte meg elégedetten.-leállíthatja a gépet.

-Nem gondoltam volna, hogy meg tudom csinálni-jegyeztem meg két légvétel közt, amint a futópadról lelépve pár mélyebb lélegzettel igyekeztem visszaállítani a normál szívfrekvenciámat.-Rég nem futottam ilyen sebességgel.

-Valóban nagyon szépen fejlődik-pillantott rám ismét elismerően.-Még csináljunk pár lelazító nyújtást és mára végeztünk is.

-Ön szerint még hány alkalomra lesz szükség?-emeltem rá tekintetem kíváncsian, miközben a padlón kényelmesen elhelyezkedve a lábamra erősítettem a a nyújtásban segédkező pántszerű szerkezetet.

-A mai nap alapján én még két alkalmat javasolnék-válaszolta némi gondolkodást követően.-Kicsit még erősítenünk kell az erőnlétet a sérült végtagban, de összességében elégedett vagyok az elért eredménnyel, sőt…

-Ez remek hír-válaszoltam örömteli hangon, amint hanyatt feküdve a földön a pánt két szabad részét szorosan megmarkolva álltam neki a mennyezet felé feszíteni a pántok által rögzített sérült végtagomat.

-Annyi javaslatom lenne, hogy az elektroterápiát folytassa majd még pár hétig-tette hozzá.-Ha bármilyen nemű fájdalmat tapasztalna, akár hetente többször is mehet, megbeszélem a kollégámmal.

-Mindenképp megfogadom-bólintottam egyetértően, miközben újra és újra végrehajtottam az izmaimat tovább nyújtó feszítő mozdulatot.-Nagyon köszönöm!

-Nincs mit-csukta össze a mappámat egy elégedett mozdulattal.-Akkor mára végeztünk-jelentette ki pár pillanat múlva, amire én is alábbhagytam a hátsó izomcsoportomat nyújtó gyakorlattal.-A jövőhéten majd találkozunk a megszokott időpontban.

-Itt leszek-biccentettem, miután leszerelve magamról a nyújtáshoz használt segédeszközt ismét talpra álltam.

-További szép napot Dr. Cullen!-búcsúzott el mosolyogva.-Dr Sloan...-vetett rá valamivel komorabb pillantást, mire ismételten alig bírtam visszafogni igen csak kitörni kívánkozó nevetésemet.

-Önnek is, Dr. Parks!-köszöntem el én is, majd miután kolléganőm kilépett az ajtón, én is nekiiramodtam, hogy ismét csatlakozzak a rehabilitációs terem szélén sorakozó padok egyikén ücsörgő barátomhoz és kislányomhoz.-Na, hogy viselkedett ez a nagylány?-vettem ki Lilly-t a hordozóból, mire pici lányom azonnal hallatni kezdte boldogságtól mosolygós gőgicsélő kis hangocskáját.

-Nagyon jól, semmi baj nem volt vele-állt fel a padról Mark is.-Egy igazi kis angyal.

-Reméltem is, hogy jól viselkedsz majd-nyomtam egy apró puszit nevetgélő kis arcára.-Na, menjünk, nemsokára anya is végez. Eszünk egy jót, mit szólsz?-cirógattam meg pici pocakját amint visszahelyeztem Őt a hordozójába, amire ismét egy örömteli kis gőgicsélés volt a válasza.-Na ez a beszéd.

-Nekem meg fél óra múlva műtétem lesz, úgyhogy én most mennék is-jegyezte meg Mark az ajtó felé indulva.-Persze csak, ha nem gond…

-Menj csak, már így is nagyon sokat segítettél-pillantottam rá hálásan.-Lilly, köszönj szépen Mark bácsinak-imitáltam integetést kicsi kis mancsocskájával, mire Mark sem bírta megállni, hogy fel ne nevessen a látványon.

-Szia, Lilly!-intett vissza mosolyogva.-És jó étvágyat nektek!

-Köszönjük!-intettem neki én is, majd miután gondosan rögzítettem pici lányomat a hordozóban, mi is útnak indulhattunk a nem messze lévő öltöző irányába.

*Jelentése: Szia, végeztem. Szeretlek és hamarosan találkozunk.

MERRY CHRISTMAS! :)

KELLEMES ÜNNEPEKET MINDEN OLVASÓMNAK!

~*~

Cullen's Anatomy (AJÁNDÉK )

Sziasztok!

Íme a meglepetés, amit említettem múlt alkalommal :)

Ez egy zenelista, amit úgy válogattam össze az idő folyamán, hogy majd a történet egyes részeinek aláfestéseként szolgáljon. Ezeket meghallgatva kaphattok egy kis betekintést az elkövetkezendő eseményekbe, amik még főszereplőinkre várnak, ráismerhettek szereplőkre, és esetleg megismerhettek új karaktereket is, ha ügyesen figyeltek (ámbár a dalok nem a történések sorrendjében vannak, nehogy túl könnyen ki lehessen találni az eseményeket.) Remélem, mindannyian örömmel hallgatjátok majd ezeket a dalokat :)

Puszi!

Carly

1. Rachel Platten – Stand by You
2. Sleeping At Last – North
3. Above Envy – Don’t Give Up
4. Sleeping At Last – Daughter
5. Sleeping At Last – Son
6. Of Monsters And Men - King And Lionheart
7. Lauren Aquilina – King
8. First Aid Kit – Wolf
9. Rachel Platten – Fight Song
10. Sleeping At Last - Snow
11. Sabrina Carpenter - Seamless (NYC Acoustic)
12. Lindsey Stirling ft. Andrew McMahon - Something Wild
13. Nilu – How To Save A Life
14. Sleeping At Last – I’m Gonna Be (500 miles)
15. The Wind and The Wave - Chasing Cars
16. Dodie Clark ft. Jack Howard – A Permanent Hug From You
17. Katie Herzig & Matthew Perryman Jones – Where the Road meets the Sun
18. Sleeping At Last – Every Little Thing She Does Is Magic
19. Great Big World – Say Something
20. Clark Richard – Red Robin
21. Madilyn Bailey – Young and Beautiful
22. Sleeping At Last – Life
23. The Hush Sound – You Are The Moon
24. Lily Allen - Somewhere Only We Know
25. Gabrielle Aplin - The Power of Love
26. Sleeping At Last – Heart
27. Kate Havnevik – Kaleidoscope
28. Zedd feat. Foxes - Clarity (Acoustic)
29. Rend Collective - My Lighthouse
30. Sleeping At Last – As Long As You Love Me
31. Barlow Girl – Porcelain Heart
32. Owl City – Peppermint Winter
33. Jason Levy – Human
34. Ingrid Michaelson – Everybody
35. Patrick Dansereau – You Are My Sunshine
36. Sleeping At Last – Saturn
37. Sia – We Can Hurt Together
38. Gavin Mikhail – Titanium
39. Cider Sky – Where To Now
40. Sleeping At Last – Body
41. Pink – Just Like Fire
42. Taylor Swift – The Best Day
43. Natalie Merchant – My Skin
44. Boyce Avenue – Teenage Dream
45. Ed Sheeran – Perfect
46. Lauren Aquilina – Fools
47. Lifehouse – Storm
48. Gregory and the Hawk – Boats and Birds
49. Tori Kelly ft. Ed Sheeran – I Was Made For Loving You
50. Joshua David Evans & Erin Elyse Evans – True Colors
51. Kodaline – Brother
52. Macy Kate – Roar
53. Gabrielle Aplin – Salvation
54. Lord Huron – Meet me in the Woods
55. Daughter – Youth
56. MIIA – Dynasty
57. Fleurie – Soldier
58. Lorde – Yellow Flicker Beat
59. Will Champlin & Lauren Duski – Praying
60. Sleeping At Last – All Through the Night
61. Artist vs Poet – Adorable
62. Owl City – Shooting Star
63. Beyonce – I Was Here

Cullen's Anatomy XXXVI. Fejezet (+ információk)

Sziasztok!

Először is hatalmas bocsánatkéréssel tartozom, amiért ennyire eltűntem. Nem terveztem ekkora kihagyást, de elég sok minden összejött az elmúlt időszakban, ami miatt időm és energiám sem volt az írásra. 

Többen is kérdeztétek, hogy lesz-e folytatás, illetve hogy befejezem-e majd ezt a történetet. Biztosíthatlak titeket afelől, hogy nem vagyok az a típus, aki csak úgy félbehagy valamit, így mindenképp végigviszem a történetet. Még, ha kevesebb időm van rá, de továbbra is imádok írni, így nem sok minden tántoríthat el attól, hogy végigvigyem ezt a sztorit azon az úton, amit elterveztem. Remélem, hogy a fejezet elég kárpótlás lesz az elmúlt időszakért, és ígérem, amint tudom hozom a következő részt, ámbár megint vizsgaidőszakom lesz néhány hét múlva, így megint várható egy kis kimaradás. 

Puszi!

Carly

[március 17.]

(Carlisle szemszöge)

-Jól van, Lilly-mosolyogtam kissé álmosan, amint belehelyeztem Őt a megfelelő szögbe beállított etetőszékébe.-A mai program-pillantottam tettetett komolysággal mosolygós kis arcára, amint élénk kis pillantásával folyamatosan nyomon követte minden apró mozdulatomat. -Először eszünk valami finomat - cirógattam meg a pocakját, amire azonnal nevetgélni kezdett picike angyali hangján-, utána pedig gyorsan megfürdünk, mielőtt bemegyünk anyához a kórházba, jó?- simogattam meg vörös tincsek borította kis buksiját, amire azonnal gőgicsélni kezdett ellenálatatlan kis mosolya mögött.

Még mindig alig hittem el, hogy Ő van nekünk, pedig már több, mint három hónapja, hogy először lélegzetett vett ebben a kissé őrült, mégis csodás világban. Legalább is…általa mindenképp csodásabbá vált a világ; mindössze már azzal, hogy Ő van.-Akkor most kapsz egy kis tápszert, de anya azt mondta, hogy próbáljak meg neked adni egy kis banánpürét is-pillantottam a pulton lévő friss sárga banánokra. Miután Addison azt tanácsolta, hogy kezdjük meg Lilly hozzátáplálását a megfelelő súlygyarapodás érdekében, eljött az ideje, hogy megismertessük őt a különböző ízű szilárd ételek változatos világával. -Tudod-e, hogy a banán nagyon finom?-pillantottam rá egy meggyőző pillantással, amint elkezdtem kikeverni a reggeli egyik felét képzdő tápszert. -És sok benne a vitamin, a vas, a jód, a mangán, a foszfor, valamint nagyon tápláló is-folytattam tettetett komolysággal, miközben a tápszert a mikróba helyeztem. -Éppen ezért jó az ilyen pici babának, mint te-mosolyogtam, amint meghámoztam egyet a három gyümölcsközül, majd gondosan elkezdtem felkarikázni, mielőtt botmixerrel püré állagúvá alakítanám. -Akkor mutassuk meg anyának, milyen ügyesek vagyunk-sóhajtottam kissé bizonytalanul, amint a feldarabolt gyümölcskarikákat a pürésítéshez használható tálba helyeztem. Kissé elveszett voltam Esme nélkül.-Szerinted jó gombot nyomok majd meg?-pillantottam rá halkan kuncogva, amire Ő ismét mosolyogva nevetni kezdett. -Élvezed, hogy apa ügyetlenkedik, mi?-csóváltam meg a fejemet.-Hát ilyet, még a saját lányom is kinevet-kuncogtam fel ismét, miközben az általam helyesnek vélt gombra tettem az ujjamat, majd megnyomtam.-Hál’ Istennek-sóhajtottam megkönnyebbülten, mikor felhangzott a botmixer duruzsoló hangja. -És még maszatos se lettem-jegyeztem meg tettetett komolysággal Lilly-re pillantva, aki izgatottan kalimpálni kezdett, amint a mikró csipogó hangon jelezni kezdett a beállított melegítési idő leteltével.-Úgy látom, valaki nagyon éhes-tettem le a mixert, majd a mikró elé léptem, hogy kivegyem belőle a reggeli egyik felét képező kellemesen felmelegedett tápszert. -Akkor töltsük meg azt a pici pocakot-ültem le az etetőszék előtt lévő székre, majd amint pici szájához emeltem a cumisüveget, Ő mohón kezdte el inni annak tápláló tartalmát. Öröm volt látni, milyen jó étvágya van, hiszen ez azt jelenti, hogy egészséges. Egy babánál nincs is annál rosszabb jel, mintha elveszti az étvágyát.-Remélem, azért még maradt hely annak a banánpürének is-mosolyogtam, amint elvettem tőle a kiürült üveget, majd egy kis kendővel letörölgettem a szája szélére csöppent kis maradékot. -Apa csinálta teljesen egyedül-tettem hozzá büszkén, amint a püré után nyúltam -Úgyhogy muszáj lesz megkóstolnod-mosolyogtam, amint egy kis kanalat az elkészült pürébe merítettem, majd Lilly szájához emeltem annak édeskés tartalmát. Pici szájával óvatosan kezdte kóstolgatni az eddig még sosem ízlelt gyümölcsöt, ámbár inkább jutott belőle az egész arcára, mint valójában a szájába, amitől tiszta banán lett szinte mindenhol.-Na, ízlik, te kis maszat?-nyújtottam oda egy újabb kanállal belőle, amit azonnal jóízűen el is fogadott nyilvánvalóvá téve válaszát.-Azt hiszem, ez igent jelent-nevettem, miközben ismét törölgetni kezdtem banánpürével borított arcocskáját. -Akkor egy újabb gyümölcsöt jegyezhetünk fel az alma mellé, amit hajlandó leszel megenni-mosolyogtam, majd néhány újabb kanálnyi maszatos falatozást követően - többnyire a kendőre a gyomra helyett - de az összes banán eltűnt a tányérból.

-Most, hogy ezzel megvagyunk -emeltem ki őt az etetőszékből-, mit szólsz egy fürdéshez?-csiklandoztam meg a talpacsáját amint elindultam vele a fürdőszoba felé, amire Ő ismét felkuncogott sugárzó hangocskáján. -Mondjuk rád is fér, kisasszony-jegyeztem meg.-Úgy ragadsz, mint a lépesméz-kuncogtam, amint folyamatosan összeragadó ujjaimra pillantottam.-És apának is szüksége lesz egy alapos kézmosásra, ahogy elnézem-helyeztem Őt óvatosan a fürdőben álló a pelenkázó asztalra, majd pillantásomat egy pillanatra le nem véve róla álltam neki lemosni magamról pici lányom reggelijének maradékát. -Jó sok banán jutott rám is, hallod-e -öblítettem le a szappant, majd miután alaposan megtöröltem a kezemet, ismét Lilly-hez léptem, hogy kibujtassam Őt kényelmes kis alvós rugdalózójából. Egyre nyugtalanabb lett amint kigomboltam pici rókás kezeslábasának gombjait, majd amint óvatosan kisegítettem belőle minden kis végtagját, azonnal nyilvánvalóvá vált, mi is az oka kisebb morcosságának.-Úgy látom, valakinek teli van a pelusa-állapítottam meg, ami még inkább nyilvánvalóvá vált, amint a pelenkáját óvatosan szétnyitva, megláttam benne a kis barna csomagot. -Ez…jó sok kaki-sóhajtottam, amint a koszos pelenkát a kukába dobva a szekrényen lévő babatörlőkendőkért nyúltam.-De mindjárt megszabadulunk tőle-mosolyogtam rá, amint néhány törlőkendő elfogyasztása közben tisztára törölgettem pici kis fenekét.-Így már minden más-mosolyogtam elégedetten, majd miután egy kis vizet engedtem a kád mélyére, óvatosan merítettem bele Őt a kellemesen langyos habzó fürdőbe.

-Hé, ne kalimpálj-tartottam magam elé nevetve az egyik ezemet, amint Lilly halkan gügyögve ficánkolni kezdett pici végtagjaival hatalmas hullámokat keltve ezzel. Mindig imádta a fürdéseket.-Tiszta víz lesz apa, ha így folytatod-mosdattam meg pici lábait.-Mindjárt szép tiszta is leszel-tértem át utoljára pici mancsait is, majd amint mindenét tisztának ítéltem, egy törölközőbe gondosan bebugyolálva sétáltam vissza vele a pelenkázó asztalhoz, hogy alaposan szárazra törölgessem Őt, mielőtt ismét felöltöztetném. -Így ni-simítottam végig még egyszer a törölköző pici pocaján-, és meg is vagyunk! Mindjárt kapsz tiszta pelust is-mosolyogtam rá, majd miután kivettem egy tiszta pelenkát a pelenkázóasztal alatti kis szekrényből, neki is álltam, hogy bepelenkázzam az én törékeny kis virágszálamat.

Mindig, amikor hozzáértem, attól féltem, nehogy összetörjem Őt. Hiszen olyan picike volt még és olyan törékeny. Rettegtem, hogy esetleg túl erősen fogom meg Őt, vagy megszorítom valamilyét és fájdalmat okozok ezzel neki. – Óvatosan az egyik láb- ragasztottam össze a pelenka két végét az egyik oldalon- és a másik láb -illesztettem össze a két felet a másik oldalon is. -Íme, készen is van a tiszta pelus. Ideje felöltözni-vettem Őt ismét a karjaimba, majd a szobájába átsétálva nekiálltam kitalálni, milyen ruhácslát is adjak rá a mai napra.-Az időjárás jelentés szerint ma jó idő lesz, úgyhogy…mit szólnál ehhez?-vettem elő egy lila kis felsőből és egy bézs árnyalatú kisnadrágból álló összeállítást. -Szerintem ebben nagyon csinos leszel-pillantottam rá egy apró mosollyal az arcomon, majd óvatosan elkezdtem átbujtatni picike kis karjait felsőjének ujjain. -Mindenkit elbűvölsz majd -vettem a kezembe kicsiny nadrágját is, majd miután ez is a helyére került, minden készen állt arra, hogy útnak induljunk a kórház felé.

(Esme szemszöge)

-Na, ki van itt?-hallottam meg szerelmem hangját, amire felpillantva azonnal megpillantottam a hordozóban mosolygó picike kislányomat.

-Lilly!-ugrottam fel a kantinban fogyasztott kávém mellő, mire azonnal odaszaladtam a tőlem már csak alig pár méterre lévő apróságomhoz. Elmondhatatlanul hiányzott nekem, hiszen…mióta megszületett egyetlen estét sem töltöttem külön tőle. De miután Addison elutazott, muszáj volt magamra vállalnom ezt az ügyeletet.-Nagyon hiányoztál, ugye tudod?-csiklandoztam meg pici pocakját, amire azonnal nevetgélni kezdett.

-Szerintem Ő is hiányolt téged-tette hozzá Carlisle, amint ismét szemmagasságba emelkedtem hozzá.-És én is-pillantott rám kissé megszeppenten, mire nem bírtam megállni, hogy ne nyomjak azonnal egy apró puszit nevetésbe forduló ajkaira.

-Te is nagyon hiányoztál-simítottam meg Lilly-t a hordozóban tartó karját.-Milyen volt az estétek?-pillantottam előbb rá, majd Lilly-re kíváncsian.

-Remekül mulattunk-emelte szemeit Ő is kislányunkra.-Bár meg kell jegyezzem-tette hozzá-minden elismerésem, hogy mindezt egyedül végigcsináltad az első két hétben, amíg nem voltam otthon-sóhajtott fel halkan.-Imádom a lányunkat-folytatta halkan nevetve-,de nem a legnyugodtabb baba, ami az alvást illeti.

-És te még nem is tudod, mit művelt az első héten-nevettem fel én is, amint ismét visszapillantottam Lilly örömtől izgatott pici arcára. Hát igen, amíg Lilly a kórházban átaludta az egész éjszakát az első nap, addig egészen két hetes koráig olyannyira nem jött álom a szemeire éjszaka, hogy majdnem átsírta annak minden percét. Az első hetekben kimerültebb voltam, mint magán a születésének a napján.-Evett rendesen?

-Megevett este 50 gramm tápszert, valamint félalmányi almapürét lefekvés előtt- állt neki, amint lassan visszaindultunk az általam birtokolt étkezőasztalhoz.-Utána nagyjából hajnali kettőkor kapott megint 50 gramm tápszert -folytatta-, majd reggel is megevett 50 grammot, hozzá pedig egy banánnyi banánpürét.

-Ó, hát ez remek-mosolyodtam el ismét, amint pillantásomat előbb rá majd vissza Lilly-re irányítottam.-Akkor minden bizonnyal jól telivan az a pici pocak-cirógattam meg Lilly pici hasát, amire Ő ismét mosolygós hangon gügyögni kezdett. Imádtam ezt a pici hangot. Ez volt a mi közös nyelvünk, amiből tudtam, éhes-e, vagy éppen a pocakja fáj; ez volt az a nyelv, amin tudatta, ha boldog, vagy éppen ha morcos, vagy mindössze a közelségemre vágyik. Ez az az a nyelv, amit nem lehet könyvből tanluni, hanem tapasztalatok réván, átvirrasztott éjszakák árán lehet elsajátítani.

-És hogy telt az ügyeleted?-pillantott rám kíváncsian, amint Lilly-t magunk közé helyezve, immár hárman foglaltunk helyet reggeli forró kávém mellett.

-Még vissza kell szoknom hozzá-kuncogtam, amint ismét belekortyoltam az engem ébren tartó folyadékba.-De minden rendben ment. Volt három appendectomiám Dr. Bailey-vel, valamint egy craniotomiám Derekkel.

-Mozgalmas estéd volt, mit ne mondjak-simított ki egy kósza tincset arcomból, amint egy apró csókot hullajtott kissé fáradt homlokomra, mire nem bírtam megállni, hogy kimerültségtől kissé meggyötört pillantásomat lehunyva vállára ne hajtsam arcomat.-Nem csoda, hogy kimerültél.

-Volt már rosszabb is-nevettem fel ismét, amint újból szemeibe pillantottam.-De minden esetre jó lesz, ha minél hamarabb hat ez a kávé – ittam meg még koffein forrásom zaccos maradékát.-Egy óra múlva műtétem lesz Derekkel.

-Oh – pillantott hangosan jelző csipogójára.-Amint látom, nekem meg most-pattant fel mellőlem.-Baleset.

-Menj csak! - simítottam meg kézfejét.-Üdv ismét az arénában, Dr. Cullen - mosolyogtam, amint apró csókot hullajtottam arcára, amire Ő is azonnal elmosolyodott.

-Amint végeztem, azonnal megcsipogtatlak – emelte rám, majd Lilly-re pillantását.-Szeretlek!-nyomott apró csókot ajkaimra.-És téged is, Liliomszál– puszilta meg Lilly pici buksiját, amire kicsi lányunk ismét mosolygós kacajba kezdett.

-Én is szeretlek – mosolyogtam, mire Ő bár még mindig kissé döcögős, de sietős léptekkel iramodott útnak a traumás osztály felé.

(Carlisle szemszöge)

Amint a trauma felé siettem, ismét éreztem, amint a vér sebesen száguld az ereimben, amint a szívem hevesen ver, mintha valami után futna, amint a pulzusom minden pillanattal magasabbra száll, amit az adrenalin hajt. Ismét éreztem azt, ami miatt orvos lettem. Az életmentés vágya.

-Harmincas férfi, favágó baleset-nyílt meg a sürgősségi ajtaja.-Súlyos mellkasi- és hasi trauma, valamint medencesérülés.

-Te jó ég-pillantottam a férfira, amint mellé értem, mire alig hittem el, hogy az illető még mindig él, mikor megláttam a hasából hegyesszögben kiálló faágat.-Mi a heteroanamnézis?-pillatottam mentős kollégámra, amint megvizsgáltam a bemeneti nyílást a beteg hátán. A seb rettenetesen szennyezett volt.

-Rengeteg vért vesztett-állt neki, amint nekiálltam kitapintani a betegünk pulzusát. Alig volt valami-, és még mindig vérzik. A faág nagy eséllyel megsértette a lépet-pillantott rám ismét, amint fonendoszkópommal meghallgattam a beteg mellkasát. A szíve ritmustalanul vert, erőtlen volt, mintha fuldokolna.

-Szívtamponád-állapítottam meg azonnal.-ECHO-t kérek!-pillantottam a mellettem álló Dalia nővérre, mire Ő pillanatok alatt vissza is tért a hordozható szívultrahanggal.-Köszönöm, Dalia!

-Öröm ismét Önnel dolgozni-mosolyogta, mire nem bírtam megállni, hogy én is el ne mosolyodjam. Dalia volt mindig is a jobbkezem, jobb nővért nem is kívánhattam volna kollégának.

-Aorta ruptura-emeltem pillantásomat a monitorra, amin jól látszott a vérrel teli szívburok. A nyomás miatt a beteg szíve alig vert, mintha lebénult volna. Tudtam, ha nem teszek azonnal valamit, meghal.- Pericardiocentesist végzek-pillantottam ismét Daliára, mire Ő azonnal nekiállt, hogy előkészítse a beteget, amíg én kesztyűt cserélek.
Amint mindennel megvoltam, azonnal a kezembe vettem a steril tűt.

-Dr. Cullen, zuhan a vérnyomás!-hangzott fel ismét kolléganőm hangja, mire amilyen pontosan és óvatosan csak lehet, megejtettem a szúrást. Éreztem, amint a tű a mellkasfalon át a szívburokba jutott.

-Remek-sóhajtottam elégedetten, amint a katéteren át ürülni kezdett a vér, amely eddig a szívet nyomta.-Riassza Dr. Altamnt-emeltem pillantásomat Dalia-ra.- Thoracotomiára lesz szükség. Valamint Dr. Torrest is-folytattam.-El kellhet némi segítség a medence helyreállításánál.

-Azonnal, Dr. Cullen-bólintott, mire így már többi kollégámmal együtt sietve iramodhadtunk útnak páciensünkkel a hármas műtő fele.

(Esme szemszöge)

-Nézd csak, Lilly!-mosolyogtam, amint kezeimmel eltakartam az arcomat.-Hol van anyu?-kuncogtam a tenyereim mögül. Hallottam, amint gügyögni kezd azon a pici hangon, mint amikor tényleg hiányol.-Itt van anyu!-vettem el ujjaimat arcom elől, amire Lilly azonnal nevetgélni kezdett.-Hol van anyu?-rejtettem magam ismét ujjaim mögé.-Itt van anyu!-leptem meg újból. Amint örömteli pici mosolyát figyeltem, amint pici szemeibe pillantottam, mindent fölülírt az a szeretet, amit iránta éreztem. Nem számított a kimerültség, sem a közelgő rezidensi viszga miatti aggodalmam…mindössze az számított, hogy ezt a pici mosolyt újból előcsaljam.

-Hát hogy van ma reggel ez a mosolygós kisasszony?-hallottam meg Izzie hangját, amint George-dzal együtt mellém huppantak a folyosó falánál álló egyik rég nem használt beteghordó ágyon.-Szia, Lilly baba!-cirógatta meg picike pocakját, amire Lilly csillogó kis hangján ismét felragyogott.-Hogy te milyen nagylány lettél!

-Egy nagylány imádnivaló mosollyal-simogatta meg pici arcát George is, miközben pillantását ismét rám irányította.-És te, Esme? Hogy bírtad újdonsült anyukaként az első külön töltött éjszakát?

-Nem volt valami könnyű-nevettem fel halkan.-Furcsa volt, hogy nem hallottam a hangját álmomból felébredve – kuncogtam -, hogy reggel nem készíthettem neki almapürét…épp olyan furcsa volt mindezt nélkülözni, mint az elején beletanulni-nevettem ismét, amint szemeimet kicsi lányom csillámló arcára emeltem.-Jó sok fejtörést okoztál anyának az első napokban tudod-e?

-Emlékszem arra az estére, amikor hazavitted Lilly-t a kórházból-jegyezte meg Izzie, amint kuncogva Lilly-re pillantott.-Nem volt valami könnyű éjszakád ennek a kis aranyosnak a jóvoltából.

-Azt hittem nem tudom majd egyedül végigcsinálni-sóhajtottam, amint megsimítottam Lilly karamellás tincsek borította buksiját.-Az ember mindaddig úgy hiszi, az anyaság természetesen jön, amíg egyedül szembe nem találja magát a megmérettetéssel…

[…]

-Üdv itthon, Lilly!-simítottam meg pici arcát, amint ezzel a picike csomaggal a karjaimban ismét átléptem otthonunk meghitt küszöbét. Alig hittem el, hogy máris itthon vagyunk, hiszen…mindössze alig két napja van a világon; mindössze két napja pillanthattam meg először gyönyörű, csillogó kis szemeit; mindössze…két napja vehettem őt először a karjaim közé.

-Remélem, nem viselte meg nagyon az utazás -lépett be mögöttem az ajtón Henry kezében holmijaimmal, miközben némi aggodalommal pillantott rá Lilly most már békés arcocskájára.- Bár szerintem viszonylag jól viselte, mindössze pár alkalommal tört el az a mécses-simogatta meg Lilly pici buksiját, mire Ő azonnal ráemelte hatalmas palaszín szemeit.-De édes vagy - mosolyogta, amint egy játékos mozdulattal rákoppintott unokája picike orrára, mire nem bírtam megállni, hogy ezen el ne mosolyodjam. Ám mielőtt bármit is mondhattam volna, apró sietős léptek hangjára lettünk figyelmesek az emelet felől.

-Esme!-hallottam meg Jasper mosolygós kis hangját, amint egy örömteli mosollyal az arcán sietett ide hozzánk a lépcső tetejéről.-Úgy örülök neked, annyira féltem, hogy nem jössz haza-ölelt meg szorosan, amire akaratlanul is alig hallhatóan felszisszentem. Úgy tűnt, múlni kezdett a Zaldiar hatása.

-Jasper, kicsit óvatosabban!-pillantott rá némi fegyelmezéssel a hangjában Henry.-Esme-nek balesete volt.

-Semmi baj, Henry, nem tudhatta-simítottam meg fél kézzel Jasper szőke kis buksiját, amint megláttam bűnbánó, kissé rémült hatalmas kék szemeit.-Kicsim, nem tettél semmi rosszat, csak múlik a gyógyszer hatása, amit szednem kell néhány hétig-mosolyogtam rá nyugtatóan.-Kicsit most még vigyáznom kell magamra egy ideig.

-De meg fogsz gyógyulni, igaz?-pillantott rám némi aggodalommal a hangjában, amint csillogó szemeit ismét arcomra emelte.

-Efelől biztos lehetsz-mosolyogtam biztatóan, mire láttam, hogy Jasper szemei ismét felvidulnak. Öröm volt ismét látni azt a csillogást a pillantásában.-Egyébként…ti még nem is ismeritek egymást-hámoztam ki Lilly-t a kis takarójából, amibe még egy kis védelmet remélve csavartam be őt a nagy hideg miatt.-Jasper, Ő itt Lilly Grace Cullen-simítottam meg a vállát, amint óvatosan mellé guggolva bemutattam neki legújabb családtagunkat-, az unokatestvéred.

-De pici-lépett hozzá közelebb ámultan, amint pici kezeit hol közelítette, hol visszahúzta tőle, nem tudván, megérintheti-e Őt.

-Nyugodtan hozzáérhetsz, nem lesz semmi baja-pillantottam rá bátorítóan.-Majd én tartom Őt.-biztattam, mire némi bizonytalan mozdulatot követően ujjaival óvatosan megsimította Lilly picike kis karját.

-Milyen puha a bőre-ámult el ismét, amint óvatosan ujjai közé fokta Lilly kicsiny markát.-Érti vajon, amit mondunk neki?-pillantott rám kérdően, mire egy pillanara nem is tudtam, pontosan mit válaszoljak erre.

-Tudod, amikor a kisbabák az anyukájuk hasában vannak, mint ahogy Lilly is az én hasamban volt-álltam neki-, és már képesek hallani a kis fülecskéjükkel, elkezdik felismerni az anyukájuk és más emberek hangját, amire a születésük után is emlékeznek-simítotam meg Jasper kis kobakját.-Emlékszel, hogy minden alkalommal, amikor eljöttél hozzánk, felolvastál neki a kedvenc mesekönyvedből?

-Igen, a Toy Story-ból!-helyeselt mosolyogva, amint ismét megsimogatta Lilly pici kis mancsát.

-Valószínű, hogy emiatt most is megismeri a hangodat-folytattam.-Sőt egyes tanulmányok szerint a kisbabák már bizonyos szavakat illetve szótöredékeket is elsajátítanak az anyukájuk hasában növekedve, amikre szintén emlékezhetnek életüknek ennek a korai szakaszában.

-Akkor mondhatnék neki valamit?-pillantott rám kíváncsian némi bátortalansággal a hangjában, amire alig hallhatóan felnevettem.

-Jasper, nyugodtan beszélhetsz hozzá, és nyugodtan megsimogathatod, amikor csak akarod-emeltem pillantásomat még mindig kuncogva előbb Lilly-re majd vissza Jasper arcára.-Egyedül arra kérlek, hogy ne emeld meg egyedül őt, mert ha elejted, megsérülhet. Megbeszéltük?-vontam fel szemöldökömet, mire Jasper mosollyal az arcán bólintva nyugtázta előbbi mondataimat.-Akkor csak bátran-simogattam meg a vállát.-Mondd el neki, amit szeretnél…

-Szia, Lilly!-sóhajtott fel néhány pillanatnyi bizonytalan csendet követően.-Én Jasper vagyok, az unokatestvéred. Lehet megismersz-mosolyogta.-Csak azt szeretném mondani neked, hogy sajnálom ha untattalak a mesével, amit olvastam neked, és…remélem, hogy jóban leszünk majd. Igyekszem olyan jó unokatesód lenni, amilyen jó egy unokatesó csak lehet-húzódott apró mosoly ismét arcára, majd pár pillanat múlva pillantását újból rám emelte.-Adhatok neki egy puszit?

-Nyugodtan-nevettem fel én is mosolyogva, mire Jasper Lilly homlokához hajolva apró puszit nyomott annak piciny kobakjára.-Nagyon aranyos vagy, hogy így üdvözölted Őt-pillantottam vissza Lilly-re.-Viszont most azt hiszem, ideje lenne felvinni Lilly-t a szobájába, hogy pihenhessen kicsit ezután a hosszú út után-egyenesedtem fel újból, ám a kissé hirtelen kivitelezett mozdulat hatására ismét felszisszentem az izmaimba és csontjaimba nyilalló sajgó fájdalom miatt.-Áu!

-És neked is ideje lenne picit pihenned-lépett mellém Henry.-Egész nap talpon voltál, pedig még igencsak pihenned kéne-simította meg a vállamat, amint átvette tőlem az alkaromra hajtott, korábban Lilly-t melegen tartó kis takarót.-Segítsek felmenni a lépcsőn?-pillantott rám aggódva, amint elindultam az emelet felé.

-Nem szükséges, de azért köszönöm, Henry!-pillantottam rá hálásan, amint mindannyian folytattuk az utunkat a lépcsőn felfelé. – Muszáj, önállóan boldoguljak, hiszen Carlisle-t még két hétig biztosan nem engedik haza, és még utána sem tud jó ideig lábra állni…és azt sem várhatom el, hogy folyamatosan körülöttem forgjatok; sem szüleimtől, sem pedig tőletek-pillantottam a mellettem sétáló Henry-re.-Nektek ráadásul ott van még Jasper is, és…

-Ugyan, drágám, mi mindig szívesen segítünk majd, amikor csak szükséged van rá-emelte rám tekintetét egy biztató mosollyal az arcán.-És ne félj segítséget kérni! A szüleid is végigcsinálták ezt az időszakot veled, ahogy mi is kétszer átéltük ugyan ezt a kezdeti nehézkesebb időszakot annak idején Lilly-vel és Carlisle-lal-folytatta nyugtatóan, amint az utolsó lépcsőfokot is megtéve az emeletre értünk.-A korral csak bölcsebbek lettünk, de nem felejtettünk-nevetett fel, mire én sem bírtam megállni, hogy fel ne kuncogjak előbbi mondatán.

-Köszönöm, Henry!-pillantottam rá egy hálás mosollyal az arcomon.-Köszönök mindent, amit értem tesztek Liliannel.

-Ugyan, Esme, hiszen a családunk tagja vagy-simította ujjait ismét vállamra.-Erre vannak a családtagok…

-Ahogy mondja-hallottam meg Lilian izgatottságtól csillogó hangját, amint a nappaliba érve egy örömteli mosollyal az arcán sietett ide hozzánk.-Üdv újra itthon, Esme!-ölelt magához óvatosan.-És Isten hozott, Lilly!-simította meg unokája buksiját, amint Lilly pici ajkait egy apró ásítás hagyta el. - Ó, úgy látom elálmosodott ez a kis angyalka-cirógatta meg pocakját.

-Valóban-álltam neki finoman ringatni, amint meghallottam az álmosság okozta nyűgösségét jelző halk nyöszörgést.-Ideje lefeküdni, Lilly-simítottam meg ujjaimmal pici arcocskáját, mire ismét egy apró ásítással jelezte számomra, hogy az álommanó milyen közel jár.

-A szüleid épp most fejezik be az utolsó simításokat a szobán-pillantott rám izgatottan, amint mindannyian lassan elindultunk az egy emelettel feljebb lévő babaszoba felé.-Édesapád és Henry összeszerelték a bútorokat, amik még nem voltak összerakva; mi meg édesanyáddal beszereztünk néhány kis apróságot a mai nap folyamán, hogy teljes legyen az összkép-folytatta lelkes csillogással a hangjában.-Szerettük volna, ha semmi dolgod nem lenne már a szobával kapcsolatban, mire hazajöttök.

-Jaj, Lilian-emeltem rá pillantásomat egy újabb hálás mosollyal az arcomon-, nem is tudod milyen nagy segítség ez-sóhajtottam kissé megkönnyebbülten.-Tudod, nem számítottunk még arra, hogy Lilly megérkezik, így a festésen és a babaágyon kívül nem sok minden volt még tettre kész-nevettem fel kuncogva, amint ismét visszapillantottam kislányom álmos arcocskájára, aki már alig bírt ellenállni álmai hívószavának.

-Ahogy Henry is mondta-vette vissza a szót-, családtag vagy. Örömmel segítettünk, és örömmel segítünk, amikor csak szükséged van rá-simította meg a vállamat mosolyogva, mire éreztem, amint a szemeimbe apró könnycseppek szöknek szavai nyomában. Alig bírtam visszatartani ezeket a meghatottságtól csillogó cseppeket attól, hogy arcom vonalán tovagördülve alább ne hulljanak.

-Köszönöm!-mosolyogtam könnyeimmel küszködve, miközben lassan Lilly szobája elé értünk a folyosón.-Nagyon hálás vagyok nektek, amiért ilyen sokat tesztek értem… 

-Kedvesem, nincs mit megköszönnöd-simított le az arcomról Lilian egy elszabadult könnycseppet.-Gyere, nézzük meg, milyen lett a végeredmény!-dörzsölgette meg a vállamat izgatottan.-Remélem olyan, mint amilyennek ti is szerettétek volna – mosolyogta, majd miután lesimítottam egy újabb kósza cseppet arcomról, Lilly-t lágyan ringatva léptem be elsőnek pici lányom kicsiny birodalmába. Azonnal elámultam. A szoba minden kis centimétere tökéletes volt. A sötétkék és bézs színek dominanciáját finoman törte meg a narancsos árnyalatú apró elemek sokasága, míg az állat motívumok megadták azt a gyermeki játékosságot, amitől a szoba alkalmassá vált mindarra, amire teremtetett. Pont olyan lett, mint amilyennek elképzeltem.

-Na hogy tetszik, kicsim?-hallottam meg anya hangját, mire felpillantva azonnal szembe is találtam magam lelkesedéstől csillogó pillantásával.

-Anya, ez meseszép-ámultam még mindig, amint Lilly-vel a karjaimban lassan beljebb sétáltam a szobába.

-Reméltük, hogy tetszeni fog – támaszkodott fel apa a kisszekrény mellől, miután az utolsó csavart is a helyére tette. - El se hinnéd, mennyi emléket hozott elő minden csavar, amit becsavartam-emelte rám szemeit egy meghatott mosollyal az arcán, amint lassan elindultak irányomba.-Még mindig alig hiszem el, hogy immáron huszunhét év milyen rövid idő, amikor a gyerekedről van szó-ölelt magához óvatosan, majd miután hátrébb húzódott büszke csillogással a szemeiben pillantott le Lilly álmosságtól egyre inkább nyűgös kis arcára. -Ó, ma milyen kis morcosak vagyunk-simította meg arcocskáját, mire Lilly vékonyka kis hangján azonnal álmatag sírásba kezdett.-Azt hiszem megsértettem ezt a kis angyalkát-kuncogott fel apa, amire én is halkan felkacagtam.

-Szegény már elég álmos-simítottam le pici lányom arcáról néhány néhány köncseppet ujjaimmal.-Hosszú nap volt ez a számára is.

-Mi kimegyünk a nappaliba, addig fektesd le nyugodtan – simogatta meg a vállamat anya, amint a babaágy mellé léptem.-Állítsd be a babafigyelőt-mutatott a kis készülékre-, utána pedig majd te is gyere ki, és hagyd, hogy kicsit levegyük a válladról a terheket- nyomott puszit az arcomra, majd miután ajkaimat elhagyta egy halk köszönöm, mindannyian magunkra hagytak, hogy a meghitt csend elhozhassa az álmot Lilly álmos kis buksijára.

-Sssshhh, nincs semmi baj-álltam neki ringatni, miközben ujjaimmal finoman letörölgettem könnyáztatta pici arcát. Kicsiny sírása először nem igazán akart csillapodni, hiába igyekeztem csitítani minden módszerrel pityergését, ám jó néhány perc múlva a megannyi nyugalmat hozó simogatás és ringatás hatására szép lassan álomba szenderült karjaim biztonságában.-Aludj csak, kicsim!-suttogtam alig hallhatóan, amint finoman kiságyába helyeztem őt, majd miután gondosan betakargattam, a babafigyelő számomra fontos részét magamhoz véve sétáltam ki a többiekhez a nappaliba.-Ez kicsit sokáig tartott, sajnálom-emeltem rájuk pillantásomat elnézést kérően, amint a lépcsőn lelépdelve a nappali felé pillantottam.

-Esme, kicsim, ezért tényleg nem kell bocsánatot kérned-lépett hozzám anyu.-Inkább mondd, mit tehetünk érted-ültetett le a kanapéra.-Főztünk Liliannel egy kis tyúkhúslevest, és a kedvencedet-állt meg egy pillanatra-natúr csirkemellet paradicsommal.

-Igazából…eléggé megéheztem-vallottam be mosolyogva.-Jól esne most mindkettő.

-Én meg csináltam neked finom karamellás pudingot-huppant át mellém Jasper a kanapén egy hatalmas lelkes mosollyal az arcán.-Emlékszem, hogy karácsonykor mondtad, hogy szereted a karamellát-emelte rám izgatottan csillogó szemeit.-Ezért választottam ezt.

-Nagyon figyelmes vagy, köszönöm!-simítottam meg mosolyogós kis pofiját.-Biztosan olyan finom, hogy mindet megesszük majd.

-Sokat csináltam-folytatta büszkén.-Kér belőle mindenki, igaz?-pillantott körbe, amire mindannyian alig hallhatóan felnevettünk.

-Persze, hogy kérünk-helyesetle Lilian.-Csak előbb hagyjuk, hogy Esme nyugodtan megvacsorázzon, mielőtt a desszertre kerül a sor.

-Már hozom is a levest!-ugrott fel mellőlem anyu, mire azonnal utána szóltam.

-Jaj, anya, odamegyek én az asztalhoz-álltam fel óvatosan, ügyelve arra, nehogy túlzottan hirtelen mozdulatot tegyek-, nehogy baleset érje a kanapét.

-Rendben van, szívem-mosolyogta, amint az asztalhoz érve kényelmese helyet foglaltam annak egyik oldalánál.-Egyél csak-tette elém a gőzölgő levest.-Ettől majd több energiád lesz, és még a lelked is megmelengeti-simogatta meg arcomat, majd a kanalat a kezembe véve álltam neki ennek a mennyei illatú fogásnak.

-Ez nagyon finom-mosolyogtam anyára és Lilianre, amint egy újabb kanállal emeltem belőle ajkaimhoz.-Már nem is tudom, mikor ettem utoljára húslevest-kuncogtam két falat közt.

-Ennek örülök, szívem-nevetett fel anyu is, amint egy másik tányérra egy adagnyit szedett számomra a paradicsomos natúr húsból.-Ebben az időszakban különösen fontos, hogy minél táplálóbb ételeket fogyassz.

-Igyekszem majd-biccentettem helyeslően, miután az utolsó kanálnyi levest is számhoz emeltem.

-És mennyi ideig leszel szabadságon?-emelte rám pillantását Lilian kíváncsian.-Remélem, hogy hagysz elég időt arra, hogy felépülhess…

-Egy hónapig itthon leszek Lilly-vel, mielőtt visszamennék dolgozni-válaszoltam, amint az eközben elém tett istenien kinéző főfogásból is falatozni kezdtem.-Utána muszáj lesz visszamennem, mert közeleg a rezidensi vizsga, és nem tenne jót, ha túlságosan kiszakadnék a rutinból előtte.

-Azért csak óvatosan, kedvesem!-pillantott rám némi aggodalommal a hangjában.-Semmi sem fontosabb az egészségednél, ezt ne feledd!

-Tudom-bólintottam.-De te is tudod, milyen vagyok-nevettem fel mosolyogva, amire Ők is mindannyian halkan nevetni kezdtek.

-Tudjuk, kicsim-simította meg a hátamat anya még mindig kuncogva.-Nem tudsz megülni a fenekeden, mindig is ilyen voltál. Már akkor is folyton mocorogtál, amikor olyan pici voltál, mint most Lilly.

-És van egy olyan megérzésem, hogy ezt Lilly is örökölte-kuncogtam, amint eszembe jutott, milyen kis aktív volt attól a pillanattól kezdve, hogy először megmozdult a pocakomban. Szinte mindig jelezte valamilyen mozdulattal a jelenlétét néha álmatlan éjszakákat hozva ezzel a mindennapjaimban, de ennek egyetlen pillanatát sem bántam. Sose felejtem el, amikor először megéreztem ujjaimmal pici talpacskáinak nyomát a pocakomon át, amint minden nappal egyre többször és többször ismételt meg.

-Te valóban jó éhes lehettél-simogatta meg a hátamat anyu, amint meglátta üres tányéromat.-Csak nem éheztettek, amíg benn voltál? - nevetett fel ismét, mire nem bírtam megállni, hogy újból én is nevetni kezdjek.

-Nem -mosolyogtam -, mindent megkaptam, amit csak szükséges-biztosítottam efelől a viccelődést mellőzve.-Persze az otthon ízeihez közel sem volt hasonlítható a kórházi étel, de…tápláló volt mind a számomra, mind Lilly számára.

-És most ez a legfontosabb-simította végig ujjait arcomon, majd pár pillanat később a nem messze a kanapén ülő Jasper felé intett.-Gyere, Jasper, itt az ideje a desszertnek!

-Jaj, de jó!-ugrott fel azonnal.-Máris hozom – iramodott meg a hűtő felé, majd miután pipiskedve leemelte a hatalmas tányérnyi karamellás pudingot a polcról, büszke csillogással a szemeiben sietett ide vele hozzám az asztal széléhez.-Jó nehéz-tette le az asztalra a méretes édességet.-Ugye még fér belőle a hasadba?-emelte rám szemeit némi aggodalommal a hangjába.

-Természetesen-válaszoltam nyugtatóan.-Egy kis édességnek mindig marad hely, hála a desszertpocaknak-kuncogtam, mire láttam, amint pici arca ismét felragyog szavaimnak hatására.

-Jó nagy szeletet vágtam neked-emelt át a tányéromra anya segítségével egy jókora részletet.-Ettől biztos hamar meggyógyulsz majd.

-Minden bizonnyal, kicsim-simogattam meg szőke kis buksiját, majd miután mindannyian részhez jutottunk belőle, jóízűen álltunk neki elfogyasztani ezt az édes finomságot.-Ez nagyon finom, Jasper-emeltem rá pillantásomat elismerően, amint egy újabb falatot emeltem belőle villámmal ajkaimhoz.

-Valóban az-biccentett apa egy jóízű mosollyal az arcán-Én imádom a karamellát, úgyhogy fiatalember-emelte pillantását Jasperre-, elismerésem.

-Ezek szerint Esme apja lánya-kuncogott fel Lilian, mire én és apa is mosolyogva egymásra pillantottunk. Apa és én mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz. Amikor kicsi voltam, mindig olyan akartam lenni, mint ő, ezért szinte mindenben utánoztam. Ugyan azt akartam csinálni, ugyan azt akartam enni és inni, mint Ő, még akkor is, ha számomra valaminek rémes íze volt, mint…a tonic, amit Ő előszeretettel fogyasztott, én pedig alig bírtam lenyelni a keserű íze miatt, ám mégis…egy hónapon át iszogattam ezt a keserű italt mindössze azért, hogy olyan lehessek, mint Ő. Gyermekfejjel azt hittem, mindössze ezek miatt mondták az emberek, hogy hasonlítunk, de ahogy lassan felnőttem rájöttem…nem attól leszek olyan, mint Ő hogy utánzom minden mozdulatát. Attól leszek olyan, amit anélkül tettem vagy teszek, hogy bármiben is utánoznám. Attól leszek olyan, mint Ő, hogy önmagam vagyok.

-Ez tagadhatatlan-nevettem fel én is mosolyogva, ám mielőtt újabb falatot emelhettem volna a számhoz, Lilly pici sírása állított meg engem a további falatozásban.-Oh, Lilly felébredt-álltam fel az asztaltól.-Azonnal jövök, csak visszafektetem-indultam el sietősen, amit azonnal megbántam, amint a fájdalom ismét végigszaladt minden kis izmomon.-Áu!

-Jaj, kincsem-lépett mellém kissé rémülten anya, amint megálltam, hogy a fájdalom csillapodjon.-Tudok tenni valamit, hogy jobban viseld ezt az egészet?-pillantott rám aggódva.

-Nincs semmi gond-legyintettem, miután összeszedtem magam.-Felmegyek Lilly-hez, utána pedig majd beveszem a gyógyszerem, és nem lesz semmi baj-mosolyogtam nyugtatóan.

-Addig előkészítem neked-ajánlotta, amint a táskámhoz sétált-, mit keressek?

-Zaldiar filmtablettát-válaszoltam, amint lassan elindultam felfelé a lépcsőn.-Egy darab elég lesz belőle.

-Jól van, szívem-sóhajtott fel valamivel nyugodtabb hangon, amint nekiállt, hogy megkeresse az említett gyógyszert.-Ideteszem majd az asztalra.

-Köszi, anya!-pillantottam rá hálásan, majd néhány lépcsőfok múlva ismét beléptem Lilly szobájába, hogy pici lányom nyugalmát biztosíthassam.

Amint a kiságyához léptem, azonnal karjaimba vettem Őt, miközben Ő továbbra is könnyeit hullajtotta sírástól pirosló pici arcára.-Jaj, kicsim, nincsen semmi baj-dörzsölgettem meg pici hátát, amint vállamra fektettem Őt, hogy érezhesse a jelenlétem.-Ssshhh, nincs semmi baj-simogattam tovább nyugtatóan, ám mintha mit sem ért volna. Hiába ringattam őt tovább, sírása nem hogy csillapodott az idő múlásával, inkább mintha egyre intenzívebbé vált volna. Kezdtem kétségbe esni.

-Kopp-kopp-hallottam meg anya hangját az ajtóból, mire aggódó pillantásomat azonnal rá emeltem.-Felhoztam a gyógyszered-emelte meg a kezében lévő tablettát, amint egy pohár víz mellé helyezte a szobában lévő kis fotel melletti szekrényre.-Látom alaposan megküzdesz Lilly-vel-lépett hozzám ujjait vállamra simítva.-Hadd segítsek!-nyújtotta felém kezeit-Átvehetem Lilly-t?-pillantott rám kérően.

-Persze-bólintottam aggodalomtól terhes hangon, majd óvatosan anya karjaiba helyeztem a még mindig síró pici lányomat. Úgy éreztem teljesen tehetetlen vagyok.

- Ha egy pici ilyen hosszan és ilyen hangon sír, szóba jöhet a kólika-állapította meg anya.-Amikor te is ilyen pici voltál, mint most Lilly, nálad is eljött egy-két alkalommal, amikor túl gyorsan ettél-mosolyogta, amint a még mindig síró Lilly-t a pelenkázó asztalra helyezte.-Büfiztetted már?

-Igen-biccentettem még mindig kissé rémülten.

-Akkor, ha ez nem vált be-vette vissza a szót-, akkor finoman meg kell masszírozni a pocakját, ami segít elmúlasztani a benyelt levegő miatti fájdalmat-állt neki finoman, mire néhány pillanat múlva csillapodni is kezdett Lilly már lassan másfél órája tartó pityergés.-Látod? Nálad is ez vált be annak idején.

-Köszönöm!-pillantottam rá mérhetetlen megkönnyebbüléssel a hangomban.-Úgy megijedtem, hogy esetleg valami komolyabb baja van-sóhajtottam megkönnyebbülten, amint még mindig aggódva simítottam végig ujjaimmal kicsiny lányom pici arcát.

-Nincs semmi baj-emelte rám pillantását anya nyugtatóan, amint a most már elcsendesedett Lilly-t visszavette karjaiba.-Visszafektetem őt, addig nyugodtan ülj le és vedd be a fájdalomcsillapítót-pillantott rám, amint Lilly-vel a karjaiban a babaágyhoz lépett.-Tudom, hogy ijesztő hirtelen ez a nagy felelősség-folytatta hozzám sétálva, miután Lilly-t gondosan betakargatta.-De a babák úgy vannak megtervezve, hogy a kezdő szülők tapasztalatlanságából adódóan is ellenállók-simította meg a vállamat, miután a gyógyszer bevételét követően a kiszekrényre helyeztem az üres vizespoharam.-Lilly-nek nem lesz baja-nyomott puszit a homlokomra-, és te is egykettőre beletanulsz majd az anyaságba- pillantott rám biztatóan, mire végre az én arcomra is mosoly húzódott.-Hidd el, hogy minden rendben lesz!

-Köszönöm!-emeltem rá aggodalomtól még mindig kissé csillogó pillantásomat.-Köszönöm, amit értem tettél attól a pillanattól kezdve, hogy megszülettem-csuklott el hangom a meghatottságtól-, és hogy mindezt végigcsináltad velem…Köszönöm, hogy az anyukám vagy!

-Inkább én köszönöm, hogy az lehetek-simította ujjait az arcomra-Gyere, mi lenne, ha befejeznénk a desszertet-biccentett az ajtó felé.-Erre a nagy aggódásra minden bizonnyal jól esne még egy kis édesség-kuncogott, amire én is alig hallhatóan felnevettem vigyázva, nehogy felébresszem Lilly-t.

-Erre semmi esetre sem mondhatok nemet-mosolyogtam ismét, majd lassan mind a ketten visszaindultunk az egy emelettel lejjebb lévő konyha irányába.

[…]

-Visszagondolva…nem is hittem volna, hogy annál is lehet nehezebb, mint amilyennek az elején indult-kuncogtam, amint ismét visszapillantottam Lilly pici arcára.-Akkor még azt hittem, hogy másfél óra sírás hosszúnak számít. De ez minden, csak nem hosszú ahhoz képest, amit az éjjel összehozott…

[…]

-Ideje megfürdeni, Lilly-mosolyogtam, amint óvatosan kiemeltem őt kiságyának biztonságából.-Anya, a víz készen áll?-pillantottam az ajtó irányába, amint Lilly-vel karjaimban elindultam a fürdőszoba felé.

-Minden kész-hangzott fel hangja a fürdőből, ahová pár pillanat múlva én is megérkeztem pici lányommal kezeim közt.-A hőmérő szerint a vízhő 37.5°C, ahogy a nagykönyvben meg van írva-mosolyogta, amint egy törülközővel gondosan letörölte a cseppeket a hőmérő érzékelőjéről.

-Tökéletes-pillantottam rá hálás mosollyal az arcomon, majd miután Lilly-t a pelenkázó asztalra fektettem, óvatos mozdulatokkal álltam neki kibujtatni őt lila kis kezeslábasából.-Idehoznád a babaolajat, ha megkérlek?-fordultam hozzá ismét, amint a pelenkázó szélére akasztott kis zsákból elővettem néhány vattapamacsot.

-Itt van, drágám!-simította meg a vállamat, miközben a kis üveget a kupacban álló fehér gombócok mellé helyezte.-Tudod, nagyon ügyesen csinálod-pillantott rám egy büszke mosollyal az arcán.-Nem sok fiatal anyuka tudja, hogy milyen fontos a babaolaj a fürdetés előtt.

-Köszi, anya!-mosolyodtam el ismét én is.-Azt hiszem…ez az előnye annak, ha az ember egyszerre orvos és anya is-folytattam, amint nekiálltam, hogy lehámozzam Lilly-ről az érezhetően teli pelusát.-Sok mindenről tudom, hogy kell, amiről egy laikus nem biztos, hogy magától tudna, de …épp emiatt van az is, hogy túlzottan aggódom minden kis apróság miatt-sóhajtottam.

-Nincs ezzel semmi gond, édesem-emelte rám pillantását nyugtatóan.-Minden fiatal anyuka aggódik. Lehet, hogy a munkádból adódóan te picit jobban is, mint mások, de mindez az idővel valamelyest enyhülni fog, és el tudod majd különíteni, mikor kell valóban aggódni-kuncogott fel mosolyogva, miközben egy apró puszit nyomott mosolyba forduló arcomra.-Hidd el, ha Lilly olyan izgága kislány lesz, mint amilyen te is voltál, össze fog majd szedni néhány horzsolást a gyerekkora alatt.

-Jaj, ne is mondd-nevettem fel én is, majd néhány mozdulattal meg is szabadítottam pici lányomat koszos kis pelenkájától .-Ó, hogy itt milyen sok kaki van-cirógattam meg Lilly pici pocakját, amire ő alig hallhatóan felnyösszent.-Úgy tűnik, minden jól működik odabenn-mosolyogtam kuncogva ismét, majd miután a használt pelenkát a kukába dobtam, finoman álltam neki egy nedves törlőkendővel megtisztítani picike popsiját. - No, már meg is vagyunk-dobtam azt is a szemetesbe a pelenka után.-Most pedig anya áttörölget téged egy kis babaolajjal, nehogy kiszáradjon a bőröd a fürdéstől-mosolyogtam rá újból, miközben a babaolajat tartalmazó flakonból egy kis adag olajjal benedvesítettem a bucik egyikét.-Anya, addig tudnál hozni pár fülpiszkálót, amíg ezt megcsinálom?

-Persze, kicsim-válaszolta, miközben sietősen nekiállt keresni az említett kis pálcákat.-Direkt vettem ma egy jó nagy csomaggal, hogy biztos legyen itthon belőle-folytatta, amint a fürdőszobaszekrényhez lépve keresgélni kezdett az egyik fiókban. Én eközben a babaolajjal benedvesített kis pamaccsal gondosan elkezdtem áttörölgetni Lilly könyök és térdhajlatait majd miután ezzel megvoltam, picike kezeit megemelve hónalját is megtisztítottam a kis pamaccsal, hogy a nemsokára rutinná váló fürdetések ki ne kezdjék ezeket az érzékeny területeket.-Meg is vannak-lépett vissza hozzám, majd a fültisztító pálcákat a kis vattakupac mellé helyezte.

-Köszönöm!-pillantottam rá hálásan, miközben egy újabb bucit is átitattam babaolajjal.-Mindjárt végzek is az áttörölgetéssel, már csak a fejecskéje van hátra-folytattam, amint finoman dörzsölgetni kezdtem a vattapamaccsal Lilly vörös hajacskával borított kis kobakját.-Nem szeretném, ha koszmó vagy bármilyen más bőrprobléma alakulna ki nála az én hibám miatt, így…szeretnék minél alaposabb lenni-sóhajtottam, miközben egy száraz bucival nekiálltam, hogy mindenhonnan letörölgessem a felesleges olajat.

-Ilyen anya mellett, mint te, minden bizonnyal olyan egészséges lesz, mint a makk-mosolyogta büszkén, mire az én ajkaimra egy kissé bizonytalan mosoly húzódott. Amióta Lilly az életembe lépett, amióta csak tudom, hogy Ő lesz...minden egyes pillanatban megfordult a fejemben, vajon elég leszek-e. Elég leszek-e, mint anya? Elég leszek-e, mint példakép? Nem tudtam, képes leszek-e minderre.-Kicsim, valami baj van?-pillantott rám aggodalommal a hangjában, amint meglátta kissé suta mosolyomat.

-Semmi, csak…mi van, ha nem leszek elég jó anya?-emeltem rá bizonytalan pillantásomat, amint pár cseppet juttattam a babaolajból az egyik fültisztító pálcára.-Mi lesz ha a feladat, ami rám vár...túl nagy a számomra?

-Ugyan, Esme – simította ujjait vállamra egy nyugtató pillantással az arcán.-A lányom vagy-váltott komolyabb hangra.-Láttam, amint felnőttél. Láttam, mi mindenre képes vagy, és...és hogy semmi sincs földön és égen, ami megállíthat-mosolyogta, mire éreztem amint az én ajkaim is mosolyra húzódnak.-Anyának lenni nem könnyű-folytatta, amint fülem mögé hajtott egy, az arcomba lógó kósza hajtincset-, és sose lesz könnyűnek mondható…nekem elhiheted-kuncogta, mire én sem bírtam megállni, hogy mosolyom mögül elő ne bukkanjon egy apró kacaj.-De megéri-nyomott puszit az arcomra.-Ezt az egyet garantálhatom…

[…]

-Ó, mennem kell-pillantottam a gondolataim közül kiszakító csipogómra, amint félbeszakítottam annak ritmusos jelzését egy apró gombnyomással. -Dr. Shepherd-del lesz craniotomiám -ugrottam le a beteghordó ágyról.

-Daganat, ciszta vagy aneurizma?-pillantott rám kíváncsian George.

-Daganat, Grade II. Astrocytoma- válaszoltam, miközben sietősen nekiálltam visszahelyezni Lilly-t a hordozójába.-De előtte még gyors el kell vinnem Lilly-t Carlisle-hoz-folytattam, miközben rögzítettem Őt, nehogy kiessen út közben.-Utána meg rohanok bemosakodni, amilyen gyorsan csak tudok, és…Jaj, ne-sóhajtottam fel, amint a mobilom bejövő üzenetei közt megláttam Carlisle sms-ét.-Carlisle még nem végzett a műtőben, fel kell hívnom Liliant, hogy be tudna-e ugrani vigyázni kicsit Lilly-re-álltam neki tárcsázni sietősen a számát.-Azt mondta, hogy ma itt lesznek Jasperrel a városban, hátha a közelben vannak.

-És ha itt hagynád velünk Lilly-t?-ajánlotta fel Izzie, amint mosolyogva előbb kislányomra, majd George-ra pillantott.-Szerintem jól ellennénk, szívesen vigyázunk rá.

-Tényleg megtennétek?-pillantottam rájuk hálás csillogással a hangomban.

-Hogyne-vágta rá azonnal George.- Hiszen… Lilly a mi életünknek is fontos részét képezi általad-fordította maga felé a hordozót, miközben megsimogatta Lilly pici mancsocskáját.-Menj csak!

-El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok nektek-mosolyogtam, miközben kapkodva álltam neki keresgélni kulcsaimat a nadrágom zsebében.-Tessék, itt vannak a szekrénykulcsaim-adtam Izzie kezébe.-Ha sírna, a pelenkától kezdve a játékaiig mindent megtaláltok ott-hadartam.-A tápszer a harmadik emeleti ügyeleti szoba hűtőjében van bekészítve, csak meg kell melegíteni.

-Nyugi, nem lesz baj-emelte rám pillantását nyugtatóan, amint az általam rábízott kulcsokat a köpenyzsebébe helyezte.-Megoldunk mindent.

-Ahogy mondja-mosolygott rám biztatóan George is.-Te pedig siess, nehogy elkéss a műtétről! A Grade II. Astrocytoma nem távolítja el magát.

-Köszönöm, srácok! Nagyszerűek vagytok-sóhajtottam valamivel nyugodtabb hangon, miközben sietve Lilly-hez léptem, hogy gyorsan egy búcsúpuszit nyomhassak rózsás kis arcára.-Légy jó kislány!

-Köszönj szépen anyának!-emelte meg George Lilly kis kezecskéjét, hogy felém fordítva őt pici integetést imitáljon vele nekem búcsúzásképp-Szia, anya! Szia!-mosolyogta, mire én egy halk kuncogás kíséretében sietve iramodtam futásnak a négyes műtő felé.